- Részletek
- Találatok: 353
A Tudela Nemzetközi Projekt összefoglalója
Nemrég Erasmus utazáson vettünk részt a spanyolországi Tudelában, június elsejétől ötödikéig. Reggel érkeztünk Barcelonába, és a nap folyamán sok helyet meglátogattunk. Ellátogattunk a La Rambla-ra és a Sagrada Familiába, ami gyönyörű volt. Este volt időnk együtt lemászni a tengerbe, és nagyon jól éreztük magunkat. Egy éjszakát töltöttünk Barcelonában, másnap pedig folytattuk a városnézést. Metróval közlekedtünk, majd vonattal utaztunk Tudelába. Amikor megérkeztünk Tudelába, a fogadó családok már vártak minket!
Tudelában volt egy workshopunk, ahol a fenntartható fejlődésről tanultunk, sok játékot játszottunk, és interaktív tevékenységet végeztünk az iskola körül. Az iskolai programok után a spanyol diákok megmutatták nekünk a kisvárost, amit felfedeztünk, és programokat szerveztek nekünk, például közös vacsorát vagy Jézus szívéhez való sétát. Nagyon jól kijöttünk a spanyol diákokkal. Mindenki élvezte a csereprogramot, mert életre szóló barátságokat kötöttünk ott.
Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért és azért, hogy megtapasztalhattunk valami ilyesmit. Tudelában számos érdekes és interaktív iskolai programban vettünk részt:
Jégtörő játékokat játszottunk, és csoportokban osztottuk meg gondolatainkat és tapasztalatainkat.
Bejártuk az iskolát, beleértve a kápolnát, a természettudományi laboratóriumokat, a könyvtárat és a sportlétesítményeket, és megismerkedtünk az iskola jezsuita hagyományaival.
Részt vettünk egy "Code Blue – Spórolj vizet, mentsd meg a jövőt" nevű breakout játékban, ahol a vízfelhasználással és a fenntarthatósággal kapcsolatos rejtvényeket oldottunk meg.
Kvízeket és kreatív feladatokat oldottunk meg a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG-k) témájában.
Még kutatást is végeztünk a vízfogyasztásról a mesterséges intelligencia eszközökkel, például a ChatGPT-vel kapcsolatban.
Csatlakoztunk egy szórakoztató gymkhana játékhoz az iskolában, pecséteket gyűjtöttünk egy "jezsuita útlevélbe", és kihívásokat oldottunk meg.
Zenés bingóval, az együtt töltött időnkről készült videóval, búcsúünnepséggel és diplomaátadókkal zártuk.
Ezek a tevékenységek nemcsak abban segítettek, hogy többet megtudjak a fenntarthatóságról és a globális kihívásokról, hanem lehetővé tették számomra, hogy elgondolkodjak azon is, hogyan hat a technológia a környezetre.
- Részletek
- Találatok: 354
Ezen a héten (2025.05.26-30.) az iskolánk Velehrádban képviseltette magát partneriskolánkban.
Hétfőn; az érkezésünk napján a cseh diákokkal való találkozáson, ismerkedésen és a hangolódáson volt a hangsúly. Játékok során jól szórakozva ismerhettük meg a cseh diákokat és alakíthattunk ki barátságokat. A nap hátralévő részében a diákokkal volt lehetőségünk Hradiště városában tovább ismerkedni és emlékeket szerezni, illetve megismerni a fogadócsaládjainkat. A keddi napot korán kezdtük Hradiště-ben, ahonnan busz segítségével Zlínbe utaztunk a helyi állatkertbe. Az állatkertet csoportokra osztva interaktív feladatokkal fedezhettük fel, és a feladatok megoldásait fotó formájában rögzítenünk kellett. A nap nagy részét ott töltöttük, majd visszautaztunk Zlín belvárosába, ahonnan a cseh diákok a szabadidőnkben egy lézerharc arénába vittek minket, ahol sokat nevettünk és szórakoztunk. Innen a cseh diáktársakkal Hradiště-be illetve a fogadócsaládokhoz indultunk. A szerdai nap az iskolában indult, ahol egy misén vettünk részt, amelyet a teljes iskola körbejárása követett, ahol sikerült órákat is látogatnunk. A körtúra után a velehrádi bazilikában jártunk, ahol fejhallgatók segítségével megismertük Velehrád, illetve a bazilika történetét. A progmamunkat a Velehrád határában elhelyezkedő skanzenben folytattuk, ahol közös időtöltésünk során jó élményeket szereztünk. A délutánt az iskolában folytattuk, ahol az állatkertben elkészített feladatról kellett beszámolnunk és beszélgetnünk német nyelven. Miután mindenki bemutatta a feladatait, a helyi diákok egy kisebb táncházat szerveztek nekünk az iskolába, ahol megismerkedtünk a „Polka” tánccal. Mindezeket a szabadidős programok követték, amikor a cseh diákok elvittek minket egy bowling pályához, ahol megmutathattuk bowling tudásunkat és további emlékeket szereztünk. A napot Hradiště-ben zártuk, ahol a várost sétálás közben jobban megismertük. A csütörtöki napon elbúcsúztunk a cseh diákoktól, és ezen a napon indultunk vonattal Prágába. Prágába érkezésünk után miután szállásunkon elhelyezkedtünk, elkezdtük Prága hírességeinek megkeresését. Először Franz Kafka munkásságával ismerkedtünk meg a Kafka múzeumban, ahonnan a Prágai vár felé vettük az irányt a Károly hídon keresztül. A vár területén ellátogattunk a Szent Vitus katedrálisba, a régi királyi palotába, a Szent György bazilikába és végül az Arany utcácskán is végig sétáltunk. Miután az Arany utcácska végére értünk, szabadidőt kaptunk, amelyben meglátogathattuk Prága további látványosságait; a John Lennon falat, Prága legszűkebb utcáját, az Asztrológiai óratornyot (más néven Orloj), a Kafka emlékművet, Kafka forgó fejszobrát és a végtelen könyvtornyot a Városi Könyvtárban. A nap végén mindenki a szálláson találkozott. Az utolsó, azaz a pénteki nap a város elhagyásával és a hazautazással telt, ahol a hét alatt szerzett emlékeket elevenítettük fel.
Köszönjük a lehetőséget!
- Részletek
- Találatok: 336
Nyolc diákunk a tizedik évfolyamról vett részt a Milánó-közeli városban, Monzában, egy digitális írástudás, média témájú projekt héten. A projekt ugyanannak az Erasmus diák mobilitási projektnek a folytatása, amelyet 2025 februárjában Miskolcon tartottak a JEZSU-ban, a monzai diákok részvételével.
A projekt célja a digitális írástudás fejlesztése, hogy a diákok magabiztosabban eligazodjanak a média világában.
Az egyhetes találkozó során a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és az olaszországi Liceo Scientifico Statale “Paolo Frisi” diákjai közösen vettek részt innovatív tanítási módszerekkel megvalósított foglalkozásokon. Meglátogatták a Milánói Politechnikai Egyetem kutatóit, akikkel arról beszélgettek, hogyan befolyásolja a digitális írástudás a környezettudatosságot és a fenntarthatóság iránti nyitottságot. A kutatókkal való beszélgetés során projekt egyik kulcs témája, a téves információk kiszűrése is szóba került. Diákjaink ellátogattak Milánóba és Comoba is.
A program része volt a kulturális élmények megosztása, az aktív angol nyelvhasználat és a kreatív, együttműködésre épülő feladatmegoldás.
A fizikai jelenléttel zajló tevékenységek a közösségépítést, a csapatmunkát és az interkulturális párbeszédet is erősítették. A résztvevők nemcsak új ismeretekkel, hanem megerősödött európai identitással és nemzetközi kapcsolatokkal tértek haza.
Korábban, 2025 februárjában a monzai diákok látogattak el a JEZSU-ba közös projekt munkára.
A nemzetközi projektek egyik szépsége, hogy a vendégszeretet erényének kölcsönös gyakorlása. A diákok vendéglátó családoknál szállnak meg, vagyis a projekt hetére otthonaikban vendégül látják egymást. Megismerkednek egyrészt egymással, egymás családtagjaival, bepillantást nyernek a másik ország-beli kortársaik mindennapi életébe, megkóstolják egymás ételeit, megtapasztalják a másik országok családi dinamikáit, és nem utolsó sorban nagyszerű lehetőséget kapnak arra, hogy életre szóló barátságokat kössenek.
During our international project week in Monza, hosted by Liceo Scientifico Statale “Paolo Frisi”, we engaged in a variety of educational and cultural activities designed to deepen our understanding of online communication, digital literacy, and environmental sustainability. The project also aimed to strengthen cooperation between Italian and Hungarian students.
- Részletek
- Találatok: 339
A JEZSU francia színjátszó csoportja Luxembourgban lépett fel az École Européenne ben (Európai Uniós küldöttek gyermekei számára alapított, nemzetközi iskola). A huszonhárom éve működő színjátszó csoport 2023-ig minden évben részt vett a Pantomimes nemzetközi diák színjátszó fesztiválon, Orthez-ben. Immár két éve az École Européenne meghívására Luxembourgban mutatja be éves produkcióját.
A színjátszó csoportot a néhai Bölkény Zsuzsanna, iskolánk francia nyelvtanára, később igazgató helyettese alapította, majd 2005-től Szalóki Csilla tanárnő vezetése alatt működik. A csoport tagjai 10. évfolyamos, francia nyelvet második idegen nyelvként tanuló diákjaink, akik nagy bátorsággal álltak ki a hírhedten igényes, három, négy, sőt több nyelven is tökéletesen beszélő luxembourgi közönség elé.
A színpadon csakis nyelvtudásukkal és színjátszó tehetségükkel tudták lenyűgözni a köznséget, ugyanis hagyományosan minden díszlet és jelmez nélkül, minimalista stílusban adják elő produkcióikat.
Szalóki Csilla tanárnő beszámolója:
"Május 12. és 16. között emlékezetes tanulmányúton vettünk részt Luxembourgban az École Européenne meghívására. Utunk során előadtuk René Goscinny Kis Nicolas című könyvének két részletét, melyet lelkesen, állva tapsolva fogadott a nemzetközi közönség. Részt vettünk több tanórán is, így közvetlen tapasztalatot szereztünk az ottani, többnyelvű oktatási rendszerről: voltunk francia, angol, valamint spanyol nyelven zajló tanórákon.
Meglátogattuk Luxembourg történelmi nevezetességeit, többek között a Grand Ducal Palotát, a Bock kazamatákat, és a Chemin de la corniche-t, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az Alzette
völgyre.
Ellátogattunk Vianden várához, Clervaux festői kisvárosába, valamint a franciaországi Metzbe, ahol megcsodáltuk a Szent István-székesegyházat és a templomos lovagok kápolnáját. Kiemelkedő élmény volt az Európai Unió Bíróságának meglátogatása, ahol egy fordító ismertette velünk a bíróság működését és jelentőségét. A program hozzájárult nyelvi, kulturális és társadalmi ismereteink bővítéséhez. Az út során nemcsak tanultunk, hanem önbizalmat is szereztünk, és megtapasztaltuk az európai sokszínűség értékét."
- Részletek
- Találatok: 352
Május 11-15. között Erasmus+ diákmobilitás projekt keretében tíz diákunk (10-11. évfolyamosok) Máltára utazott, ahol a St Aloysius College (Birkirkara) 6. évfolyamos (a mi 11. évfolyamunknak felel meg) diákokkal közösen “A társadalmi jóllét vizsgálata a digitális állampolgárság, a digitális írástudás és a fenntarthatóság irányelvei mentén” című projektmunkában vettek részt.
A projekt tartalma a globális állampolgárság, a digitális “írástudás” és a fenntarthatóság irányelveinek mentén a társadalmi jóllét megvalósulása adott életterületeken (egzisztenciális, pénzügyi, mentális, fizikai, digitális stb.). A prezentációs ismeretek ehhez kapcsolódó speciális tartalom volt, melyet a máltai iskola drámapedagógia tanára tartott a diákoknak.
A diákok tíz vegyes, máltai-magyar csoportban dolgoztak a Saint Aloysius College 6th Grade tanulóival, akik a szigorú felvételi követelményeknek és a jezsuita iskola színvonalának köszönhetően a legjobbak közül is a legjobbaknak számítanak Máltán.
A projekt lezárásaként a csoportok előadásokat tartottak. A projekt alatt arra is jutott idő, hogy meglátogassák Málta nevezetes kulturális, természeti helyeit, mint Silent City, Valletta, Bugibba, Mellieha.
A diákok megtapasztalhatták, milyen interkulturális közegben dolgozni, tudatosíthatták saját értékeiket miközben megismerhettek egy másik kultúrát is a hétköznapok gyakorlatában. A projekt során fejlődött idegennyelvi kommunikációs kompetenciájuk, problémamegoldó készségeik, kooperatív készségeik, digitális készségeik, prezentációs készségeik.
A máltai vendéglátók nagyon lelkesek és elkötelezettek voltak, de rendkívül barátságosak és segítőkészek is. A diákok megtapasztalhatták, milyen interkulturális közegben dolgozni, tudatosíthatták saját értékeiket miközben megismerhettek egy másik kultúrát is a hétköznapok gyakorlatában. A projekt során fejlődött idegennyelvi kommunikációs kompetenciájuk, problémamegoldó készségeik, kooperatív készségeik, digitális készségeik, prezentációs készségeik.
Mind a máltai, mind a magyar oldalról nagyon szeretnénk folytatni a közös munkát.
A rendkívül sikeres együttműködés nagyban köszönhető a már egy éve elkezdődött előkészítő munkának, melynek koordinálását dr. Demjén Péterné Rivasz-Tóth Kinga és Tringel Mariann végezték, Dojcsák Adrienn és Bodrogi Tamás segítségével. A diákokat Varga Krisztina tanárnő kísérte.
A projekt május 11-15 között valósult meg.









