Együtt a vidám ünnelésben - köszönet az Alapítványi bálért!

Együtt a vidám ünnelésben - köszönet az Alapítványi bálért!

A Jezsuita Nevelésért Alapítvány november 18-án tartotta éves jótékonysági bálját az Alapítvány céljainak támogatására. A bál hagyományosan a JEZSU közösségének és egész Miskolcnak kiemelkedő társadalmi eseménye, és  a JEZSU Szülői közösség összetartásának és odaadásának, valamint támogatóink és barátaink nagylelkűségének kifejeződése. Ebben az évben a báli felajánlásait a Dr. Velkey László Természettudományi Laborok felszerelésére fordítjuk.

A 2023-as bálon közel 400 vendég vett részt, köztük a JEZSU barátai, pedagógusai, támogatói, munkatársai, a kedves szülők, sőt számos korábban végzett öregdiák és szüleik is megtisztelték jelenlétükkel ezt az eseményt. 

A műsor a végzős diákok nyitótáncával, palotással és néptánc bemutatóval kezdődött, majd Béres Vera és Paholics Erzsébet tanárnők gyönyörű énekes műsorával folytatódott. Beszédeket mondott Szélyes Domokos az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Győr-Petercsák Nóra, a Szülői Közösség vezetője, majd P. Jancsó Árpád SJ iskolalelkész atya áldásával kezdődött a vacsora. A vacsora után tánccal, beszélgetéssel és tombolával folytatódott a rendezvény.

Hálás köszönet a JEZSU Szülői Közösségnek a nagylelkű és színvonalas tombola és egyéb felajánlásokért, Bobcsákné Berzi Ibolya tanárnőnek a csodálatos teremdíszítésért,Tringel Mariann projekt managernek a bál logisztikájának szervezéséért. Köszönet a hangosításért Spisák Csaba rendszergazdának és Imregh András IT szakembernek, valamint a csarnokot berendező üzemeltetési csapat tagjainak, hogy több napig tartó, időt és energiát nem kímélő, odaadó munkájukkal ennek a nagyszabású rendezvénynek a technikai feltételeit magas színvonalon biztosították a közösség számára. 

Háromszoros hurrá a Loyola Étterem munkatársainak a fine dining színvonalú ételekért, valamint az Agyagbanda zenekarnak a talpalávalóért.

Projektek

További cikkek a kategóriából