Marvium állam kormánya - államszimulációs verseny győztesei

Marvium állam kormánya - államszimulációs verseny győztesei

Csomós Réka 12 B-s diákunk csapattársaival megnyerte az MCC államszimulációs versenyét. Az MCC (Matthias Corvinus Collegium) remek lehetőségeket biztosít  a magyar középiskolásoknak és felsőoktatási intézményekben tanulóknak, hogy iskolai tanulmányaik mellett még többet tanuljanak, tapasztaljanak, még nagyobb kihívások elé állítsák magukat.

Diákunk beszámolója:

Az MCC által szervezett versenyen, a Marviumon “Aligha Jogszerű” nevű csapatommal első helyezést értünk el. Erdősi Bendegúz és Mezei Sára (ők nem JEZSU-s diákok) volt a két csapattársam.

Ez egy államszimulációs verseny, ahol egy képzeletbeli állam, Marvium gazdasági, társadalmi, kül- és belpolitikai problémáira kell megoldást találni és egy programtervet készíteni. A 3 fős csapatunkból álló minikabinetből az én miniszteri feladatom Marvium energiaügyének, migrációs kérdésének illetve az oktatásának a megszervezése, fejlesztése volt. Miután 25 percben prezentáltuk az államszervezésünk főbb terveit illetve azoknak megvalósításának menetét a zsűri, az MCC általános főigazgató helyettese: Lánczi Péter nehezebbnél nehezebb kérdésekkel próbálta megdönteni programtervünket, azonban mi helytálltunk és megnyertük mind a zsűri, mind a többi csapat szavazását, így mi lettünk Marvium jövőbeli kormánya.

A versenyről interjú is készült a Miskolc TV-ben, illetve a MiNap-ban újságcikk. 

Eredmények

További cikkek a kategóriából