Ugrás a tartalomra
AMDG · Miskolc
FacebookKRÉTAÓrarendJEZSU Naptár
JEZSUJEZSU ← Vissza a főoldalra

Kiváló eredmény a X. Semmelweis Egészségversenyen

Részletek
Készült: 2025. március 17
Találatok: 2822

Kitartás, akarat és csapatmunka - Nagyszerű eredmény a Semmelweis Egészségversenyen - 11. évfolyamos diákjaink kitettek magukért

A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete ebben a tanévben is megszervezte a középiskolásoknak szóló Semmelweis Egészségversenyt! A X.Semmelweis Egészségverseny fővédnöke Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. ( https://semmelweis.hu/boe/egeszsegverseny/felhivas/)

A verseny több fordulós, ahol orvosi és egészségügyi témákból kell felkészülni majd versenyezni. A több induló iskolai csapatból a Sejtbontók csapata egészen a harmadik fordulóig menetelt. Ebben a fordulóban egy nagyon komoly projektet kellett készíteni a gyerekeknek, az online tesztek kitöltése mellett. A projektben volt tananyag készítés, előadások tartása külső- és iskolai helyszíneken, plakát és PPT készítés, iskolarádiós megjelenés. A csapat rövidített időben dolgozott, hiszen két másik fontos esemény is zajlott a felkészülési időben: a biológia OKTV második fordulója és a római zarándoklat. A Sejtbontók csapatának így is sikerült előkelő helyen végezni: országos 56. helyezést értek el!

Szívből gratulálunk a kitartáshoz és a csodás eredményhez!

A csapat tagjai:
Kozma Dorottya,
Németh Stella,
Ócsai Adél,
Rákos Zsófia,
Vámos Viktor

A felkészülésüket támogatta és segítette: Czagáné Iván Noémi és Polák Péter

Szép magyar beszéd verseny megyei győztese

Részletek
Készült: 2025. március 07
Találatok: 850

2025. március 4-én rendezték meg a Szép magyar beszéd verseny Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fordulóját Miskolcon. Hajas János 11.C osztályos diákunk csodaszép orgánuma, valamint szövegértelmező és -tolmácsoló képessége nagy hatással volt a verseny zsűrijére, így gimnáziumi kategóriában I. helyezettként jutott tovább a győri országos döntőbe. Teljesítménye hosszú felkészülési folyamat eredménye, aminek során többen is támogatták a tehetséges fiatalembert; ebben a tanévben Hutka Józsefné tanárnő segítette a felkészülését.

Országos eredmények a Nyelvmester versenyen

Részletek
Készült: 2025. március 04
Találatok: 743

A 2024-25-ös tanévben is népszerű volt a Nyelvmester országos projektverseny az 5-6. és 7-8. évfolyamos kategóriákban. A gyerekek több hónapon keresztül barangoltak anyanyelvünk sokszor bonyolult útvesztőin, s a kreatív, játékos feladatok megoldása közben jöttek rá, mennyire fontos anyanyelvünk ápolása, művelése, és a helyesírás. Az egyéni és csoportos projektfeladatok még inkább segítették az elmélyülést. A sok munkának most is meglett az eredménye.

5-6. osztályos kategóriában Mérész Regő (5.b) országos 6. helyezett lett.

7-8. osztályos kategóriában Spitzmüller Flóra és Baráth Adél (7.c) országos 3., Juhász Bercel és Luterán Márton (7.c) országos 10.,  Hudák Liza és Kardos Mira (7.c) országos 13., Takács Elza és Gerőcs Léna (8.a) országos 7., Kárpáti Luca és Mogyoródi Lili (8.a) országos 10., Ungvári Dorka és Sebestyén Tímea (8.a) országos 14., Mészáros Borbála és Szabó Hanga (8.a) országos 15. helyezett lett.

 

Felkészítő tanár: Kovács-Lenkei Zsanett

Miskolc Város Ifjú Szónoka: Tóth Benedek

Részletek
Készült: 2025. február 26
Találatok: 1337

 “A bölcsesség tehát nem csupán egy vallási vagy filozófiai elmélet, hanem egy olyan állapot, amely bárki számára elérhető, aki képes elismerni tudatlanságát és nyitott szívvel, alázattal keresni az igazságot, mivel a bölcsesség nem a cél, hanem az eszköz.“ (Tóth Benedek 12.b)

2025. február 14-én rendezték meg a XV. Miskolc Város Ifjú Szónoka regionális versenyt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának közös szervezésében. 

Mialatt a Szent István téren pokrócba bugyolált fiatalok várták az esti Dzsúdló koncertet a Kocsonyafesztiválon, a Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében javában zajlott a verseny. Tóth Benedek 12.b osztályos diákunk mind a kötelező témát, mind a rögtönzött beszédét is kitűnően adta elő. Ezzel megszerezte a "Miskolc Város Ifjú Szónoka" címet, és több más, értékes jutalmat, többek között a Miskolci Egyetem jogi karának invitálását is. 

Idén Verseghy Ferenc: Az igaz bölcs című epigrammája volt a téma, aminek kapcsán Benedek így érvelt: “A bölcsesség tehát nem csupán egy vallási vagy filozófiai elmélet, hanem egy olyan állapot, amely bárki számára elérhető, aki képes elismerni tudatlanságát és nyitott szívvel, alázattal keresni az igazságot, mivel a bölcsesség nem a cél, hanem az eszköz. “ 

A plusz jutalom pedig az volt, hogy vasárnap este több ezer ember előtt Benedek mondhatta el a polgármester úr köszöntő beszédét a Kocsonyafesztivál zárásaként.

Benedek felkészítő tanára Varga Péter tanár úr, akinek immár harmadik diákja szerzi meg ezt a titulust. 

Elmélyülten olvasó ötödikesek

Részletek
Készült: 2025. február 26
Találatok: 698

Lengyel Léna és Molnár Dóra 5c osztályos diákjaink komolyan vették a Tolle lege (Vedd és olvasd!) felhívást, a 2024/25-ös tanév jelmondatát, mely az elmélyült olvasásra hívja a JEZS közösségét. A diákok 1. helyezést értek el a HEBE 2024/25-ös országos őszi olvasóversenyén. 

A kétfős csapat Kiss Judit Ágnes Kórház az osztályteremben című regényét olvasta el, mely az 1956-os forradalom idején játszódik.

A lányok elmondták, hogy hónapokon keresztül délutánonként dolgoztak a projekteken. A könyv kiválasztása és elolvasása után több feladatlapot töltöttek ki, melyek annyira jól sikerültek, hogy tovább jutottak a  második fordulóba. A verseny további részében három projektmunkákat készítettek: olvasónaplót, ppt-t az ‘56-os forradalomról, és egy már elhunyt rokon 1956-os élményeiből készült beszámolót.

Tehát a diákok tehát nem csak elolvastak egy regényt, hanem komoly kutatást és kreatív munkát is folytattak. A könyvtárból további 6 történelmi témájú  könyvet kölcsönöztek ki és dolgoztak fel a projektmunkák elvégzéséhez. A PPT-t be is mutatták a 8. b osztálynak. Komoly kihívást jelentett, hogy 5-es létükre a nagyok előtt kellett előadást tartaniuk, ám a munkájuk meghozta az eredményt: tudásukat sikeresen osztották meg a nagyobbakkal: bemutatójuk a nyolcadikosok előtt kiválóan sikerült. 

Felkészítő tanár: Löveiné Árvai Melinda 

 

  1. Legózva programozók - robotika csapatunk a regionális döntőben
  2. Öt Éremmel tértek haza A JEZSU SAKKOSAI, A MISKOLC VÁROSI DIÁK SAKK BAJNOKSÁGról!
  3. Sorozatban harmadik alkalommal az ország legjobbja a JEZSU
  4. Szép magyar beszéd verseny, területi forduló

23. oldal / 44

  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
JEZSUJezsu