Izgalmas mérkőzés sorozat után hozták el az ezüstérmet a JEZSU labdarúgói a Labdarúgó Diákolimpia országos döntőjéről. Csapattagok: Pipoly Csongor, Tóth Milán, Orbán Máté, Tasnádi Zsolt, Pelyhe Ákos, Kőrösi Kende, Kovács Krisztián, Boholy Hunor, Dudás Botond.
A felkészítő testnevelő, Kajtor Csaba tanár úr beszámolója.
“2023. 06. 02.-05.-én Kaposváron rendezték meg a „legnépszerűbb sportág”, a labdarúgás III. korcsoportos Országos Diákolimpiai Döntőjét, melyen iskolánk csapata is képviseltette magát mint megyei bajnok. Sajnos úgy alakult, hogy a csapatból az egyik meghatározó játékosunk nem tudott jelen lenni a döntőn, így egy kicsit tartalékosan vágtunk a három napos tornának, ahol az ország elitjével találkoztunk.
Ebben a korosztályban 712 csapat nevezett több mint 8000 gyerek vett részt a diákolimpiai küzdelmekben melynek döntőjére a legjobb 20 csapat kvalifikálta magát.
A sorsolásnál 4 darab ötös csoport kialakítására került sor. Így négy csoportmérkőzés várt a fiúkra. Elsőnek a Széchényi csapatával mérkőztünk meg, ahol erőteljes játékkal 6-0-ra nyertünk. Következő ellenfelünk egy Győri csapat volt, itt is domináltunk a játékban, de többször csak körbe lövöldöztük a kaput így 3-2-re vesztettünk.
Az eredmények alakulása miatt úgy matekoztunk, ha a gyulai csapatot több mint 3 góllal megverjük, akkor a csoportból minimum a 2. helyen tovább juthatunk, függetlenül az utolsó mérkőzéstől. Sajnos a Gyula elleni mérkőzésen az egyik játékosunk sérülést szenvedett, de így is 4-1-re tudtunk diadalmaskodni.
A csoport utolsó mérkőzésén nagyon jó erőkből álló Siófokkal szemben csak az volt a kérdés, ki lesz a csoportgyőztes. Sajnos 3-1-re elbuktuk ezt a mérkőzést, de tovább jutottunk.
Másnap a torna favoritjával, a Pisont István által edzett Gloriett nevezetű csapattal csaphatunk össze, aki a másik csoportot veretlenül nyerte. Szerencsére a sérült játékosunk is összeszedte magát és vállalta az összecsapást. ”Dávid és Góliát„ csatájában, egy nagyon izgalmas mérkőzésen 2-2 lett a végeredmény, így büntetőrúgások döntöttek a 4 közé jutásról. Ezt szenzációs kapusunknak is köszönhetően 3-1-re nyertük.
Következhetett a döntőbe jutásért folyó mérkőzés Dunakeszi csapatával, ahol legalább egy fejjel magasabb és jóval robusztusabb játékosok voltak az ellenfeleink. Célfutballal, a Catenaccio alkalmazásával felőröltük ellenfelünket, megkotráztuk őket, így 3-0-ra nyertünk. A döntőben a Debrecen csapatával mérkőztünk meg, a védelmi reteszünk az utolsó 5 percig kiválóan működött, de sajnos volt egy hibánk, amit kihasznált az ellenfél, így 1-0-ra elveszítettük a döntőt.
Óriási dolgot hajtottak végre a fiúk, az ország elitjéhez csatlakoztunk labdarúgásban is, nálunk előzetesen jóval magasabban ragsorolt csapatokat megelőzve.
Gratulálok a srácoknak!
Ráadásul a torna legjobb kapusa címet is bezsebelhettük Pipoly Csongor 7. a osztályos diákunk személyében!

