Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

A fiatalok nyelve - V4 Projekt Miskolcon

Lengyel, cseh és magyar gimnazisták vettek részt “The Lingua Franca of the 21st Century” című projektnek, melynek záró eseményét március 3-4-én tartották Miskolcon a JEZSU-ban. A 2026 januártól márciusig zajló, három fázisú projekt egy nyelvészeti témához kapcsolódó multilaterális együttműködés három gimnázium, a katowicei X Liceum Ogólnokształcące im. I.J. Paderewskiego Akademickie w Katowicach (Paderewski Líceum), a brnoi Bezpečnostně právní akademie és a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium között.

A projekt a kortárs nyelvhasználatot vizsgálta a fiatalok szemszögéből. A résztvevők azt elemezték, hogyan változnak  a nemzeti nyelvek a társadalmi átalakulások, a technológiai fejlődés, a globalizáció, valamint az egyenlőség és befogadás elvei hatására. A projekt középpontjában az ifjúsági nyelv, annak funkciói és a fiatalok nyelvi világképe áll.

Mindhárom iskola 10-10, tizedik évfolyamos diákkal vett részt a projektben, melynek keretében a résztvevő diákok mindhárom gimnáziumba ellátogattak és változatos programokon és projektmunkában dolgozták fel a témát. Az első alkalmat 2026 januárjában Katowicében, a másodikat 2026 februárjában, Brnoban, és a harmadikat 2026 márciusában Miskolcon rendezték. 

A tevékenységek között voltak tanárok és diákok által elkészített prezentációk és kvízek, a diákok bemutatták a gimnáziumot a vendégeknek, valamint egy interaktív városnézésre is elvitték a külföldi csoportokat. A közös munka érdekessége, hogy a diákok különböző anyanyelveit összehasonlító munka angol nyelven zajlott.  

A harmadik fázis, vagyis a JEZSU-ban zajló projektmunka központi témája a lengyel-cseh-magyar nyelv univerzális karaktereinek felfedezése, a szláv nyelvű vendégek bevezetése a magyar nyelv alapvető sajátosságaiba, valamint a nemzeti nyelvek létjogosultságának vizsgálata volt a globalizálódó 21. században a legújabb kori  'Lingua Franca', azaz az angol nyelv térhódításának ellenében.

A projektek lényeges eleme a disszemináció, vagyis a projekt során felfedezett tudás megosztása a diáktársakkal. A prezentációkat csoportban vagy önállóan készítették el a résztvevők:    

  • Jövevényszavak a magyar nyelvben - Olajos Eszter, Kovács Flóra
  • Magyar - szláv nyelvi kapcsolatok - Dudás Botond
  • Frazeológiai egységek a magyar-lengyel-cseh nyelvben, az angol nyelv hatása a modern szókincsre Győri András, Sós Máté

A projekt előkészítésében és vezetésében résztvevő tanárok: Varga Krisztina, Dojcsák Adrienn és Dr. Feketéné Stefancsik Katalin, az esti sport tevékenységeket vezette Dr. Jancsurákné Kiss Henrietta tanárnő.

A projekt megvalósulását Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap Visegrádi Támogatásai keretében, melynek legfőbb célja a közép-európai fenntartható regionális együttműködés előmozdítása.

 

 

  • Találatok: 371