Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

Milyen a JEZSU-s jezsuita? Nevelős Gábor az új pap

2023. május 19-én Ternyák Csaba egri érsek áldozópappá szentelte Nevelős Gábor jezsuitát, a JEZSU öregdiákját, a Szent Ignác Szakkollégium jelenlegi rektorát.
A szentelésen vágni lehetett a szeretetet. (Képek ITT) és (Pásztor Péter fotói a szertartásról) (Papszentelés video)

Hívő család, jó iskola,  irány a noviciátus - egyszerű?

Gábor 37 éves, és kb. húsz évvel ezelőtt merült fel benne, hogy szerzetes lesz. Az Arnóton született JEZSU-s öregdiák tanárai “jó diákként” emlékeznek rá. “Olyan ministránsképű gyerek volt mindig is, eminens tanuló, és nagyon lehetett őt szeretni”, emlékszik vissza rá egyik tanára.

András Attila provinciális atya bőségesen ecsetelte az érsek ‘Méltónak tartod őt?’ kérdésére: hogy miért kéri Gábor pappá szentelését. A provinciális ajánlása szerint Gábor nemcsak kisfiúnak volt jó gyerek, nagyszerű férfiú lett belőle, lelkiismeretes, fegyelmezett, precíz, jámbor, istenfélő, hálás, nyitott szívű, önmagával szigorú, másokkal nagylelkű, tapintatos, megfontolt tisztelettudó és mindig őszinte. 

Hívő család legkisebb fia, a jezsuita gimnáziumba járt, Szent Ignác Szakkollégista volt, a Műszaki Egyetemen gépészmérnökként diplomázott, majd belépett a noviciátusba. Egyszerű, ugye?

 Ja nem. Úgy tűnik, a legjobb kisfiúk is megszenvedik, mire eljutnak a szerzetességig, a papságig.

Gábor útja, akármilyen egyenesnek és egyszerűnek tűnik is, saját elmondása szerint számos krízisen és problémán át vezetett, és volt benne szenvedés. 

“Először 11. évfolyamos gimnazista koromban merült fel bennem, hogy talán pap vagy szerzetes legyek. Assisiben voltam egy zarándoklaton Pawel Cebula lengyel minorita atyával, és ott nagyon megérintett a hely kisugárzása, Szent Ferenc Istennek adottsága, ahogy szerelmesen és szabadon odaadott neki mindent. Maga az zarándoklat is megfogott, ifjúsági közösségi alkalom volt, annyi szeretetet éreztem magam körül.

12.-ben még az Isten és egy lány iránti szerelem határozta meg az életemet. Megoldhatatlan problémának tűnt, nem tudtam, hogyan lehetne választani a szerzetesség és a házasság között. Egyetemre mentem, gépészmérnöki szakra, és SZIK-es lettem. Éveken keresztül küzdöttem ezzel. Volt több párkapcsolatom, de mindig, újra meg újra előbukkant a szerzetesi hivatás iránti vágy. Gimisként, majd az egyetem évei alatt is jártam lelki kísérésre Ádám János atyához; ő nagyon sokat segített. Több lelkigyakorlaton pedig vállaltam mellette szolgálatot.

Az egyetem után 2010-ben egy évet arra szántam, hogy tisztázzam, milyen irányba köteleződjek el. Rendszeresen jártam lelkivezetőhöz ezzel a tisztázási szándékkal, 2011 elején pedig részt vettem egy 8 napos lelkigyakorlaton. Egy csöndes esti imám hozta el a régóta keresett békémet. Már nem tűnt megoldhatatlan problémának az életem. Felismertem, hogy az öröm mellett a fájdalom és hiány is mélyítheti az Úrral való bensőséges kapcsolatomat. Azóta ez megtart engem.

Jelentkeztem a rendbe, és mikor látták, milyen hosszú hivatástisztázó folyamat van mögöttem,  nem kellett letöltenem az egy éves jelöltséget, hanem azonnal elkezdhettem a novíciátust.”

Ahány jezsuita, annyiféle. Ez az új pap milyen?

Osztálytársaival - mára családos több gyermekes emberek - érettségi óta már 20 éve minden évben találkoznak. Osztályfőnökük, Gulyásné Vastag Irén máig közeli kapcsolatban van élete első osztályával: A 2004-ben végzett A osztálynak 9.-től voltam az osztályfőnöke négy éven át. Hamar kiderült, hogy van egy kemény mag, akik nagyon jó szellemiségűek, de minden huncutságban is benne vannak. Köztük volt Gabi is. A mai napig tartják a kapcsolatot, sőt évente egyszer, húsvéthétfőn minket is meglátogatnak. Elmondják a jobbnál-jobb locsolóverseket és elmesélik, mi történt egy év alatt. A Covid idején a messengeren megalakult a „karanténlocsolók” csoport, ekkor sem maradhatott el a találkozás – legalább virtuálisan. Ezek a fiúk – római katolikusok és görögkatolikusok egyaránt, rendszeresen jártak Ádám János atyához. Bár ekkor még nem volt Parázs csoport, a lelki gyakorlatokon is ők voltak a kemény mag."

Annak idején megünnepelték, hogy jezsuitának áll. “Ugyanolyan gyerek volt, mint mi, minden bolondságban együtt voltunk, de egyáltalán nem tűnt hiteltelennek, amikor először említette, hogy talán szerzetes lesz. Figyeltük és együtt voltunk vele a döntési folyamatban, hét-nyolc éven keresztül, amit végig vacillált. Aztán amikor végül bejelentette, akkor rendeztünk egy többnapos legénybúcsút Mezőkövesden.” 

“Most visszatekintve, minden karácsonyi betlehemesben ő volt Szent József. Talán az is egy jel volt?”

“Jó fej. Nagyon jó barát. Szerintem nagy ember lesz, bár nagyon szerény. Szeretném, ha majd ő esketné a gyerekeimet - na jó, még csak hatéves a kisfiam, de akkor is…”

A rendtársak is szeretnek vele beszélgetni

Mihalkov Ferenc rendtársával együtt lettek diakónusok:  “Gabesz a marosvásárhelyi egyetemi kollégiumban magiszterként szolgált, és erősítette az  “Add tovább lelkiséget”, ami az Ignáci lelkiség, a másokért élő ember, a szolgáló vezető ötvözete. “Minden ajándékot, amit Istentől kapott, tovább ad, kiáraszt mások felé.”

Nagy Ernő testvér szerint “Gabesz jó srác. Jó vele elbeszélgetni.”

Csókay Károly atya a maga gyakorlatias módján jellemezte fiatal rendtársát: “Nagy a munkabírása, és nagy szeretet van benne. Az az ő adománya, karizmája, hogy jól tud kapcsolatokat teremteni emberekkel. Ráadásul, mivel gépészmérnök, tudományosan felkészült ember, jól megérti az egyetemisták problémáit. Szerető, nagylelkű fiú, figyeltem, ahogy rendszeresen hazajárt Miskolcra, és megosztotta az életét velünk is, és a szüleivel is.”

Vízi Elemér atya: “Jó vele beszélgetni. Meghallgat - ez nagy ajándék, és képes a mély beszélgetésre. Elérhető, árnyaltan, alaposan, kiegyensúlyozottan gondolkodik. Odaadja, odaszánja magát a beszélgető társának. Igazi jezsuita vonás.”

Gábor atya nagyon fiatalos: “A koromnál fiatalabbnak érzem magam, amikor a kollégisták között vagyok, akkor majdnem közéjük tartozónak, amikor meg a rendtársaimmal, na akkor egyenesen bébinek.”

Az biztos, hogy az új pap hálás

A provinciális megköszönte a szülőknek, hogy olyan jó munkát végeztek Gábor felnevelésével, hogy nagyon könnyű dolguk volt a formátoroknak. 

Mind a szentelése, mind az első újmiséje utáni “Oscar-gála beszédében” sorolta, sorolta köszönetmondását mindenkinek, aki szeretetével támogatta. Még utólag is eszébe jutottak emberek, akiket kihagyott. Abból, amit utána egy pohár bor mellett elmesélt, világosan kirajzolódott, hogy a személyes törődés, odafigyelés, barátság, tisztelet, és mindenekelőtt a szeretet, amelyet kapott,  fontos megtartó erő volt azon az úton, melyen ma ide érkezett. 

“A családunkban a vallásosságnak részben a formális, de inkább a természetes oldalát éltük meg. Az élet és emberek iránti tisztelet mélyén ott volt az Isten iránti szeretet is. “Jó fiú” voltam, tanulmányaim is jól mentek, a vallás fontos volt számomra. Ebben szerepet játszott a családomtól kapott alap és az JEZSU is. Anyai nagyszüleim görögkatolikusok voltak, és édesanyám is az. Eleinte nem is igazán tudták elfogadni, hogy ha szerzetes leszek, akkor nem fogok nősülni. Nem akarták, hogy “túlzásokba essek”. A nagymamám pedig imádságos, istenfélő asszony volt, az ő jámborsága és imádságai  nagyon sokat jelentenek nekem.

A JEZSU-ban életre szóló barátokat, értékrendet, és nagyon sok szeretetet és támogatást kaptam. A tanáraimnak egytől-egyig köszönettel tartozom. Sok figyelmet, szeretetet, törődést és tiszteletet kaptunk tőlük.  Ádám János atya volt a nagy példaképem és lelkivezetőm, akivel földi életútja végééig tartottam a kapcsolatot. A feltétel nélkül szeretről tanított életével. Megrendítő volt, hogy a templomban az ő sírhelye fölött szenteltek pappá.  

Szabó József atya volt az igazgatóhelyettes, amikor a suliba kerültem ötödikesként. Ő volt az első jezsuita, akivel valaha találkoztam, és egy új világot nyitott meg előttem, a jezsuita lelkiséget és hozzáállást. Igazi tekintély és példakép volt számomra, egyszerre tartottunk tőle és néztünk fel rá. Tartást, karaktert mutatott számunkra. Egyszer kisebb korunkban, egyik barátommal, Henrikkel huzakodtunk valamin, és betörtünk egy ablakot. Rögtön mentünk hozzá bevallani. Nagyon meg voltunk ijedve, és szántuk-bántuk a tettünket. Elvette az ellenőrzőnket, de aztán két nap múlva visszaadta, mégsem írt be, mert úgy látta, amúgy rendes gyerekek vagyunk, csak csináltunk egy hülyeséget. Tizenhárom éves voltam, amikor elment, ami fájdalmas volt elválás volt tőle.

Forrai Tamás atya az iskolában hittan tanárom volt. Mély beszélgetéseink voltak és ő is nagy vezetői példakép a szememben. Hasonló fegyelmi esetünk az ő ideje alatt is volt, amiben sokat tanultam tőle emberségből. Mindig rávilágított arra, hogy felelősek vagyunk önmagunkért és másokért is. Egyúttal nyitott volt a viccre is, és kialakulhatott egy jó viszony köztünk. Ő vett föl a rendbe is. 

Holczinger Ferenc atya is hittant tanított nekem egy darabig. Inspiráló, ahogy akkor, most is odateszi magát, és teljes odaadással végzi a szolgálatát. Személyesen is sokat bátorít, támogat engem, az ő keresetlen stílusában. 

Gulyásné Vastag Irén, Csiri néni osztályfőnöktől, amikor feltűzte a szalagomat, kaptam egy érdekes útravalót. Valami olyasmit mondott, hogy “Remélem, hogy még más formában is fogsz találkozni a jezsuitákkal.”

Fellegi Miklós tanár úr ötödiktől nyolcadikig volt az osztályfőnökünk. Ő nagyobb gyerekekhez volt szokva, és minket is úgy tisztelt, olyan komolyan vett, velünk is úgy bánt, mintha mi is nagyok lettünk volna. Nagyon korrekt ember volt. Mikor édesapám megismerkedett vele, az első szülői után úgy jött haza, hogy azt mondta: “Érzem, fiam, hogy jó helyen leszel.”

Vályné Csilla nénivel sokat beszélgettünk a világ nagy kérdéseiről. Ötvös Lajos tanár úr pedig szépen bátorított a szerzetesi utamon is. Rivasz-Tóth Kingával pedig jezsuitaként is voltak közös szolgálataink, amiért szintén hálás vagyok.

Azt sem felejtjük el, amikor egyszer csak fiúk biciklitúrára mentünk, és beugrottunk Nagy Attila tanár úrékhoz, de ő nem volt otthon, úgyhogy tovább kerekeztünk. Aztán egyszer csak késő este megjelent a Ladával a nagymamám házánál, és másnap elvitt kirándulni. Ő akkor olyan 25 éves lehetett, mi meg 14 éves kis srácok. Micsoda poén és megtiszteltetés, egy életre szóló élmény volt.

Velkey Balázs egyszer elvitt engem és a barátomat sítáborba, habár nem tudtuk volna kifizetni. Úgy tekintek rá ma is, mint egy atyai barátra. Ő is ráérzett tizenkettedikben a hivatáskeresésemre.

A már elhunyt Bakos István tanár úrra is szeretettel emlékszem. Őt nagyon közel éreztük magunkhoz. Sokat nevettünk vele is, rajta is, nagyon sok vicces helyzetet és beszólást máig emlegetünk. Mikor említettem neki, hogy jezsuita lettem, elkerekedett a szeme, és azt mondta: “Hű, te tudsz valamit.”

Udvarhelyiné Hyross Amelita tanárnővel is rengeteget nevettünk, pedig ő aztán szigorú volt. De humora, őszintesége, természetessége, iróniája, és ahogy a versenyekre készített minket, nagyon megfogott. 

Velkey Klára tanárnő csak akkor érkezett, amikor végzősök voltunk, és a szerenádra készített fel minket, de ezt nem felejtem el. Énekeltetett minket, és csak utánunk indultak a musicalek. Biztos sokat ad a mostani diákoknak vele. 

A jezsuita tanulmányaim során is sokat kaptam. Münchenben kinyílt egy másik kultúra számomra, ahol voltak afrikai, ázsiai rendtársaim, akiket ugyanúgy meghívott az Úr. Rómában is hasonló tapasztalatom volt, ráadásul ott, az egyház szívében élve láthattam, hogy a kereszténység nemcsak egy helyi vallásosság, hanem mindenféle ember számára az élet forrása. A Szentatyával, az egyetemes egyházzal való találkozás maradandó élmény számomra. 

Rómában volt még egy krízisem, és időt kértem a diakónusszentelésem előtt. Tanulmányaim után fél évet Dobogókőn töltöttem, Lukács Janó atya és a lelkivezetőm mellett, és közben a konyhán dolgoztam. Sokat tisztított bennem, és megerősített ez az időszak. Végül Budapesten szenteltek diakónussá. 

Kiss Ulrich atyától - aki a SZIK rektora volt 5 évig, amíg ott voltam, - sokat tanultam arról, hogy milyen egy jezsuita vezető. Széles világlátását és az intézményvezetői valóságot egyeztette össze a lelkiséggel. Amikor az egyetemen egy nagyon nehéz időszakot éltem, magához hívatott. Azt hittem, ki fog rúgni, mert nagy el voltam maradva a dolgaimmal. Ő viszont csak hazaküldött a nyárra azzal, hogy pihenjek. Hitt bennem, amikor én nem hittem magamban.

A jövőre vonatkozóan három villámkérdés:

Mi a legmélyebb vágyad papként?

Hogy meg tudjam élni, azt, amiről a kereszténység szól. Bensőséges kapcsolatban Jézussal. Hogy másoknak megjelenítsem, közvetítsem a Lelket, Isten szeretetét és irgalmát. Hogy közösséget építsek, és ott legyek azok mellett, akik rászorulnak.

Mit gondolsz, mi lesz a kedvenc szolgálatod?

Azt hiszem az, hogy Isten Irgalmának és a kiengesztelődésnek legyek közvetítője a szentgyónásban.

“ Válaszd az életet” -  papi jelmondatod mit jelent a számodra?

Az életem nehéz időszakaival kapcsolódik össze: Isten arra bátorít minket, hogy igent mondjunk arra az ajándékra, amit nekünk adni akar. De ez az ajándék csak akkor érkezik meg hozzánk, ha szabadon elfogadjuk. Azt szeretném megélni és átadni, hogy Isten az élet teljességére hív bennünket, erről szól a bensőséges kapcsolat Vele. Ő nem korlátozni akar bennünket, hanem boldogságunkat és igazi beteljesülésünket kívánja.

(Szelenge Judit)

  • Találatok: 1097