Az internet segíti az életszentséget. Vagy nem? Vitakör Szent Carlo napján

Az internet segíti az életszentséget. Vagy nem? Vitakör Szent Carlo napján

Szent Carlo Acutis emléknapján a gimnáziumban számos programot szerveztek az iskola új védőszentje tiszteletére. Szentmise, dicsőítés, művészeti foglalkozás, rózsafüzér, kiállítás mellett vitafórumot is, melynek témája az internet és az életszentség kapcsolata volt.

A JEZSU-ban régi hagyománya van mind magyar, mind angol nyelven a vitakultúra fejlesztésének, mely az érvelés, kulturált vitatkozás, a gondolatok és álláspontok tisztelettudó ütköztetésének már-már művészi fokon való művelése.

 A Szent Carlo Acutis nap alkalmából a 10. évfolyam mentor csoportjaiból két kisorsolt csapat vitázott egymással. A tételmondat így hangzott: “„Az internet hasznosabb eszköz a lélek fejlődésére, mint amennyire károsnak tartják.” A támogató és az ellenző csapatok egy gyakorló vita keretében 3+1 beszédben ismertették az érveiket, reflektáltak az ellenfél érveire és adott esetben cáfolták azokat. 

Az öttagú zsűri végül 4/1 arányban az ellenző csapatot tartotta meggyőzőbbnek, így a közönséggel együtt azt a következtetést vontuk le, hogy egy tudatos eszközhasználat képes szolgálni a lelki épülésünket de, egyéb esetben elvihet a sok tartalom olyan irányba, ami már nem rólunk szól. Carlo Acutis közbenjáró szerepe ezért különösen is fontos lehet a lelki épülésünkben!

JEZSU-s vitakultúránk építésében a Varga Péter tanár úr moderálta vitának hamarosan folytatása várható.

Aktuális

További cikkek a kategóriából