Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

Eredmények ünneplése az 5-8. évfolyamokban

Még csak félévnél tartunk, de máris eléri a százat a diákjaink által elért sokféle városi, megyei, regionális és országos, sőt, helyenként nemzetközi tanulmányi- és sport eredmény. 

Az 5-8. évfolyamos diákok a február 10-i hétkezdő iskolagyűlésen ünnepelték meg azokat, akik tehetségükkel, szorgalmukkal, odaadásukkal és kitartásukkal kiemelkedő eredményeket értek el. A nagygimnazisták majd február 17-én tartják a hasonló ünneplést és hálaadást. Azt is tudjuk, hogy igazából a második félévben még több verseny lesz, illetve addigra érkezik el a többfordulós versenyek országos döntőinek ideje, úgyhogy még bőven lesz alkalmunk szurkolni és remélhetőleg ünnepelni is. Köszönet keményen dolgozó diákjainkak és a tehetséggondozásban munkálkodó pedagógusoknak és edzőknek! (FOTÓK IDE KATTINTVA)

  • Találatok: 1557