Tolle lege! Szent Ágoston “Vedd és olvasd!” mondatának jegyében telt a könyvtári hét. Sok élménnyel lettünk gazdagabbak. A könyvtári hét ugyan lezárult, de a JEZSU könyvtára továbbra is nyitva áll az olvasni és elmélyülni vágyók, a szórakozásból olvasók, a könyvnézegetők, könyvszagolgatók, könyvjelző gyűjtők, és minden könyvet szerető, olvasni szerető gimnazista előtt!
Október 14-én hétfőn, a könyvtári hét megnyitó előadásán az iskolai könyvtár vendége volt Nagy Boglárka öregdiák, aki a Japánban szerzett élményeiről mesélt nekünk. Sokat megtudtunk Japán történetéről, ünnepekről, vallásokról, ételekről. Megtudtuk, hogy miért különleges a japánok számára a Fudzsi-hegy, miért használnak még mindig 3 írásrendszert Japánban. Boglárka képek vetítésével hozta közelebb hozzánk a Távol Keleti országot, sok ismerettel lettünk gazdagabbak a japánokat illetően. Az előadásra a 12.B osztályból érkeztek a diákok, akik tapssal köszönték meg az előadást.
Kedden Kölcsönözhető „élő könyveink” program zajlott a könyvtárban, melynek keretében kisgimnazista diákok mutatták be kedvenc olvasmányaikat. A látogatók „kikölcsönözhették” ezeket a hús-vér könyveket, melléjük telepedve elbeszélgettek velük. A könyveket bemutató diákok szorgalmasan gyűjtögették az olvasni vágyó embereket. Összesen 28 élő könyvvel ismerkedhettek meg a látogatók, ugyanis 28 kisdiák mesélt a könyvélményeiről. Az összejövetelt meglátogatta Hutkáné Andi tanárnő, aki letelepedett a kis diákok közé és érdeklődve hallgatta az élménybeszámolókat. „Jó volt egy másik oldaláról megismerni a diákokat”, így összegezte az élményt.
Szerdán Olvasómaratonra gyűltünk össze a könyvtár olvasóterében, hogy közösen hallgassuk meg a felolvasókat. A felolvasásra szánt mű Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyve volt. A 6.B osztály megtisztelte a felolvasókat azzal, hogy teljes létszámban eljött meghallgatni őket. A felolvasók között voltak a hatodikosok mellett ötödikesek, hetedikesek is.
A felolvasók voltak: Lengyel Léna, Molnár Dóra, Maczó Ádám, Elek Huba, Farkas Regő, Jéger Panna, Nyéki Ajsa, Szoták-Urbán Anna, Tapasztó Eszter, Déry Teréz, Fehér Boglárka, Maros Panna, Kovács Borbála, Repka Janka Uzonka, Farkas Lara
Csütörtökön filmvetítés volt a könyvtári program. A könyvtolvaj című filmet vetítettük nagygimnazisták számára Majorszki András tanár úr vezette be a filmet.
A film a náci Németországban játszódik, 1939-ben. A halál meséli el a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről szól, családjáról, barátairól, fanatikus németekről, és egy zsidó fiúról akit a pincében rejtegetnek a háború alatt. Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. Zusak könyve 2005-ben jelent meg, 2013-ban készült róla film, és mára klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.
Pénteken könyvjelző hajtogatás volt könyvtárunkban, melyre a kézműveskedni szerető kisdiákok érkeztek a szünetekben.
Tartalmas és felemelő októberi könyvtári hetet zártunk. Köszönet az előadóknak, a szervezőknek, és mindenekelőtt a lelkes könyvtárlátogatóknak!
KÉPEK