Fazekas Hanna 9.a osztályos diákunk lett az "Isten a szeretet" szavalóverseny győztese. Az országos szavalóverseny döntőjét az Ars Sacra Fesztivál keretében tartották meg, és Hanna a fesztivál gálaestjén is előadhatta a szavalatát.
Tanára, Lenkei Zsanett beszámolója:
A Versbarátok Köre májusban szervezte meg az "Isten a szeretet" szavalóverseny első fordulóját, melyre az ország minden tájáról jelentkeztek több korcsoportban a diákok.
Iskolánkat akkor 13 tanuló képviselte ezen a színvonalas versenyen (meg is kaptuk szóban a legtöbb versenyzőt indító iskola címet). A gyerekeknek egy kötelező és egy szabadon választott művel kellett készülni.
A verseny döntőjét - ahová már csak a 20 legjobb versenyzőt hívták meg - szeptember 23-án, az Ars Sacra fesztivál keretein belül tartották meg. Iskolánkból 4 tanuló jutott be a döntőbe: Kövér-Piller Maja 6.c, Luterán Márton 6.c, Sántha Kamilla 7.b, Fazekas Hanna 9.a osztályos tanulók.
A verseny zsűritagjai: Kubik Anna (Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő), Zsuffa Tünde (NEK sajtóigazgatója, írónő), Mikita Dorka (színművésznő), Mihályi Molnár László (felvidéki író, publicista).
A verseny első helyezettje Fazekas Hanna lett. Az értékes ajándékutalvány és oklevél mellett Hanna lehetőséget kapott, hogy előadja győztes szavalatát, Aranyosi Ervin: Földre álmodott végtelen című versét a fesztivál gálaestjén. Számára ez volt a legnagyobb ajándék.
Leírhatatlanul büszke vagyok rá és a többiekre is!
(Lenkei Zsanett)

