Hungary, 3529 Miskolc Fényi Gyula tér 2-12

Médiaértés nap a Bűvösvölgyben

Hang, kép, film, reklám - eláraszt bennünket. Értjük-e, hogy működik, értjük-e, mi történik velünk és miért? Legkönnyebben úgy értjük meg, ha magunk is nekilátunk - szakmai segítők vezetésével - média tartalmat gyártani. A 10.A osztály tanulmányi kiránduláson vett részt a Bűvösvölgy médiaértés oktató központban, ahol élményprogram keretében imerkedtek meg a diákok a média műhelytitkaival. 

Bobcsákné Berzi Ibolya osztályfőnök beszámolója: 

Már két éve kerestem a lehetőséget, hogy az osztályom eljuthasson Bűvösvölgy médiaértés-oktató központba, mely élmény programmal segíti a médiaértést a 9-16 éves korosztálynak. A jelentkezéskor pár másodperc alatt elfogynak az időpontok, így hihetetlen volt számomra, hogy most mi is bekerültünk a látogatók csapatába.

Az oktatóközpont munkatársai folyamatosan tartották velünk a kapcsolatot a nagy napig. A helyszínen az oktatók 3 csapatra osztották az osztályt és nap folyamán 4 féle foglalkozáson vezették be őket forgószínpadszerűen a média világába.

A filmes foglalkozáson egy filmrészletet kellett megjeleníteni, jelmezzel, saját maguk által kitalált történettel, párbeszédekkel szereposztással díszletautóval, greenboxban. Az utómunka során előre rögzített snittekkel és zenével tették teljessé a néhány jelentből álló filmet. A 3 csoport 3 izgalmas, de egyben humoros fordulatokban bővelkedő kisfilmet hozott létre.

A reklám foglalkozáson megismerték a kommunikáció alapvető elemeit a célcsoporttól az üzenetig. Közösen csapatmunkában jöttek rá, mivel hatnak rájuk a reklámok. Ugyanis saját maguknak kellett kész, ill. saját történet szerint eljátszott felvételből egy általuk választott termékhez reklámot készíteni. Így született a csapatmunka eredményeként 2 egyedi nevű csoki és egy férfi kölni reklám.

A hangstúdióban lévő foglalkozáson egy reggeli rádióműsort kellett összerakni, különböző elemekből. Ők alakították a műsorvezetőt, az interjúalanyokat, a hírszerkesztőt, bemondót és a műsorban elhangzó zenéket is ők választották ki. Saját szöveget, saját műsorszerkezetet találtak ki. Azok a gyerekek, akik nem találták a helyüket olyan feladatban, ahol láthatóak voltak, itt teljesen kinyíltak. Fergetegesen jó hangulatú, pörgős reggeli műsort hoztak össze.

A kép foglalkozáson a gyerekek megismerkedtek és kipróbálhatták a magazin készítés rejtelmeit. Megbeszélték és kipróbálhatták, hogy milyen tudatos tervezés után születnek az igazán hatásos fotók a magazin címlapjára. Hogy a képek kiválasztása, elhelyezése, keretezése, a színek és kontrasztok beállítása, a kép retusálása hogyan alakítja a kép jelentését és hatását. A csoport tagjai egyénileg készítettek egy vulkán kitöréséről természettudományos ill. hírjellegű magazinba egy vizuális történetet címlappal, fotósorozattal.

A kezdetekben elég szkeptikus társaság, szinte percről percre egyre inkább élvezte a foglalkozásokat. Persze nem volt mindenki egyből felszabadult minden foglalkozáson, de a rutinos oktatók megtalálták minden esetben a megfelelő motivációt. Volt, aki inkább a film jelenetnél, volt, aki a reklámnál és volt, aki a rádióműsor készítésnél érezte jobban magát. Azonban nem volt senki sem, aki nem élvezte volna ezt a napot. Én pedig rendkívül örültem, hogy a gyerekek élményszerűen szerezhettek tudást a média döntési helyzeteiről.

(Bobcsákné Berzi Ibolya)

  • Találatok: 256