Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

A TANÉV ELSŐ FÉLÉVE KÜLDETÉSÜNK TÜKRÉBEN

Pedagógiánk, lelkiségünk, küldetésünk, éves céljaink értékelése, eredmények és kihívások, a pedagógusok helytállása a jelen körülmények és társadalmi helyzet közepette. Amit fontosnak tartunk küldetésünk teljesítéséhez. Az igazgató atya reflexiós elemzése a 2022-23. tanév első félévéről. 

A 2022/2023-AS TANÉV ELSŐ FÉLÉVE KÜLDETÉSÜNK TÜKRÉBEN

“...Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el” (Iz 40,31)

A 2022-2023. tanévet a bizalom és a remény  jegyében kezdtük, azzal az elhatározással, hogy biztosítani fogjuk az iskolai élet kiszámíthatóságát, a békés intézményi klímát a nevelési programok és a tanítás-tanulás zavartalan megvalósítására. A tanév első napján elköteleztük magunkat, hogy Isten hívására, küldetésünk tudatában fogadjuk a diákokat.

Lelkiségünk a pedagógiában

Bár a közoktatásban zajló események mélyülő aggodalommal töltöttek el bennünket, a tanévre készülve mégis azzal az elhatározással tekintettünk az előttük álló feladatokra, hogy tőlünk telhetően megtegyünk mindent azért, hogy a JEZSU az az iskola legyen, ahol Jézus Krisztus evangéliuma szellemében elkötelezetten hisznek az emberi személy értékében; tisztelettel és szeretettel törődnek a közösség minden egyes tagjával, felnőttekkel és diákokkal.

Megújítottuk elhatározásunkat, hogy olyan keresztény iskola építésén dolgozzunk, ahol mindenkivel méltányosan és igazságosan bánnak; a pedagógusok minden nap minőségi időt töltenek a diákokkal, és szakmailag felkészülten, esélyteremtő akarattal tanítanak. S ahol a keresztény lelkiségi forrásokból táplálkozva a pedagógusok hiteles példával megteremtik a feltételeket arra, hogy minden egyes diák megtalálja a szükséges kihívást, bátorítást, támogatást, hogy a lehető legjobbat és értékesebbet hozza ki magából. Meg akarunk tenni minden tőlünk telhetőt azért is, hogy rohamosan változó társadalmunkban az iskola minden tekintetben biztonságot nyújtson, legyen a lelki gyógyulás helye és hitelesen táplálja a jövőbe vetett hitet és reményt.  

Éves céljaink értékelése

Az idei éves munkatervben célként tűztük ki, hogy - saját erőforrásokra építve - a tanítás minőségét fenntartva csökkentjük a tanulók és a tanárok terheit. A tantárgyfelosztásban 22 órában határoztuk meg a kötelező tanári óraszámokat, amit a csoportbontások átszervezésével értük el. Iskolánkban sokan szakértők, szaktanácsadók és mestertanárok, az ő heti iskolai terhelésük 18 óra. Mindemellett a diákok terhelését is csökkentettük az órarend átalakításával, aminek köszönhetően rövidítettük a tanítási napok hosszát. Erőfeszítéseket tettünk a tanulás és a számonkérés kiszámíthatóságának megteremtésére, aminek a hatását vizsgáljuk, valamint szorgalmazzuk a szakmai munkaközösségekben tömörülő szaktanárok együttműködését.   

Az elért eredmények alapján finomítottuk az orientációs csoportok kialakításának szabályait azzal a céllal, hogy jobban alkalmazkodjunk a diákok képességeihez és igényeihez, valamint, hogy kevésbé sérüljenek a közösségi élet keretei. Az 5-8. évfolyamokban  - megtartva a csoportbontás rendjét -  növeltük a matematika órák számát, a 7-8. évfolyamokban pedig egy-egy matematika fókuszcsoportot alakítottuk ki azoknak a diákoknak, akik gyorsabb munkatempót igényelnek. Ezek a csoportok fogják képezni az emelt matematikacsoportok magját a felső gimnázium 9-10. évfolyamán. A fókuszcsoportok sajátossága még az, hogy az itt tanulók több versenyen vesznek részt. 

A csoportbontás és a tanulók egyéni igényeihez való alkalmazkodás eredménye a tantermi stressz szintjének a csökkenése. A diákok mentális egészsége vonatkozásában még mindig sok a tennivaló, mert növekszik azon tanulók száma, akik lelkileg feszültek a szülői elvárások és az iskolai követelmények miatt. 

A tanév elején  kiemelt figyelmet kapott az 5. évfolyamban kezdő gyerekek és a 9.C osztályba felvett diákok iskolai kultúrába és a közösségébe való beilleszkedése. Az első hetekben nagy szerepet kaptak azok a programok, amelyek a biztonságérzetet támogatták, valamint bevezették őket a hatékony tanulási módszerekbe. Iskolánkban a diáktanácsadás keretében iskolalelkész, gyermekpszichológus, szociálpedagógus és mentálhigiénés szakemberek törődnek a diákokkal és a tanárokkal. Rendi sajátosságunk szerint jelentős erőforrás az iskolai életben a szentignáci lelkigyakorlatos lelkiség, az ima és a meditációs gyakorlatok, valamint a közösségi liturgiák és ünnepek, melyek erősítik a személyes hitet és a reményt, ami megerősíti vagy megteremti a pozitív, egészséges megküzdési stratégiákat. 

Kihívások és eredmények

Az őszi időszakban az energiaárak szinte beláthatatlan emelkedése okozott gondot az intézmény számára. Vezetői szinten sok munkát igényelt az energiafogyasztás további racionalizálása, illetve a csökkentés feltételeinek a megteremtése. További hőszivattyúk munkába állítása révén jelentős mértékben csökkentettük a gázfogyasztást, de csak kis mértékben tudtuk ezt elérni a villamosenergia felhasználás terén. Még mindig zajlik a hálózat és a világítás további korszerűsítése, illetve a világítótestek mennyiségének csökkentése. Abban bízunk, hogy erőfeszítéseink és ezek az előre nem tervezett befektetéseink megtérülnek. Hálásak vagyunk az iskola közösségének, pedagógusoknak, és minden dolgozónak, valamint a diákoknak is, hogy a maguk szintjén együttműködtek és hozzájárultak az iskolai tanítás fenntarthatóságához. 

Az energiaárak emelkedése és az infláció jelentős növekedése nyomást gyakorolt az intézmény működésére, de hála a tanárok elhivatott és áldozatkész munkájának, a tervezett iskolai programok, a kulturális, sport és vallási eseményeink megvalósultak. Ősszel a diákok lelki nevelése, illetve istenhitük személyes elmélyülése érdekében Kurtabércen és Bükkszentkereszten az iskola lelkészsége a gyerekek életkorának megfelelő lelkigyakorlatokat szervezett. Valójában ide sorolható a kórus ez évi programja is, ugyanis ismét előadták az “Ignác a lelkek lovagja” című musicalt, valamint az a tény is, hogy szolgálatukkal mindannyiunk lelki elmélyülését segítették. A “Parázs” csoportban képződő és szolgálatot vállaló diákok kortárs segítőként adventben Egerben és Pécsen  missziós programban vettek részt.

Mindemellett sok szép ünnepben volt részünk. Nagy öröm volt mindannyiunk számára a megyei Prima-díj elnyerése, ami a pedagógusok és a munkatársak munkájának elismerése. Kiemelkedő volt mindannyiunk számára a végzősök hagyományos szalagavatója, valamint a sok száz vendéget vonzó alapítványi bál.  Ünnepre adott lehetőséget az őszi időszakban a sok sikeres hazai és nemzetközi projekt, valamint a tanulmányi és sportversenyek eredményei. A legkisebbektől a legnagyobbakig hosszú a sora azoknak, akik díjakkal örvendeztettek meg bennünket. Büszkék vagyunk a Bolyai-díjas pedagóguskollégáinkra, amit magyar nyelv és irodalom, valamint matematika versenyeken való elkötelezett és eredményes felkészítői munkájukkal érdemeltek ki, valamint a Szent Ignác-díjjal kitüntetett tanárainkra. Izgalommal szurkolunk azon diákoknak, akik magyar nyelv és irodalom, dráma, történelem, angol, biológia, kémia, ének, sport és matematika országos versenyek döntőjébe kerültek.

Az elvégzett munka és az eredmények hálával töltenek el bennünket, de közben nem rejthető el az sem, hogy nevelői és oktatói küldetésünk teljesítése során a megszokottnál sokkal több kihívás ért bennünket. Évről évre tapasztaljuk, hogy minden szinten erőnket megpróbáló iramban zajlanak a társadalmi változások. Növekszik a szakadék a keresztény értékrend és a társadalmi fősodor relativista erkölcsi preferenciája között. Az anyagiasság, a versengés, az emberi kapcsolatok elhanyagolása, értékvesztése, a túlvállalás és a túlterheltség hatásai több gyerek egészségi állapotára és viselkedésére a mi iskolánkban is megállapítható.

A technológia és a világháló tagadhatatlanul magáénak követeli a gyerekek figyelmét. A modern kommunikációs eszközök és platformok, a mesterséges intelligencia térhódítása kétségtelenül  megkönnyíti az egyének és családok kapcsolattartását, a tanulást, a munkát, a mobilitást. A valóság azonban azt mutatja, hogy rohamosan növekszik a szorongó gyerekek, fiatalok és felnőttek száma, ahogy a függőségtől szenvedőké is. A technológia nemcsak összekapcsol, segíti a mobilitást, nemcsak hasznos munkaeszköz, de több diák számára a magába fordulást, az emberi kapcsolatok elszegényedését, illetve a szabadság fokozatos elvesztését eredményezi. 

Tagadhatatlan, hogy mindezek hatására a felületesség gyakorlattá válik, sekélyes lesz a gondolkodás, illetve mélyül az erkölcsi gondolkodás válsága; az élet irama szétszór, az ember elveszíti önmaga felett az irányítást, veszít emberi méltóságából. Nincs idő a megfontolásra, a szellemek megkülönböztetésre, az elmélyült reflexióra. Mindez tartós bizonytalanságot és bizalomvesztést eredményez, illetve fenyegetettséget a gyerekek és a fiatalok körében.

Szinte megfejthetetlen lelki terheket kénytelen hordozni sok diák. Úgy tűnhet, mintha egy össztársadalmi „kísérletnek” lennénk a szemlélői, amelynek alanyai a gyerekek. Ilyen összefüggésben az iskolai tanulás, a korosztálynak megfelelő követelmények tovább fokozzák a nyomást. Az tapasztalható, hogy a diákok egy része már egészen fiatalon a felnőttek körében alkalmazott módszerekkel próbálja csökkenteni a stresszt, a lelket és a testet kimerítő feszültségeket. Sokan a közösségi médiába, illetve az offline és/vagy online játékokba menekülnek, hogy megtartsák vagy visszaszerezzék önmaguk felett a kontrollt. Iskolánk diákjai között az is előfordul, hogy az úgynevezett „felnőtt” tartalmak, a dohánytermékek és az alkohol fogyasztásával próbálják oldani a mérgező stressz hatásait. Mivel anyagilag megvan rá a lehetőségük, egyéb tudatmódosító szerek használata sem zárható ki a repertoárból.  

Pedagógusok helytállása

Az iskolai életben, a JEZSU-ban a pedagógusok tisztában vannak a feladat összetettségével, és helytállásukat mély hivatástudat táplálja. Elkötelezettek a diákok hatékony tanítása és fejlesztése ügyében, hogy tanítványaik korszerű tudásra és készségekre tegyenek szert az iskolában. Küzdenek a tanterv megkötöttségeivel, a gyorsan változó követelményekkel, teher az adminisztrálás, emellett nagy energiát fektetnek a módszertani megújulásba, állandóan képezik magukat. Aggodalommal, szorongással tölti el őket a gyors társadalmi változás, feladatkörök állandó bővülése, valamint a pedagógushivatás értékvesztése, a tanári utánpótlás kilátástalansága, demoralizáló a romló társadalmi megítélés. Az oktatásirányítás felé kifejezett meglátásokra - úgy érzik - nem kapnak felelősségteljes, előremutató, jövőképet adó választ.     

Küldetésünk teljesítése céljából a JEZSU-ban fontosnak tartjuk   

  • A felelősségteljes, hiteles nevelői és oktatói iskolai munkához igazságos és méltányos bérezésre van szükség, amiből a pedagógus teljesítheti családja, gyermekei iránti kötelességét, nem kényszerül túlterheltséget és kiégést okozó túlmunkára.
  • Elvárás a méltányos terhelés, a tanári munka és adminisztrációs feladatok mérséklése; iskolai (és tanári) autonómia kiterjesztése; a diákok terheinek, az iskolai stressznek a csökkentése: képességek és igényeknek megfelelő tanterv, illetve a jelenleginél differenciáltabb kimeneti követelményrendszer; az érzelmi és spirituális intelligenciát fejlesztő pedagógia érvényesítése;  mentálhigiénés támogató szervezeti feltételek megteremtése; valamint, hogy kapjon nagyobb teret a tantervben a tanulási készségek fejlesztése.
  • A tanárokkal való partnerség helyreállítása. Az oktatásirányítás célozza meg a tanárok pozitív megítélését és elismerését a magyar társadalomban; növelje a tanári szakma valamint az iskola társadalmi jelentőségét; erősítse a szülők felelősségét gyermekeik egészséges fizikai, érzelmi és lelki fejlődése érdekében, hogy az iskolában a gyerekek lelkileg szabadon vegyenek részt a tanítás és tanulás folyamatában. 
  • A személyes törődés feltételeinek a biztosítása. A személyes törődést és az időigényes osztályfőnöki munkát rendszerszinten támogassa az iskolapszichológus, a mentálhigiénés szakember és a szociálpedagógus (lehetőség szerint az iskolalelkész). Az év rendjében kapjon nagyobb teret a nevelési és szakmai tapasztalatok feldolgozása, elemzése, kiértékelése, illetve cselekvési tervek kidolgozása. El kell érni, hogy a pedagógusok megfelelő keretek között, autonóm módon, az adott iskolatípusnak megfelelően alakíthassák saját szakmai, iskolai szintű tevékenységüket. Erősíteni kell a pedagógusok tájékoztatását a közoktatás fejlődéséről és jövőjéről.   

„...Legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.
Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek”. (Vö. 1Pt 3,8-9)

P. Holczinger Ferenc SJ 
Ferenc atya

  • Találatok: 134