Segítsünk az árva kiskutyáknak - Állatok világnapja - október 4.

Segítsünk az árva kiskutyáknak - Állatok világnapja - október 4.

Az Állatok világnapja alkalmából idén is megszervezzük segítő gyűjtésünket a MÁSA lakóinak 2026. október 5-től október 22-ig a JEZSU portáján.

Kérünk csatlakozz a gyűjtéshez, hogy minden állat megfelelő körülmények között élhessen!

Amivel segíthetsz: száraz és nedves táp, fertőtlenítő szerek (hypo, domestos), gumikesztyű, plédek, takarók, ruhanemű, ágynemű, papírtörlő, plüssállatkák, labdák

Az állatok világnapját 1931 óta ünneplik minden évben október 4-én, mely egyúttal Assisi Szent Ferenc halálának, azaz mennyei születésnapjának emléknapja is.

„A legenda szerint Szent Ferenc egyszer Cannarióban kezdett prédikálni a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek… Továbbmenve fölemelte tekintetét, észrevette, hogy az úttól nem messze a fákat óriási madársereg lepte el. Egészen elámult a madarak hihetetlen sokasága láttán, és azt mondta társainak: „Várjatok meg itt, amíg prédikálok húgocskáimnak, a madaraknak.” Letért a mezőre, odament a madarakhoz, és elkezdett beszélni a földön csipegetőkhöz, mire a fákon ülők is mind odasereglettek, valamennyien szép csöndben várták végig a beszédet, s el nem szálltak addig, amíg Szent Ferenc áldásával égnek nem eresztette őket. Amikor Szent Ferenc közöttük sétált és csuhájával megérintette a madarakat, akkor sem repült el egyik sem."

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) Kelet-Magyarország egyik legnagyobb menhelyét üzemelteti, állatmentő szolgálatot tart fent. Az Alapítvány huszonnégy éve nyújt segítséget a rászoruló állatoknak Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. Elsődleges céljuk a sérült, balesetet szenvedett, magára hagyott kutyák befogása, gyógyítása és örökbe adása, de minden bajba jutott állaton igyekeznek segíteni. Fennállásuk során közel húszezer állat fordult meg menhelyükön, túlnyomó többségük sikeres örökbe adás révén távozhatott tőlük. 

A gyűjtés 2026. október 5-től október 22-ig tart. Helyszín a JEZSU portája.

Köszönjük szépen a segítséged!

                                                                                                    Czagáné Iván Noémi

Természettudományi munkacsoport vezető


Aktuális

További cikkek a kategóriából