Ugrás a tartalomra
AMDG · Miskolc
FacebookKRÉTAÓrarendJEZSU Naptár
JEZSUJEZSU ← Vissza a főoldalra

Dráma OKTV

Részletek
Készült: 2024. május 15
Találatok: 289
Az idei tanévben két tanulónk is eredményesen szerepelt a dráma OKTV-n. Dobi Liliána (12.b) a tavalyi OKTV-s sikerekkel felvértezve, míg Sáry Veronika (11.a) a korábbi színpadi szerepléseinek és a szavalóversenyek tapasztalataival indult neki a megmérettetéseknek, a kihívásoknak. Alapos, kitartó felkészülésük eredményeként mindketten bejutottak a második fordulóba. Az első forduló elméleti tudást mérő feladatlapja után egyaránt egy gyakorlati feladatot választottak: egy négyperces kisfilmet készítettek növényi motívumok felhasználásával. (A kisfilmeket csatoltam.) Lili a sikeres teszt után a pályamunkájával is sikert aratott, s bejutott az országos döntőbe. A harmadik fordulóban több feladatot kellett megoldania: egyrészt itt is be kellett számolnia drámatörténeti és -elméleti tudásáról, másrészt társaival egy kisebb színpadi előadás létrehozása is feladata volt. Lili rendkívül sikeresen zárta a versenyt, a IV. helyezést érte el. Összegezve a verseny a sikeres szereplés mellett igazi flow-élményt jelentett számukra: a kreatív alkotó munka öröme a folytatásra ösztönzi őket.
 
Munkájukat segítette és felkészülésüket isnpirálta Hutka József tanár úr. Sikereikhez gratulálunk!
 
https://drive.google.com/file/d/1RPNI9BkuTvsoFl4-uEjUXHBYVjDmEAGl/view?usp=drivesdk
 
https://drive.google.com/file/d/1cH9P4htXshNwJo9UU2GGLWTOpm089t1o/view?usp=sharing

Nyelvmester országos projektverseny

Részletek
Készült: 2024. május 14
Találatok: 349

A Nyelvmester országos projektversenyen remekeltek iskolánk 5-6. osztályos tanulói. A többhetes munka meghozta a gyümölcsét, az alábbi eredmények születtek:

Hudák Liza, Kardos Mira, Fekete Kinga 6.c: országos 2. hely

Spitzmüller Flóra, Baráth Adél 6.c: országos 2. hely

Tisza Veronika, Salamon Anna, Bárdos Csepke Bejke 5.a: országos 12. hely

Janka Lelle Kincső, Brogli Dorka 5.a: országos 8. hely

Molnár Ádám 5.a: országos 10. hely

Bánhegyi Boglárka, Soltész Ágnes 5.a: országos 18. hely

Czipó Bence, Kondás Zalán 5.a: országos 3. hely

Tóth-Bognár Balázs, Koncsol Kolos, Espán Erik 5.a: országos 28. hely

Kovács Ágnes, Varga Hanna Szofi 5.a: országos 2. hely

Váczi Luca, Mészáros Nóra 5.a: országos 1.hely.

Felkészítő tanár: Lenkei Zsanett

Büszkék vagyunk rájuk!

Mindent a macskáról

Részletek
Készült: 2024. május 14
Találatok: 218

Az 5.b osztály több csoportjának részvételével nemrégiben lezajlott egy kiváló természetismereti projekt verseny, melynek neve "Mindent a Macskáról" volt. A verseny témája a macskák világa volt, és az osztály különböző csoportjai elismerték tehetségüket és elhivatottságukat ebben a témában. A versenyen három helyezést is elért az osztály, büszkén képviselve az iskolát és a természetismereti tudásukat. Egyik csoportjuk bronzérmes lett, míg a többiek az 5., 13. és 18. helyen végeztek.

Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv

Részletek
Készült: 2024. május 06
Találatok: 214
A Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége kilencedik alkalommal hirdette meg versenyét „Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv” címmel. Iskolánk nagygimnazista csapata - túljutva az 1. fordulós megmérettetésen - a középdöntőbe került, és azon 1. helyezést ért el, így továbbjutott a  Széphalmon megrendezendő  országos fordulóba. 
A csapat tagjai: Czégé Emese (11.B), Kaáli Zétény (11.S), Kozma Zétény (11.S) és Oláh Marcell Csaba (11.B) magyar fakultációs diákok. Felkészítőtanáruk: Soltész Ágnes tanárnő
A verseny után a diákokkal a Szent István Rádió riportot is készített, mely itt hallgatható meg (28p30mp-nél):
https://szentistvanradio.hu/player/336684/2024-05-02%2020:10:00
Szép szereplést kívánunk a diákoknak az országos versenyen is!

Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny

Részletek
Készült: 2024. május 05
Találatok: 337

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által meghirdetett Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Versenyre a 2023/2024-es tanévben 877 tanuló nevezett.

Ebben a tanévben a tehetséggondozó tanulmányi verseny két írásbeli fordulóból állt és 6 kategóriában mérték össze tudásukat a résztvevők.

Az I. fordulóra 2024. február 13-án került sor.  A 9.évfolyamon 286 versenyző mérte össze tudását, majd az első fordulót követően 9.-10.osztályosoknál 25 versenyző jutott tovább a 2.fordulóba.

Takács Margaréta, 9.c osztályos diák, holtversenyben országos szinten a 7.helyezést érte el.

  1. Institut Français kiállítás
  2. Kosáry Domokos Országos Történelemverseny döntőjében
  3. Kémia versenyeredmények
  4. MatekGuru Matematika Csapatverseny országos döntő

31. oldal / 44

  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
JEZSUJezsu