Hatalmasat küzdöttek a megyei döntőn négypróbában a Jezsus fiúk. Ebben a korcsoportban /III.kcs. 2011-2012/ négy számot kell teljesíteni a többpróba versenyen, ezek a számok: a 60m-es futás, távolugrás, kislabdahajítás és 600m-es futás. Minden szám eredményére egy-egy pontot kapnak amit végül összeadnak így határozzák meg a végén a helyezéseket a csapatok között.
A megyei döntőbe 14 fiú csapat kvalifikálta magát a 60m-es futás után a távolugrásban szépen szerepeltek, de a kislabdahajítás nem sikerült valami fényesen, ezért az utolsó szám előtt még csak 4. helyen voltak a versenyben a fiúk, az első helyezett csapattól 100 pontra lemaradva. Az utolsó szám a 600m-es futás volt, ahol győzelem reményében azt a szinte lehetetlen feladatot kellett teljesíteni, hogy mindenkinek a pontversenyben vezető csapattagjait legalább 5 másodperccel meg kell előzni 600m-en. A fiúk kitettek magukért szenzációs 600m-ert produkálva a 4. helyről megnyerték a versenyt, sőt 113 ponttal előzték meg végül, az addig vezető csapatot.
Gratulálunk Nekik!