Környezettudatosság a mindennapokban témájú nemzetközi projektben vesznek részt 9. évfolyamos diákjaink. A drezdai Sankt Benno Katolikus Gimnázium 10 diákja és kísérő tanáraik csatlakoztak a munkához március 2-6. között a JEZSU vendégeiként. A projekt munkanyelve a német, ami nagyszerű lehetőség diákjainknak, hogy a természettudományos szakmai fejlődés mellett a német nyelvi tanulmányaikban is komoly előrelépést tegyenek. (Fényképalbum)
A drezdai Sankt Benno Katolikus Gimnázium pedagógiája a jezsuita pedagógiai hagyományokra épüln. Együttműködésünk a kilencvenes évek óta folyamatos. A jelenlegi, fenntarthatósági témájú projekt harmadik éve valósul meg.
A projekt felkészítése, a kapcsolatfelvétel és mind a nyelvi, mind a szakmai előkészület az online térben zajlott.
A közös projektmunka egyik részét közösen végzett, látványos kísérletek alkotják, amelyeket a diákok vegyes csoportokban, a Gimnázium Prof. Dr. Velkey László Laboratóriumában végeznek. A környezettudatos életmódra nevelő játékos projektfeladatok egyrészt szemléletformálást, másrészt folyamatos nyelv gyakorlási lehetőséget biztosítanak a fiataloknak. A német munkanyelv (szükség esetén, főleg a kezdő németesek esetében pedig az angol nyelv) nagyszerű motiváció diákjaink fejlődésében. A programot szakmai tartalmú kirándulások -a Bükki Csillagda és az Egri Egyetem Természettudományos Centrumának meglátogatása - teszik színessé. Természetesen nem hiányozhat a programból a városnézés Miskolcon és Egerben, valamint esti sportolás a JEZSU sportcsarnokában és a pályán.
A vendég diákok JEZSU-s vendéglátó családoknál laknak, és a mi diákjaink is hasonló szíves vendéglátásnak néznek elébe majd a projekt következő szakaszában, Drezdában, március végén. A vendégszeretet, vagyis a vendég diákok családoknál való elszállásolása régi hagyomáy a JEZSU-ban, a lehető legjobb módszer, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek egy másik kultúrába. A projekt során kihagyhatatlanul fontos elem a keresztény tartalom megjelenése az nevelő- oktató munkában, valamint a kelet Magyarországi Régió megismertetése német vendégeinkkel.
A március végi, második etap után a JEZSU-s résztvevők szakmai és nyelvi fejlődésük bizonyítékaként a projekt elemekből szószeszedet és rövid beszámolót fognak készíteni, melyet megosztanak azokkal a diáktársaikkal, akik ezúttal nem vettek részt a projektben.
Projektfelelős Grallert László. Résztvevő pedagógusok: Jurkó Dávid, Bodrogi Tamás, Agnes Reiprich.