A St. Blasien-i Jezsuita Gimnáziummal fennálló kapcsolatunk évek óta meghatározó része iskolánk nemzetközi életének. Német nyelvet tanuló diákjaink egy csoportja minden második évben ellátogat a Fekete-erdőben található, gyönyörú jezsuita iskolába, a közbeeső években pedig Miskolcra érkeznek Sankt-Blasieni diákok. A magyarok részt vesznek az Euro-Klasse - egy nemzetközi diákokból álló osztály óráin, megismerkednek a német iskolával, az iskola kollégiumában laknak, ami különösen jó alkalom, hogy bepillantsanak egy másik jezsuita iskola és kollégium életébe. Az utazás részben órai tanulás, tanulmányi kirándulás, részben lelkiségi élmény és zarándoklat is, hiszen a kis csoport imádságos lélekkel utazik, és a Miskolc - Sankt Blasien útvonalon található zarándokhelyekre is ellátogatnak.
„A közös út nemcsak helyeket köt össze, hanem embereket, kultúrákat és jövőket is.” (Beszámoló a Sankt Blasien-i jezsuita gimnáziumban tett látogatásról 2026. Március 8-14.)
(Fényképalbum)
14 diákkal, két mikrobusszal vágtunk neki az útnak Sankt Blasien felé. Az odaúton Altötting zarándokhelyén és Marktl am Innben, XVI. Benedek pápa szülőhelyén is megálltunk, ahol a keresztelési templomot is megtekintettük. Szállásunk az iskola bentlakásos kollégiumában volt, ami már önmagában is különleges közösségi élményt adott.
A program egyik legérdekesebb része az óralátogatás volt, különösen az úgynevezett „Euro-Klasse”.Ebben az osztályban több országból érkező diákok tanulnak együtt németet mint idegen nyelvet, ami inspiráló nemzetközi légkört teremt. A német gimnázium jezsuita iskolalelkészének, P. Marco Hubrig SJ atyának a kezdeményezésére a minden tanévben biztosít egy ösztöndíjas helyet egy JEZSU-s diák számára az Euro-Klasse-ban.
A tanórák mellett közös sportprogramokon is részt vettünk, ahol gyorsan oldódtak a nyelvi és kulturális különbségek.
Freiburg városában betekintést nyerhettünk a dél-német életstílusba és hangulatba. A bazilikában tett látogatás során az ignáci lelkiség mélyebb megértésére is lehetőségünk nyílt. A JEZSU-ban szokásos módon minden nap Examen imát tartottunk, amely segített a napok élményeinek tudatos feldolgozásában. Különleges élményt jelentett a közös szentmise az iskola kápolnájában.
Kirándulásunk során Svájcban megcsodáltuk a lenyűgöző Rajna-vízesést. Strasbourgban az Európai Parlament meglátogatása az európai identitás élményét erősítette bennünk. Hálás köszönet illeti Bánné dr. Gál Boglárkát a program megszervezéséért. A várost átszelő folyón hajózva a nevezetességeket egészen új perspektívából csodálhattuk meg.
A sok közös élmény mellett jelentősen fejlődött a diákok nyelvi kompetenciája, amelyről egy közösen összeállított szószedettel tettek bizonyságot.Élményekkel gazdagodva tértünk haza, és már most örömmel várjuk, hogy jövőre mi láthassuk vendégül német barátainkat.
(Őrfiné Kovács Kinga projektvezető, Grallert László szaktanár)