Az ország valamennyi oktatási intézménye közül a legtöbb díjazott, és a legkiemelkedőbbek között is kiemelkedő két JEZSU-s diák kapta meg a kiváló tanulmányi- és sporteredményekért járó elismerést.
A programon a kiemelkedők között is kiemelkedő eredményei miatt két diákunk, Kántor Benedek és Kántor Vince személyesen is részt vett.
Az ünnepségre meghívást kapott P. Holczinger Ferenc SJ igazgató atya és Molnár Attila Balázs, a JEZSU sportszakmai vezetője. Az ország összes oktatási intézménye közül a JEZSU- ból került ki a legtöbb díjazott: 39 fő. (A díjazottak listája)
Az igazgató atya nyilatkozott az örömteli esemény után:
"A JEZSU-ban a teljes ember nevelésére és fejlesztésére törekszünk, meggyőződésünk, hogy egy sportoló élete akkor lehet igazán teljes, ha az iskolai tanulásban is céltudatos, motivált és eredményes. Támogatjuk sportoló diákjainkat egyéni tanrenddel és rugalmas időbeosztással, miközben szoros kapcsolatot ápolunk a sportegyesületekkel és az edzőkkel. Mindez azért történik, hogy tanulóink mind a sportban, mind a tanulásban megvalósíthassák céljaikat, és kibontakozhassanak mindkét területen. Ezt a szemléletet tükrözik sportoló diákjaink idei kiváló eredményei is.
Iskolánk célja, hogy másokért élő embert neveljen, ezért a közösségi életben való szocializálódás elengedhetetlen része a nevelési folyamatnak. A jó sportolóknak is szükségük van az iskolai közösségi többletre és lelkiségre, amely segíti őket abban, hogy ne csak egyéni teljesítményükben, hanem emberségükben is kiteljesedjenek.”
A Jó tanuló jó sportoló és a Magyarország tehetsége díj azoknak a tanulóknak jár, akik kiemelkedő sportteljesítményük mellett kítűnő vagy jeles tanulmányi eredményt érnek el. Bár országos és nemzetközi szinten is több fiú sportol, mint lány, a díjazottak körében mégis a lányok vannak jelentős, becslések szerint kb. 70-30%-os arányú többségben. Gimnáziumunkban ezzel szemben a jó tanuló jó sportoló fiúk és lányok aránya kiegyensúlyozott.
2025 június 6-án pénteken rendezték meg a Magyarország jó tanulója, jó sportolója, valamint a Magyarország Tehetsége díjátadó ünnepséget. Az ünnepélyes díjátadó ceremónia a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága szervezésében a Duna Arénában zajlott, Budapesten.