Kell-e védekezni, és hogyan, az elektroszmog ellen? Kollégiumi Tematikus Estek I.
Az mára nyilvánvalóvá vált, hogy a pedagógusokat és a szülőket is egyre jobban foglalkoztatja a kérdés, hogy korlátlan ideig használhatják-e a gyerekek okostelefonjaikat egészségügyi kockázatok nélkül, és van-e lehetőség a kockázatok csökkentésére.
(Köztudott, hogy az elektromágneses sugárzás hatásra szervezetünk fáradtsággal, fejfájással, koncentrációs zavarokkal és a reflexek lassulásával reagál.)
Az elektromos sugárzás egészségügyi kockázatai téma iránt érdeklődnek-e a fiatalok, ezek a csodálatos, digitális bennszülöttek, akik szinte tablettel a kezükben szopták az anyatejet is?
Ők vajon mennyire foglalkoznak azzal, hogy hosszú távon milyen kockázatoknak van kitéve fiatal szervezetük, fejlődő idegrendszerük?
A Kollégiumi Tematikus Estek első alkalmának célja elsősorban a diákok érdeklődésének felkeltése és tájékoztatása volt. Október 14-én Juhász János az SHS SYSTEM műszaki védelmi rendszer kutatásfejlesztője és sugárzásvédelmi szakértője tartott előadást. Az előadásra mintegy 80 érdeklődő kollégista, 5-10. évfolyamos diák érkezett, ami azt mutatja, hogy a fiatalok igenis számolnak az elektroszmog veszélyeivel.
Az előadó elmagyarázta hogyan hálóznak be bennünket a mindennapi életben a kis-és nagyfrekvenciás sugárzások, és milyen megoldások léteznek az elektroszmog által okozott károsodások csökkentésére.
A diákok a kérdéseire adott válaszok hasznos tanácsokkal szolgáltak az okos készülékek használatával kapcsolatban.
Köszönet a szervezőknek:
- Tairapa Serge (SHS SYSTEM termékek felhasználója, az előadás kezdeményezője)
- Köllő András kollégiumvezető (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Kollégium és Óvoda)
- Nyitray-Koós Tímea (kollégiumi nevelő pedagógus)