Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

Élményekben gazdag program Drezdában

Tíz németül tanuló diákunk vett részt a drezdai St. Benno Katolikus Gimnázium csereprogramján márciusban, amely egyben viszontlátogatás is volt, hiszen a St. Benno-s német diákok két héttel korábban voltak iskolánk vendégei. 

A program középpontjában a környezettudatos életmód, a  fenntarthatóság állt, amelyet nemcsak az iskolában, hanem a fogadó családok mindennapjaiban is megtapasztalhattunk. Ez idő alatt nyelvtudásunk is sokat fejlődött, hiszen folyamatosan német nyelvi környezetben voltunk.

Utunk során több különleges helyszínt is felfedeztünk. Seiffenben megismerkedtünk a hagyományos fafaragás mesterségével, ahol kézzel készített karácsonyi díszeket, például piramisokat és festett diótörőket láthattunk. Freibergben az egykori ezüstbányászat világába nyerhettünk betekintést, és megtudhattuk, miért volt a szász térség hosszú ideig kiemelkedően gazdag. Moritzburgban a kastély és annak természeti környezete nyújtott kellemes kikapcsolódást, ahol a park élővilágát is megfigyelhettük. Drezdában pedig a város történelmi és kulturális nevezetességeit fedeztük fel.

Az iskolai programok során különleges élmény volt, hogy az intézmény igazgatója, Schäfer úr, a tetőteraszon fogadott bennünket, ahonnan kilátás nyílt a városra. Itt az iskola napkollektorait is megtekinthettük, amelyek jól példázzák a fenntartható működést. A mindennapokban is szembetűnő volt a németekre jellemző környezettudatos szemlélet: Nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözet. Sokan a hűvösebb időben is kerékpárral közlekedtek. A Technische Sammlung látogatása során interaktív módon ismerkedtünk meg a technológia és a fenntarthatóság kapcsolatával.

A hét végén közös búcsúesttel zártuk a programot, ahol a közelgő húsvét jegyében tojásfestéssel készültünk, majd közösen reflektáltunk az élményeinkre.

Az út során nemcsak új ismeretekkel, hanem maradandó élményekkel és barátságokkal is gazdagodtunk. Ezúton is köszönjük a lehetőséget minden szervezőnek, a fogadó családoknak, tanárainknak, partneriskolánknak és az Erasmus+ programnak!

Kísérő tanárok: Grallert László és Bodrogi Tamás 

  • Találatok: 363