37 JEZSU-s diák részesült a bérmálás szentségében május 18-án vasárnap. A szentséget Szabó József kanonok, diósgyőri plébános atya szolgáltatta ki diákjainknak és három plébániai tagnak. A gyönyörű ünnepi szentmisén megtelt a templom diákokkal, családtagokkal és a plébánia tagjaival. (Fotó: Bodai Kristóf)
A tizenegyedik évfolyamos bérmálkozók ebben a tanévben rendszeresen vettek részt felkészítő foglalkozásokon, ahol mind intellektuálisan, mind lelkileg felkészültek a nagy eseményre. Vagyis, elmélyítették a hittel kapcsolatos ismereteiket, és imádsággal, elmélkedéssel iés megosztásokkal erősítették hitüket és egymást.. Sok JEZSU-s diák választ bérmaszülőt már megbérmálkozott iskolatársai, kollégiumi társai közül. Ezzel barátságuknak egy még mélyebb, örök érvényű dimenziót adnak, és a kapcsolatuk lelki oldalát is erősítik. A bérmálás a keresztény felnőttség szentsége, amikor a keresztény ember megkapja a Szentlélek ajándékát: az erőt és szilárdságot a keresztény életre, és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az Egyházban és a világban.
A római katolikusok általában felnőttségük küszöbén 16-18 éves koruk körül bérmálkoznak, a görögkatolikusok a keresztséggel egyszerre kapják meg ezt a szentséget is. A Bérmálás szó eredete a népi latin firmare, fermare ('megerősít'), mely szláv közvetítéssel jutott el a magyar nyelvbe.
Protestáns testvéreknél hasonló a konfirmálás szertartása A konfirmáció (latin: confirmatio = megerősítés) egy ünnepélyes nyilvános hitvallás, amelyet egyéni áldás követ sok protestáns egyházban.