Ezüstérmes a kosár Diákolimpián a JEZSU DIII-as fiú csapata - Gulyás László felkészítő testnevelő szakmai értékelése
Gyulán rendezték meg a DIII-as (2010-2011-es születésű) korosztály diákolimpiáját a kosarasok számára. Már az is bravúr volt, hogy bejutottunk a döntőbe, mivel a fiúk fele még a fiatalabb korosztályhoz tartozott. Ráadásul sikerhez olyan játékosok is hozzájárultak, akinek nem a kosárlabda a fő sportága, vagy éppen csak hobbyszinten kosarazik.
Ehhez képest a csapatunk a soproni, békéscsabai és kecskeméti ellenfeleket sorra legyőzve csoportelsőként jutott az elődöntőbe, ahol egy hódmezővásárhelyi iskola várt a fiainkra, de ők sem tudták megakadályozni, hogy az esemény utolsó mérkőzésén, a döntőben is legyen JEZSU-s érdekeltség. Ott az ellenfelünk egy komplett egyesületi csapat volt Körmendről, akik ellen sajnos nem tudtunk teljes csapattal kiállni, mert csapatunk tagja, Komenda Illés az elődöntőben súlyos térdsérülést szenvedett. Innen is kívánunk gyors felépülést Illésnek!
A döntőben a körmendi fiúk, ahogy az várható is volt, megszerezték a győzelmet. A JEZSU fiú csapata a nagyon értékes ezüstéremmel térhetett haza.
A torna All star csapatába beválasztották Gulyás Márton 7.c-s tanulónkat.
A csapat tagjai: Fafula Bendegúz 5.A, Kupás Bernát 5.A, Lupkovics Levente 5.A, Orosz Roland 5.A, Kőrösi Kende 6. A, Pabis Zétény 6.A, Komenda Illés 6.B, Fazekas Zsombor 6.C, Szalóky Sebestyén 6.C, Vaktor Sámuel 6.C, Gulyás Márton 7.C, Csoma Levente 7.C. Felkészítő testnevelő: Gulyáa László

