Augusztus 29-30-án két napos táborban vettek részt a JEZSU új ötödikesei. A három osztály közel száz diákja három osztályfőnökkel, három társ-osztályfőnökkel és 14 cserkésszel belakta és élénk zsivajjal, nevetéssel töltötte meg a JEZSU még üres épületeit, rengeteget játszottak, mozogtak, énekeltek, részt vettek első közös szentmiséjükön. Este tábortűz volt, utána a diákok bent aludtak a Xavéri Szent Ferenc Kollégium szobáiban.
A tábor fő célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek egymással, osztályfőnökeikkel, és elkezdődjön a szerető, törődő közösség kialakítása. Egy másik, gyakorlati cél, hogy a diákok megtanuljanak eligazodni az iskola területén a számos épület és helyszín között, megismerjék az ebédlőt, és kipróbálják a sportolási, játék- és lazulási lehetőségeket.
A JEZSU hivatalos köszöntését, a Laudetur Jesus Christus-t (Válasz: In aeternum, amen!) is gyakorolhatják, miközben a konferenciára siető tanárokkal összetalálkoznak az udvaron.
Az évfolyam megtanul egy éneket, melyet az évnyitón közösen fognak előadni, és ebben az iskolában első alkalommal csalva büszke örömkönnyeket a szüleik szemébe. A sok játék, éneklés, vidám elfoglaltságok ellazítják a gyerekek esetleges szorongását. A cserkészek különös figyelmet fordítanak arra, hogy a kis ötödikesek érezzék, hogy a nagyobb diákok szeretettel fogadják őket, hogy minden “nagyot” bárki megszólíthat, bárkitől lehet segítséget és tanácsot kérni, és a közösség tagjai - mind a felnőttek, mind a diákok, kisebbek és a “menő” nagyobbak - örömmel fogadják az új diákokat.
(Szelenge Judit)