Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

Évkezdő lelkigyakorlatok

Pár apró lépéssel közelebb kerölni Istenhez

Elkezdődött az új tanév és ezzel együtt elérkezett a JEZSU évkezdő lelkigyakorlatainak ideje is. Az iskola régi hagyománya, hogy 9-10. évfolyamos diákjainknak távol az iskolától, a Bükk-fennsík környezetében, Kurtabércen,  lelkigyakorlatot szervezünk. A hétköznapoktól eltérő környezet,  a természet közelsége és az egyszerű körülmények hozzásegítik diákjainkat, hogy jobban oda tudjanak figyelni egymásra, saját szívük rezdüléseire és a Jóistenre.

Az éves lelkigyakorlatok fontos pillanatai diákjaink hitéleti és közösségi életének. Gyakran évek múlva is meghatározó élményként tartják számon az itt történteket. Az egyszerűségben megélt közösségi együttlét, a természet szépségeinek megtapasztalása, vagy a csendes és kevésbé csendes imaformák által Isten gyakran mélyen megérinti a szívüket. 

A sorozatot a tanévkezdés előtt a tanári kar lelkigyakorlata kezdi, majd a Parázs kortársvezetők kétnapos lelkigyakorlata folytatja. 

A 9. és 10. évfolyamosok összesen 10 csoportban 2-2 napot töltenek a vadregényes Kurtabércen, ahova osztályfőnökeik illetve mentortanáraik kísérik el őket. A lelkigyakorlatokat az iskolalelkész atya, a lelkészségen dolgozó jezsuita atyák és fiatal tanuló jezsuiták vezetik.  A Parázs kortársvezetői csoport 11. és 12. évfolyamos tagjai, valamint öregdiák segítők támogatása is hozzájárul ahhoz, hogy a lelkigyakorlat igazi közösségi és lelki élmény legyen diákjaink számára. 

A 11. évfolyamos diákok a tanév során később, jezsuiták és más magyarországi szerzetesrendek által szervezett lelkigyakorlatokon vesznek részt.

A lelki nevelés ezen kitüntetett alkalmai az iskola pedagógiai programjának szerves részét képezik. A beosztás megtekinthető a NAPTÁR-ban.

  • Találatok: 681