- Részletek
- Találatok: 1145
Tisztelt Szülők!
Kérjük a tisztelt szülőket és vendégeinket, akik az iskolai rendezvényeinkre, valamint a szülői értekezletekre és fogadóórákra érkeznek, hogy elsősorban a Szent György Sportcsarnok parkolóját vegyék igénybe, ahol bőven áll rendelkezésre biztonságos parkolóhely.
Parkolási lehetőségek:
- a Szent György Sportcsarnok parkolója (TÉRKÉP),
- korlátozott számban a Templom téren
- korlátozott számban az iskola parkolójában,
- valamint a környező utcákban az érvényes parkolási szabályok betartásával.
Különösen kérjük tisztelt vendégeinket, hogy az iskola területén kívül tartsák be a szabályokat, a zöld területeken sem az iskola területén, sem a környező utcákban nem szabad parkolni!
- Részletek
- Találatok: 1672
Kedves Szülők!
Kérjük, a zökkenőmentes működés érdekében figyeljenek az alábbi fontos információkra:
- A kérelmek és igazolások benyújtására minden esetben a KRÉTA rendszer-t kell használni.
- Az iskola területére szülők nem léphetnek be engedély és kíséret nélkül. Érkezéskor, reggel a szülők a gyermeket a portáig kísérhetik, és a tanítás végén is a portán várják őket.
- Az autóval érkező gyermekek a Kiss & Ride sáv mellett- az erre a célra - kialakított járdát használják, és a tanítás végén is ott vehetik fel őket szüleik.
- Kérjük a szülőket, hogy az iskolai területén autóval az udvariassági szabályok betartásával közlekedjenek és kövessék a jelzőtáblák utasításait.
Köszönjük szíves együttműködésüket!
- Részletek
- Találatok: 871
Szeretettel várjuk JEZSU márkatermékeinkkel és kiadványainkkal a Szent József épületben.
11:00 - 16:00
- Részletek
- Találatok: 4278
A szeptemberi étlapok elérhetőek, lehet étkezést rendelni! menza.jezsu.hu
Ezzel kapcsolatban változás: megváltoztak a rendelési és lemondási határidők. Ezentúl nem zárul le a rendelési felület, ennek ellenére továbbra is kérjük, hogy egész hónapra rendeljék meg az étkezéseket.
Rendelésre és lemondásra is ugyanazok az új időpontok érvényesek szeptembertől:
Az előre megrendelt étkezést a tárgynapot megelőző munkanapreggel 9 óráig lehet lemondani
hétfői nap lemondása: előző péntek 9 óráig
keddi nap lemondása: hétfő 9 óráig
szerdai nap lemondása: kedden 9 óráig
csütörtöki nap lemondása: szerdán 9 óráig
pénteki nap lemondása: csütörtökön 9 óráig
A kollégisták figyelmébe: esetleges hétvégi étkezés rendelése és lemondása csütörtökön 9 óráig!
2. A leadott nyilatkozatok alapján megtörtént a kedvezmények beállítása. Ezt a rendelési felületen tudják ellenőrizni. Egy adag teljes árú ebéd 870 Ft, a kedvezményes ebéd 435 Ft. Kérjük, hogy aki jogosult a kedvezményre, de nem ennek megfelelően látja a térítési díjat, az adja le a Nyilatkozatot (Kedvezményes étkezést igénylő nyilatkozat IDE KATTINTVA!)
3. Régi és új tanulóink szüleit is kérjük, hogy az étkezési számla kiegyenlítésére adjanak felhatalmazást a bankjuknál a csoportos beszedésre (aki még nem tette meg)!
Segítséget nyújt: Stampel Adrienn 06 30 962 29 90,
- Részletek
- Találatok: 1878
2024.03.04. napjától (hétfő) megkezdi működését a Gazdasági iroda ügyfélszolgálata, ahol Veres Zsuzsanna Kolléganőnk vár benneteket szeretettel és segít nektek az alábbi ügyekben:
- menza rendelés
- menza karóra pótlása
- kitöltött nyomtatványok leadása (pl.: munkába járás, táppénzes papírok leadása, illetve minden más olyan nyomtatvány, dokumentum amire felhívjuk majd a figyelmet, hogy az ügyfélszolgálaton lehet leadni)
- üres nyomtatványok átvétele (pl: alapítványi kérelmek, munkába járás, kiküldetéshez kapcsolódó nyomtatványok
Gazdasági Ügyfélszolgálat nyitvatartása az alábbiak szerint alakul: H-CS: 7:30 – 16:00 | P: 7:30 – 13:30

