Idén második alkalommal adott otthont a rendezvénynek a Fertő-Hanság Nemzeti Park, június 2-4-ig. A verseny nagyon összetett. Az első napon ötperces kiselőadással mutatkoznak be az általuk ismert témában a versenyzők. Eszter idén a Miskolc- görömbölyi gyurgyalag fészkelőhelyet választotta.
Másnap a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakembereinek avatott vezetésével terepgyakorlaton vesznek részt, megismerve a nemzeti park élővilágát. Feszülten figyelni kell, mert a terepen látott, hallott, tapasztalt információkról több feladatlap kitöltésével kell számot adni. Része még a versenynek Herman Ottó élete és munkássága is.
A versenynek van iskolai, vármegyei és budapesti fordulója, valamint az országos döntő. Itt nem elég a lexikális tudás, a tankönyv ismerete, szükség van terepi jártasságra.
A pénteken kezdődött és vasárnapig tartó versenyen a legfelkészültebb tanulók mérik össze egymással természetismereti tudásukat. Hazánk minden tájáról és a határon túlról is érkeztek 7. és 8. osztályos diákok, összesen 35 iskolából, 35 gyermek.
Eszter nagy szorgalommal és kitartással jutott el a döntőig, ahol a középmezőnyben végzett. Felkészülését Bobcsákné Berzi Ibolya és Czagáné Iván Noémi tanárnők segítették!
Szívből gratulálunk!

