Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

Értékeinket ünnepeljük március 15-én

A kokárda volt az idei március 15-i műsor központi témája. A kokárda, melyet viselünk, ki büszkén, ki mert szokás, mely kifejezi szeretetünket és hűségünket hazánk iránt, de amely, mint azt a történetéből megtudtuk, valójában összeköt bennünket Európával, és amely annak is szimbóluma, hogy tisztelettel és elfogadással tekintünk másokra. (Fotók)

A 21. századi, új  szabadságharcosok vagyunk. Holczinger Ferenc SJ igazgató atya arra biztatta a JEZSU közösséget, hogy értelmezzük újra a forradalmat és a szabadságharcosság fogalmát, és hozzuk be a jelenben, a 21. századba. Legyünk műveltek, tanultak, ismerjük meg értékeinket, szeressük hazánkat,  és két lábbal a földön állva osszuk meg tudásunkat és értékeinket egymással és másokkal is.  

A március 15-i ünnepélyt minden évben a 12. évfolyam rendezi. A végzős évfolyam előadását mindig a különösen magas színvonal jellemzi, és ez nem volt másképp március 14-én az idei iskolai ünnepélyen sem.

Ezen az előadáson is megmutatkozott, ha jól végezzük a dolgunkat itt az iskolában 8 éven keresztül, akkor mire végzősök leszünk, komoly értéket tudunk létrehozni, mint amilyen ez a rövid, de ütős ünnepély is volt. A 12. évfolyamosok gyönyörű énekükkel, táncukkal, kimagaslóan szép szavalataikkal, minden felesleges, elcsépelt szöveg és sallang nélkül vezették végig a közösséget az 1848-as eseményeken. Köszönet a végzősöknek a nagyszerű ünnepért,  Herpainé Velkey Klára és Novák Bernadett tanárnőknek, valamiint Varga Péter tanár úrnak a műsor összeállításáért és megszervezéséért, továbbá az IT csapatnak a hibátlan hangosításért.

  • Találatok: 408