Két csapat is Országos Bajnoki címet szerzett a diákolimpián!
Megrendezték a tanév első diákolimpiai országos döntőjét Nyíregyházán. 2024. október 09.-én a V.-VI. korcsoportos, 2024. október10.-én pedig a III.-IV. korcsoportos atlétikai ügyességi csapatbajnokság diákolimpiai országos döntője került lebonyolításra.
Az atlétikai ügyességi csapatbajnokság döntőjébe már bekerülni sem volt egyszerű feladat, hiszen a sportág idén is megdöntötte az eddigi nevezési rekordját, ugyanis a körzeti, vármegyei versenyeken szeptemberben, 2224 iskolai csapat több mint 15 ezer fővel vett részt. Az országos döntőre pedig 279 iskolából 1447 versenyző jutott el. A gyermekeknek előtte egy városi és egy megyei döntőn is részt kellett venni, ahol alaposan megszűrték a mezőnyt. Ügyességi számonként az ország legjobb 12 csapatát hívták be a döntőbe, a váltóknál pedig a legjobb 16 csapat érdemelte ki ezt a lehetőséget.
A Jezsus diákok tanúbizonyságot tehetek az akarterejükről, ügyességükről, küzdeni tudásukról, hiszen a sportteljesítményüket nem egyénileg, hanem csapatban értékelték, ezért nemcsak saját teljesítményükért, hanem egymásért is küzdeniük kellet.
A V-VI. korcsoportban 2 leány csapat és 3 fiú csapat is bejutott.
Lányoknál a távolugró csapat szenzációs teljesítménnyel országos bajnok lett.
|
Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
4,8300 |
1. |
|||||
|
Boldogh Boróka Erzsébet |
2007 |
4,96 |
4,93 |
4,85 |
4,96 |
||
|
Hunfalvay Emese |
2009 |
4,32 |
4,26 |
4,29 |
4,32 |
||
|
Lalik Petra |
2006 |
5,22 |
5,09 |
5,28 |
5,28 |
||
|
Trajcsik Dalma |
2009 |
x |
x |
3,80 |
3,80 |
||
|
Visnyiczki Nóra |
2009 |
4,54 |
4,76 |
4,42 |
4,76 |
A leány svédváltót pedig versenybírói hiba miatt, nagy megpróbáltatások után, újra futatták, ahol ellenfelek nélkül, szinte hideg izomzattal kellet kihozniuk magukból a maximális teljesítményt. Ők így is megmutatták, hogy tudnak egymásért küzdeni; 2 tizedmásodpercel elmaradva a 3. helytől végül 4. helyen zártak.
|
4. |
Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
2:22.46 |
Csapattagok: Visnyiczki Nóra, Trajcsik Dalma, Boldogh Boróka Erzsébet, Lalik Petra
A fiúknál a 4x1500m-es váltó gyönyörűen versenyezve, minden taktikai utasítást betartva, hatalmasat futva ezüstérmet szerzett.
|
2. |
Miskolc |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
18:08.6 |
Csapattagok: Herczeg Áron, Pocsai Levente, Zsilvölgyi Csege, Vargay Máté Sándor
A fiú svédváltó érdemeit emeli, hogy úgy jutatottak ki az országos döntőre, hogy nem volt a csapatban egyetlen atléta sem, és az utolsó résztáv előtt még így is a 2. helyen álltak a versenyben. Végül az 5. helyen végeztek.
|
5. |
Miskolc Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
2:05.90 |
Csapattagok: Kövesi Ákos, Erki-Gyulai Benjámin László, Fenesi Péter Balázs, Vass László Levente
A fiú távolugró csapatunkról is ugyanez elmondható, hiszen itt sem találunk egyetlen atlétát sem a névsorban, ennek ellenére, bravúrosan az ország legjobb 7. távolugró csapata lett.
|
Miskoc Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
5,4025 |
7. |
|||||
|
Oláh Marcell Csaba |
2005 |
x |
x |
5,40 |
5,40 |
||
|
Németh Bence |
2008 |
5,03 |
x |
5,10 |
5,10 |
||
|
Fenesi Péter Balázs |
2006 |
5,36 |
x |
5,46 |
5,46 |
||
|
Zagyvai Márk |
2006 |
5,30 |
5,52 |
5,49 |
5,52 |
||
|
Kövesi Ákos |
2007 |
x |
5,23 |
x |
5,23 |
Másnap a kicsik versenyével folytatódott a verseny, ahol a kezdésnél sajnálatos módon egy sérülés is történt, de szerencsére nagyobb baj nem lett belőle.
A leányok súlylökő csapata minimális létszámmal állt ki, így hibázni senkinek nem volt lehetősége. Így is a 4. helyet szerezték meg, csak egy hajszállal csúsztak le a dobogóról.
|
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
Miskolc |
4. |
8,3175 |
|||
|
Kovács Flóra Sára |
2010 |
7,75 |
7,98 |
7,61 |
7,98 |
|
|
Farkas-Szabados Anna |
2010 |
7,94 |
8,01 |
7,95 |
8,01 |
|
|
Tóth-Zádeczki Laura |
2010 |
8,96 |
8,80 |
9,07 |
9,07 |
|
|
Mogyoródi Lili |
2010 |
8,21 |
7,90 |
7,97 |
8,21 |
A fiú magasugrásnál történt az előbb említett sérülés, ahol sajnos a bemelegítés során az állványba ütközött az egyik fiú feje, így ő nem tudta folytatni a versenyt; kórházba kellett szállítani.
|
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
Miskolc |
1. |
1,5500 |
|
Buday Benedek Tamás |
2010 |
1,45 |
|
|
Gnándt Levente |
2010 |
1,60 |
|
|
Gnándt Viktor |
2010 |
1,55 |
|
|
Pabis Zétény Attila |
2010 |
1,55 |
|
|
Ormai Gergely |
2010 |
1,50 |
A fiúkat ez nem vettette vissza egy kicsit Samuért is küzdöttek. Szenzációsan ugrottak, egyéni legjobb teljesítményüket feszegették. Végül szenzációs eredménnyel megnyerték a versenyt és országos bajnokok lettek.
A napot a 10x200m-es vegyesváltó zárta, ahol nagyon sokáig érmes helyen álltunk, végül a hajrában az egyik csapat megelőzött minket, így végül a 4. helyen végeztünk. Saját idejükön így is 7 másodperccet faragtak.
|
Miskolc |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda |
4:40.14 |
4. |
Csapattagok: Kovács Flóra Sára, Ormai Gergely, Mogyoródi Lili, Gnándt Viktor, Farkas-Szabados Anna, Nagy Márk, Fekete Antónia, Csűri Antal, Tóth-Zádeczki Laura, Pabis Zétény Attila
Összeségében igen élménydús és eredményes volt ez a két nap a gyerekek számára, még az országos sajtó is külön megemlíti az iskolánk nevét az elért eredmények miatt.
Felkészítő nevelők: Virosztekné Szakál Ildikó, Kajtor Csaba

