Iskolánk egyik legrégebbi munkatársának, Braun Jánosné gazdasági tanácsadónak adta át a Szent Ignác-díjat P. András Attila SJ tartományfőnök atya szeptember szeptember 7-én, a magyar jezsuita provincia védőszentjei, a kassai vértanúk emléknapján. A díjat P. Vízi Elemér SJ, az előző provinciális atya alapította azzal a céllal, hogy a jezsuiták munkatársainak, kifejezze elismeését és köszönetét a munkáért, mellyel a rendet segítik küldetése megvalósításában. Részletes beszámoló ITT.
Ebben az évben öt világi munkatárs vehette át a díjat, köztük a JEZSU-ban mindenki által szeretett Zsófi (diákoknak Zsófi néni),
Laudáló: Holczinger Ferenc SJ
Miskolci iskolánk egyik legrégebbi munkatársa, több mint negyedszázada dolgozunk együtt: a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 1994-es indulása után két évvel, 1996. augusztus 1-től lett munkatársunk gazdasági vezetőként. (Egészen pontosan az iskola munkatársa lett, mert akkor jezsuita volt ugyan az igazgató, de nem a rend volt a fenntartó, a provincia csak jóval később vette át az egyházmegyétől az intézményt.) A gimnázium 29 éves történetéből 27 éve szolgálja az iskolát. A szolgálat szó pontosan leírja és kifejezi az iskola, a rendtartomány és Zsófi viszonyát. Feladatát mindig szolgálatnak tekintette, célunk és missziónk segítése volt az elsődleges számára, s mindig azt nézte, ezt mivel és hogyan tudja támogatni. Sokkal többről volt szó, mint hogy a könyvelés és a számok rendben legyenek, a pénzügyek olajozottan működjenek. Amikor a szükség úgy hozta, tágan értelmezte feladatkörét, az egész intézmény működését tartotta szem előtt.
A jezsuiták legnagyobb magyarországi intézményének fő feladata a nevelés, tanítás, s a gazdasági feladatok ennek hátterét adják. Ez olyan, mint a hadseregnél a „hadtáp”: lehet nagyon jó a sereg, de ha a hadtáp nincs rendben, előbb-utóbb gondok lesznek. Zsófi ezt a biztos hátteret adta mindig. Gazdasági vezetői feladatait nagy munkabírással, a munkaidőt nem nézve, a feladat elvégzésére koncentrálva, nagy szakértelemmel, kiemelt lelkiismeretességgel és precizitással végezte. Jó légkörben zajlott a munka, kollegiális hangulatban. Az ügyek mellett mindig az emberre is figyelt. Hozzá betérve a vendéget befogadó, vendégváró légkör fogadta. Miskolci gimnáziumunk életében nagyon sok minden változott a közel 30 évben, ám Zsófi hűségesen követte és viselte a változásokat. Egy kis létszámú iskolából igen komplex, nagy intézménnyé válás minden lépését kísérte, segítette. Ő az intézményi memóriánk. Zsófi hozzáállását egy magyar kifejezés jól leírja: szívén viselte az iskola sorsát. Köszönjük, és hálával vagyunk Zsófiért, munkájáért!
Hálásak vagyunk gazdasági szolgálatáért.