Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny

Miután a fordulóben versenyen a JEZSU 8.a-s  diákjai hozták el az első 3 helyezést, a Kárpát-medencei fordulóban Gnándt Levente 8.a osztályos tanuló 10 helyezést ért el. A megyei verseny dobogójának mindhárom lépcsőjén JEZSU-s diákok álltak alig egy-két ponttal maradva el csak egymástól. Jakab Csongor Ákos 3., Gnándt Viktor 2., Gnándt Levente pedig 1. helyezést ért el. A Kárpát-medencei döntőben Gnándt Levente  képviselhette az egész B.A.Z. vármegyét. 

Bobcsákné Berzi Ibolya felkészítő pedagógus szerint “Ez a verseny nagyon sokrétű. Kell hozzá tudni a 6. és 7. es tananyagot, a Természet Világa folyóirat cikkeiből kell készülni, Herman Ottó életét és munkásságának legapróbb részleteit is ismerni kell, valamint a Nemzeti Parkjaink ismeretéről is számot kell adni. Hosszú évek óta szerepelnek iskolánk diákjai a megyei és országos fordulóban is.” A tanárnő hálás, hogy tehetséges és inspirált diákjaink komoly természettudományos eredményeket érnek el.

Idén a Kárpát Medencei fordulóban Gnánt Levente képviselte vármegyénket. Itt a folyóirat cikkekben megjelenített fajok, ökológiai összefüggések, Nemzeti Parkok ill. Herman Ottó életének teljes körű ismerete mellett saját kutatásról, továbbá a Fertő-tavi Nemzeti parkban végzett terepgyakorlatól és egy kiállítás anyagából is számot kellett adni. A  3 napos versenyen a zsűritagok a TIT neves tanárai és kutatói voltak. Gnándt Levente 8.a osztályos tanuló nagyon szoros küzdelemben 10 helyezést ért el.  Szívből gratulálok neki, hisz óriási anyagmennyiségből kellett felkészülnie a mindennapi tanulás és sport mellett. Projektfeldata a JEZSU iskolakert működésének fenntarthatóbbá tételéről szólt, ami hosszadalmas, precíz kutatást igényelt. Levente kutatásai eredményeként ténylegesen felhasználható lehetőségeket fogalmazott meg. (Bobcsákné Berzi Ibolya)

  • Találatok: 371