Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

A IV. korcsoportos lányok is megyei bajnokok röplabdában!

Úgy tűnik, megállíthatatlanok a röplabda győzelmek a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban.  2026. március 11-én, szerdán a IV. korcsoportos lányok megnyerték a vármegyei bajnokságot. A felkészítő testnevelő beszámolója:

A sikerszéria februárban indult, amikor az idősebb lányok (V–VI. korcsoport) egy országos döntős 5. hellyel tették magasra a lécet. Ez a kiemelkedő eredmény szemmel láthatóan hatalmas motivációt adott a kisebbeknek is, akik nem akarnak lemaradni a nagyok mögött.

A III. korcsoport múlt heti győzelme után, 2026. március 11-én, szerdán a IV. korcsoportos lányok nyakába is aranyérem került. A vármegyei döntő négy csapat részvételével zajlott, ahol a „Jezsus” lányok már az elődöntőben megmutatták erejüket: az Avasi Gimnázium együttesét legyőzve meneteltek a fináléba. Ott egy újabb városi rivális, a Herman Ottó Gimnázium csapata várt rájuk.

A döntő igazi izgalmakat hozott. Bár az első szettet magabiztosan hozták a lányok, a második játékrészben egy „rövidzárlat” miatt szépíteni tudott az ellenfél. A döntő felvonásra azonban minden kételyt eloszlattak a lányok: koncentrált játékkal, közel tízpontos különbséggel söpörték be a harmadik szettet, és ezzel a bajnoki címet. A győzelem értékét tovább növeli, hogy a keret jelentős része egy-két évvel fiatalabbként utasította maga mögé a mezőnyt.

A lányok nyakába aranyérem került, a naptárba pedig bekerült egy újabb fontos dátum: irány az országos elődöntő, ahol már az országos döntőbe jutás lesz a tét!

A csapat: Csémi Hanna, Fekete Nóra, Gáll Jázmin, Girhiny Lili, Kovács Ágnes, Lengeling Alexa Flóra, Lukács Bodza Dorka, Majoros Eszter, Mészáros Nóra, Nyéki Aisa, Veres Csenge

Felkészítő testnevelő: Kajtor Csaba tanár úr.

 

  • Találatok: 803