Újra felhelyeztük megyénket, Miskolcot és a Jezsuita Gimnáziumot röplabdából az ország térképére,197 induló csapat közül tavalyi év után ismét az ország legjobb 8 csapata közé verekedték be magukat a Jezsus lányaink a IV. korcsoportos diákolimpán.
Április 23.-án iskolánkban rendezték meg a IV. korcsoportos röplabda országos elődöntőt.
Az elődöntőn négy csapat mérkőzött meg egymással, akik közül csak egy csapat juthatott be az országos döntőbe. Borsod megye bajnokaként a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Hajdú-Bihar megye bajnokaként a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Budapest ezüstérmeseként az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és Jásznagykun-Szolnok megye ezüstérmeseként a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Kéttannyelvű Gimnázium.
Az elődöntő párosítását sorsolással döntötték el, ahol az Újpesti Csokonai Gimnáziumot kaptuk ellenfelünknek. A lányok nagyon koncentráltan igazi csapatként küzdöttek, így sikerült 3 szettben legyőzni az újpesti csapatott. A másik elődöntőben több mint kétórás küzdelmet, a Debreceni csapat nyerte, így a döntőben velük találkoztunk. A döntőben nagyon fölényes két játszma után, a harmadik szettre az összpontosításunk kicsit alábbhagyott, de végül ezt sikerült abszolválni.
A városi selejtező, majd városi döntő után, a megyei döntőt megnyerve végül most az országos elődöntőn is diadalmaskodva elmondható, hogy szettveszteség nélkül, minden lejátszott mérkőzésüket a Jezsus lányok 3:0-ra nyerték meg. Így teljes joggal kerültek a május 31.-június 2.-ig Békéscsabán megrendezendő Országos Döntőbe!
Gratulálunk Nekik!
Csapat tagjai:
Espán Léna, Kovács Flóra, Horváth Krisztina, Hunfalvay Emese, Trajcsik Dalma, Berkő Dalma, Berta Blanka, Szamosi Alíz, Tóth Eszter, Lukács Bodza, Nagy Csenge, Szabó Hanga Luca

