- Részletek
- Találatok: 1370
A 4. korcsoportos fiú floorball csapat is megyei bajnok lett, így tovább jutottak az országos döntőre, az ország legjobb 8 csapata közé! Nagy öröm, hogy négy JEZSU-s floorball csapat közül három fog az Országos Döntőben szerepelni. A 4. korcsoportos csapat tagjai: Kőrösi Kende, Szabó Ábel, Fülöp Vince, Tóth Gergely, Láda Zaránd, Espán Erik, Jurás Levente
Felkészítő testnevelő: Pecsét Tibor
- Részletek
- Találatok: 983
A JEZSU floorballcsapatai idén is kimagasló teljesítményükkel hívták fel magukra a figyelmet. A Diákolimpia versenysorozatában több korcsoportban is továbbjutottunk az országos elődöntőbe, sőt III. és VI. korcsoportos csapataink már az ország legjobb nyolc együttese között készülhetnek a január 16-ai hétvégén megrendezésre kerülő országos döntőre.
III. korcsoport: ezüstérem és továbbjutás az országos döntőbe
A III. korcsoportos fiúk a megyei döntőn ezüstérmet szereztek, amellyel kvalifikálták magukat az országos elődöntőbe. Az elődöntőt december 10-én Egerben rendezték. A csapat több szoros és izgalmas mérkőzést vívott, majd a döntőben ismét ugyanazzal a miskolci iskolával találkoztak, amely a megyei fordulóban is legyőzte őket. Ezúttal csupán egyetlen góllal, 3:2 arányban maradtak alul, így újra a 2. helyen jutottak tovább az országos döntőbe.
Csapattagok: Kőrösi Csongor, Kárpáti Viktor, Béres Péter, Hoskó Márk, Hortai Péter, Nagy Kende és Tóth-Bognár Bálint.
IV. korcsoport: magabiztos megyei bajnoki cím
A IV. korcsoportos fiúk fölényes játékkal nyerték meg a megyei döntőt, így 1. helyezettként jutottak tovább az országos elődöntőbe, amelyre december 16-án kedden rkerül sor.
Csapattagok: Kőrösi Kende, Szabó Ábel, Tóth Gergely, Fülöp Vince, Láda Zaránd és Espán Erik.
VI. korcsoport: országos szintű teljesítmény már a megyei döntőben
A VI. korcsoportos fiúk megyei döntője hangulatát és színvonalát tekintve is országos döntőhöz méltó volt. A csapat rendkívül izgalmas mérkőzéseken keresztül vívta ki a győzelmet, és első helyen jutott tovább az országos elődöntőbe.
Az elődöntőt december 4-én Egerben rendezték, ahol tanulóink fegyelmezett, taktikus játékkal ismét remekeltek, és bejutottak az ország legjobb nyolc csapata közé.
Csapattagok: Kopacz Tamás, Újj Tamás, Jurás Dávid, Madarász Áron, Tamás Barnabás és Haraszti Henrik.
Gratulálunk minden résztvevőnek a kitartó munkához és a nagyszerű eredményekhez! Sok sikert kívánunk a közelgő országos döntőkben!
- Részletek
- Találatok: 1341
Az Ügyességi Csapatbajnokság Diákolimpia országos döntőjéről bajnokként tértek haza a IV. korcsoportban versenyző magasugró fiúk: Kőrösi Kende, Lupkovics Gergő, Fülöp Vince, Kovács Levente és Kókai Kristóf. Rajtuk kívül még három JEZSU-s fiú és egy lány csapat ért el, ha nem is dobogós, de nagyon szép országos eredményt.
Október 11-12-i hétvégén került megrendezésre Nyíregyházán az Atlétika Diákolimpia Ügyességi- és Váltó Csapatbajnokság Országos Döntője, ahol, bár több csapatunknak is reális esélye volt az éremszerzésre, ez végül csak a IV. korcsoportos fiú magasugróknak sikerült. Nekik viszont maximálisan, hiszen ők Magyarország legjobb magasugróinak bizonyultak, így újabb országos bajnoki címet szereztek a JEZSU-nak. Az aranyérmes fiúk: Kőrösi Kende, Lupkovics Gergő, Fülöp Vince, Kovács Levente és Kókai Kristóf.
A VI. korcsoportos fiúk versenyében távolugrásban hihetetlenül szoros volt a verseny, így fiaink (Németh Bence, Németh Zsombor, Boda Dániel, Erki-Gyula Benjamin, Kövesi Ákos) mindössze néhány cm-rel maradtak le a dobogóról és lettek 5. helyezettek.
A fiú svéd-váltónk (Erki-Gyula Benjamin, Németh Zsombor, Zsilvölgyi Csege, Herczeg Áron) érme pedig szintén csak nüanszokon múlott, így a 4. helyezést értek el.
Fiú gerelyhajítóink (Németh Bence, Németh Zsombor, Nádasi Tamás, Lenkovics Patrik, Illés Levente) most először jutottak el az ország legjobb középiskolás csapatai közé, ahol kissé megilletődött versenyzéssel végül a 10. helyen végeztek.
Lány 4x800m-es váltónk (Lőcse Hanna, Kisely Szonja, Mádai Anna, Nagy Boglárka Dalma), szintén izgalmas, kiélezett versenyben az 5. helyen zártak.
Gratulálunk a szép eredményekhez! Köszönet sportolóinknak a kitartó, áldozatkész munkáért, a rengeteg gyakorlásért, erőfeszítésért, amit befektetnek nap mint nap abba, hogy mind a tanulásban, mind a sportban a kiválóságra törekedjenek! Köszönet az edzőknek, testenevelőknek és pedagógusoknak, valamint a családoknak, akik fiatal sportolóinkat fejlesztik, kísérik és támogatják törekvéseikben.
- Részletek
- Találatok: 1042
- Részletek
- Találatok: 383
A 2025/26-os tanév Atlétika Diákolimpia Ügyességi és Váltó Csapatbajnokság Megyei döntőjén a hagyományoknak megfelelően, kimagaslóan szép eredmények születtek. Csapataink 8 aranyérmet, 7 ezüstérmet és 1 bronzérmet hoztak haza szeptember 22-23-án.
A fiúk versenyében:
IV. korcsoportos (általános iskolás korosztály)
- magasugró csapat: Kőrösi Kende, Lupkovics Gergő, Fülöp Vince, Kovács Levente és Kókai Kristóf 1. hely
- A IV. korcsoportos súlylökő csapatunk: (Bauman Bernát, Juhász Bercel Tibor, Szabó Ábel, Kőrösi Kende, Lőcse Bálint) 2. hely
VI. korcsoport (középiskolás korosztály):
- távolugró csapat (Németh Bence, Németh Zsombor, Kövesi Ákos, Erki-Gyulai Benjamin, Boda Dániel) 1. hely
- magasugró csapat (Pabis Zétény ,Nádasi Tamás, Ónodi Dávid, Gyarmati Ádám, Szántai Bálint) 1. hely
- gerelyhajító csapat (Illés Levente, Németh Bence, Németh Zsombor, Lenkovics Patrik, Madarász Áron) 1. hely
- svéd váltó ( Erki-Gyulai Benjamin, Németh Zsombor, Zsilvölgyi Csege, Herczeg Áron) 1. hely
- diszkoszvetőink (Dudás Botond, Orosz Balázs,Illés Levente, Mikita Mátyás, Ónodi Dávid) 2. hely,
- 4x1500-as váltónk (Kántor Benedek, Boda Dániel, Birta Botond, Vargay Máté Sándor) 2. hely,
- súlylökőink (Illés Levente, Lenkovics Patrik, Ónodi Dávid, Orosz Balász, Gyarmati Ádám) 3. hely.
A lányok versenyében - VI. korcsoport:
- magasugró csapat (Kovács Anna, Kovács Dalma, Nagy Zsuzsanna, Bódis Blanka, Lőcse Hanna) 1. hely
- 4x800-as váltó csapat (Lőcse Hanna, Kisely Szonja, Mádai Anna, Nagy Boglárka Dalma) 1. hely
- súlylökő csapat: Rozmán Lia, Aranyos Blanka, Zsíros Hanga, Laczkó Anna, Balla Frida 1. hely
- távolugró csapat: Mogyoródi Csenge, Aranyos Blanka, Solymosi Jázmin, Lukács Bodza, Juhász-Pap Lujza 2. hely
- magasugró csapat: Solymosi Jázmin, Lukács Bodza, Juhász-Pap Lujza, Balogh Léda, Rozmán Lia 2. hely
- távolugró csapat (Visnyiczky Nóra, Trajcsik Dalma, Czinege Brigitta, Váraljai Viola, Farkas-Szabados Anna) 2. helyen,
- diszkoszvető csapat (Hunfalvay Emese, Kulyassa Gerda, Trajcsik Dalma, Váraljai Viola, Bódis Blanka) 2. helyen végzett.
Gratulálunk a szép eredményekhez, és további jó felkészülést, valamint sikeres szereplést kívánunk az októberben megrendezésre kerülő országos döntőn is!

