Leány Kosárlabda Diákolimpiai Országos Döntő, Gyula 2023. június 8-11. (III. korcsoport) Vaszi Ádám felkészítő testnevelő tanár úr beszámolója:
A városi, a megyei, majd az azt követő országos elődöntőn aratott győzelmek eredményeképp, jutott be a Gyulán megrendezésre kerülő Leány Diákolimpia Országos Döntőjébe iskolánk III. korcsoportos kosárlabda csapata.
Az ország legjobb nyolc iskolájának gárdái, két négyes kvartettbe kaptak besorolást. A csoportból három győzelemmel kerültünk a felsőági keresztjátékba. Ott a pécsi csapat ellen küzdöttünk meg a döntőbejutásért. A találkozót végül Szécsy Panna és Ocsenás Emma vezérletével sikerrel vívtuk meg, így másnap következhetett a döntő!
Az aranyéremért, a budapesti Grosics Gyula Sportiskola diákjaival mérkőztünk meg a vasárnapi döntőben. Az összecsapás elején ellenfelünk ragadta magához a kezdeményezést és tízpontos előnyre tettek szert az első negyed során. A második etapban jelesre vizsgáztak sportolóink küzdeni tudásból, hiszen Takács Elza sérülését követően nehéz helyzetbe kerültünk, de így is 41-41-es eredménnyel zárult az első félidő. A nagyszünetet követően Mogyoródi Lili ragadta magához a kezdeményezést, vezérletével fokozatosan léptünk el ellenfelünktől és építettük ki előnyünket. A lefújáskor 89-63 -as állást mutatott az eredményjelző a javunkra. Diákolimpiai Bajnok lett a Jezsu leány kosárlabda csapata!
Lili egymaga 56 pontig jutott a döntő meccsen, így elnyerte a torna legeredményesebb játékosának járó díjat. Az All-Star ötösbe Szécsy Pannát és Ocsenás Emmát választották be az edzők szavazatai alapján.
A csapat tagjai:
Ocsenás Emma (csapatkapitány) - DVTK
Geszti Réka – Jezsuita DSE
Takács Elza – Jezsuita DSE
Matolay Anna - DVTK
Parázsó Luca - DVTK
Farkas-Szabados Anna – Jezsuita DSE
Mogyoródi Lili - DVTK
Rákosi Eszter – Jezsuita DSE
Szécsy Panna - DVTK
Turkovics Ibolya Katalin – Jezsuita DSE
Rozmán Lia Flóra – Jezsuita DSE
Ócsai Henriett – Jezsuita DSE
Edző, testnevelő – Vaszi Ádám
Köszönjük a DVTK edzőinek, Ambrus Erzsébetnek, Demeter Anitának és Petre Máténak, valamint Salamon Bélának, hogy munkájukkal hozzájárultak a sikerhez!

