Ugrás a tartalomra
AMDG · Miskolc
FacebookKRÉTAÓrarendJEZSU Naptár
JEZSUJEZSU ← Vissza a főoldalra

Veretlenül országos bajnokok a JEZSU kosaras lányai!

Részletek
Készült: 2023. június 14
Találatok: 2968

Leány Kosárlabda Diákolimpiai Országos Döntő, Gyula 2023. június 8-11. (III. korcsoport) Vaszi Ádám felkészítő testnevelő tanár úr beszámolója: 

A városi, a megyei, majd az azt követő országos elődöntőn aratott győzelmek eredményeképp, jutott be a Gyulán megrendezésre kerülő Leány Diákolimpia Országos Döntőjébe iskolánk III. korcsoportos kosárlabda csapata.

Az ország legjobb nyolc iskolájának gárdái, két négyes kvartettbe kaptak besorolást. A csoportból három győzelemmel kerültünk a felsőági keresztjátékba. Ott a pécsi csapat ellen küzdöttünk meg a döntőbejutásért. A találkozót végül Szécsy Panna és Ocsenás Emma vezérletével sikerrel vívtuk meg, így másnap következhetett a döntő!

Az aranyéremért, a budapesti Grosics Gyula Sportiskola diákjaival mérkőztünk meg a vasárnapi döntőben. Az összecsapás elején ellenfelünk ragadta magához a kezdeményezést és tízpontos előnyre tettek szert az első negyed során. A második etapban jelesre vizsgáztak sportolóink küzdeni tudásból, hiszen Takács Elza sérülését követően nehéz helyzetbe kerültünk, de így is 41-41-es eredménnyel zárult az első félidő. A nagyszünetet követően Mogyoródi Lili ragadta magához a kezdeményezést, vezérletével fokozatosan léptünk el ellenfelünktől és építettük ki előnyünket. A lefújáskor 89-63 -as állást mutatott az eredményjelző a javunkra. Diákolimpiai Bajnok lett a Jezsu leány kosárlabda csapata! 

Lili egymaga 56 pontig jutott a döntő meccsen, így elnyerte a torna legeredményesebb játékosának járó díjat. Az All-Star ötösbe Szécsy Pannát és Ocsenás Emmát választották be az edzők szavazatai alapján.

A csapat tagjai:

Ocsenás Emma (csapatkapitány) - DVTK

Geszti Réka – Jezsuita DSE

Takács Elza – Jezsuita DSE

Matolay Anna - DVTK

Parázsó Luca - DVTK

Farkas-Szabados Anna – Jezsuita DSE

Mogyoródi Lili - DVTK

Rákosi Eszter – Jezsuita DSE

Szécsy Panna - DVTK

Turkovics Ibolya Katalin – Jezsuita DSE

Rozmán Lia Flóra – Jezsuita DSE

Ócsai Henriett – Jezsuita DSE

Edző, testnevelő – Vaszi Ádám

Köszönjük a DVTK edzőinek, Ambrus Erzsébetnek, Demeter Anitának és Petre Máténak, valamint Salamon Bélának, hogy munkájukkal hozzájárultak a sikerhez!

Csirpák Eszter képviselte iskolánkat a XXXIII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaversenyen

Részletek
Készült: 2023. június 12
Találatok: 1155

Idén második alkalommal adott otthont a rendezvénynek a Fertő-Hanság Nemzeti Park, június 2-4-ig. A verseny  nagyon összetett.  Az első napon ötperces kiselőadással mutatkoznak be az általuk ismert témában a versenyzők. Eszter idén a Miskolc- görömbölyi gyurgyalag fészkelőhelyet választotta.

Másnap a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakembereinek avatott vezetésével terepgyakorlaton vesznek részt, megismerve a nemzeti park élővilágát. Feszülten figyelni kell, mert a terepen látott, hallott, tapasztalt információkról több feladatlap kitöltésével kell számot adni. Része még a versenynek Herman Ottó élete és munkássága is.

A versenynek van iskolai, vármegyei és budapesti fordulója, valamint az országos döntő. Itt nem elég a lexikális tudás, a tankönyv ismerete, szükség van terepi jártasságra. 

A pénteken kezdődött és vasárnapig tartó versenyen a legfelkészültebb tanulók mérik össze egymással természetismereti tudásukat. Hazánk minden tájáról és a határon túlról is érkeztek 7. és 8. osztályos diákok, összesen 35 iskolából, 35 gyermek.

Eszter nagy szorgalommal és kitartással jutott el a döntőig, ahol a középmezőnyben végzett. Felkészülését Bobcsákné Berzi Ibolya és Czagáné Iván Noémi tanárnők segítették!

Szívből gratulálunk!

Vármegyei elsősegélynyújtó verseny

Részletek
Készült: 2023. június 07
Találatok: 406

2023. június 02.-án szervezték meg a Magyar Vöröskereszt az 51. Felmenő rendszerű Elsősegélynyújtó verseny Vármegyei Fordulóját. Diákjaink gyermek és ifjúsági kategóriában versenyeztek. (képek ITT)

9 állomásos körpályát kellett teljesíteniük. Ebben volt 4 gyakorlati elsősegélynyújtó állomás. Egy állomás 2 totóval, és 4 pihenő állomás.

A versenyen találkoztak epilepsziás sérülttel, cukorbeteggel, gerinc sérülttel, nyílt lábszártöréssel, újraélesztéssel. “Nagyon büszke vagyok rájuk és nagyon köszönöm a kitartó munkájukat!” nyilatkozta Bakosné Vass Krisztina iskolavédőnő, a csapatok felkészítője.

A felkészítő beszámolója: 

Iskolánkat gyermek kategóriában 4 csapat képviselte. (6. évfolyamosok)

Eredmények:

2. helyezett lett a “911” csapat - Vaktor Sámuel, Szalóki Sebestyén, Dózsa Dániel, Mándi-Szabó Márton, Tózsa-Rigó László (6. évfolyam)

4. helyezett lett a “SzuperMentők” csapat - Lénárt Péter, Lénárt András, Komenda Illés, Görömbölyi Zsolt. Nekik külön gratuláció, ugyanis egy csapattag betegsége miatt 4 fővel teljesítették a versenyt.

6. helyezett lett a “MegmentElek” csapat - Guik Lizbett, Márk Petra, Fábián Eszter, Geszti Réka, Lengeling Clara

7. helyezett lett a “NévtelenMentők” csapat - Namesánszky Flóra, Téti Lilien, Farkas-Szabados Anna, Fekete Antónia, Parázsó Luca.

Ifjúsági Kategóriában egy csapattal voltunk érdekeltek (9. évfolyamosok)

4. helyezett lett a “JEZSU” csapat - Kádas Boglárka, Szojka Lilla, Lupkovics Leona, Pápai Bálint, Vargay Máté, Kovács-Kele Zsombor

Itt olyan szoros volt a mezőny, hogy az első 5 helyezett között egy-egy pont döntötte el a sorrendet.

Diákjaink Bakossné Vass Krisztina védőnő vezetésével sokat készültek és gyakoroltak erre a versenyre.

 

 

 

A másokért futó ember - JEZSU-s diákok a jótékonysági futóversenyen

Részletek
Készült: 2023. június 07
Találatok: 797

Nem a helyezésért, vagy az időrekordért, hanem sokkal nemesebb célért futottak diákjaink Sajóbábonyban. Köszönet diákjaink nagylelkűségéért! Lipusz Emma tanárnő beszámolója: 

Június 4-én diákjainkkal jótékonysági futóversenyen vettünk részt Sajóbábonyban. A futóversenyen a diákok nagyon nemes célért küzdöttek: a miskolci Gyermekrehabilitációs Osztály gyermekeit támogatták. A versenyt a “Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület” hirdette meg azzal a céllal, hogy az osztályon ápolt gyermekek számára egy speciális “Molli Suit” (innovatív, gyógyhatású izomstimuláló öltözet) ruhát vásárolni, ennek apropójából rendezték meg ezt a jótékonysági futást. Diákjaink különböző távokban tették próbára magukat, volt aki 1,2 km-t teljesített, de 5 és 10 km-en is helytálltak, és remek eredményeket értek el.

Eredmények: 

Birta Botond (5.A): 5 km- 1. helyezett. Ideje: 00:22:14

Kozma Zétény (10.S): 10 km- 20. helyezett. Ideje: 1:00:38

Nagy Márk (6.b): 10 km- 8. helyezett. Ideje: 00:54:36

Szabó Eszter (11.A): 10 km- 32. helyezett. Ideje: 01:10:05

Rinyu Levente (5.B): 5 km- 21. helyezett. Ideje: 00:33:12 (14 év alatti versenyzők között 3.helyezést ért el az 5-ből) 

Bakos Bulcsú (10.S): 10 km- 18. helyezett. Ideje: 01:00:24

Bakos Előd (7.A): 1.2 km (itt nem volt időmérés)

 

 

 

 

Ezüstérmet hoztak focistáink a Labdarúgó Diákolimpiáról

Részletek
Készült: 2023. június 07
Találatok: 1275

Izgalmas mérkőzés sorozat után hozták el az ezüstérmet a JEZSU labdarúgói a Labdarúgó Diákolimpia országos döntőjéről. Csapattagok: Pipoly Csongor, Tóth Milán, Orbán Máté, Tasnádi Zsolt, Pelyhe Ákos, Kőrösi Kende, Kovács Krisztián, Boholy Hunor, Dudás Botond. 

A felkészítő testnevelő, Kajtor Csaba tanár úr beszámolója.

“2023. 06. 02.-05.-én Kaposváron rendezték meg a „legnépszerűbb sportág”, a labdarúgás III. korcsoportos Országos Diákolimpiai Döntőjét, melyen iskolánk csapata is képviseltette magát mint megyei bajnok. Sajnos úgy alakult, hogy a csapatból az egyik meghatározó játékosunk nem tudott jelen lenni a döntőn, így egy kicsit tartalékosan vágtunk a három napos tornának, ahol az ország elitjével találkoztunk.

 Ebben a korosztályban 712 csapat nevezett több mint 8000 gyerek vett részt a diákolimpiai küzdelmekben melynek döntőjére a legjobb 20 csapat kvalifikálta magát.

 A sorsolásnál 4 darab ötös csoport kialakítására került sor. Így négy csoportmérkőzés várt a fiúkra. Elsőnek a Széchényi csapatával mérkőztünk meg, ahol erőteljes játékkal 6-0-ra nyertünk. Következő ellenfelünk egy Győri csapat volt, itt is domináltunk a játékban,  de többször csak körbe lövöldöztük a kaput így 3-2-re vesztettünk. 

Az eredmények alakulása miatt úgy matekoztunk, ha a gyulai csapatot több mint 3 góllal megverjük, akkor a csoportból minimum a 2. helyen tovább juthatunk, függetlenül az utolsó mérkőzéstől. Sajnos a Gyula elleni mérkőzésen az egyik játékosunk sérülést szenvedett, de így is 4-1-re tudtunk diadalmaskodni. 

A csoport utolsó mérkőzésén nagyon jó erőkből álló Siófokkal szemben csak az volt a kérdés, ki lesz a csoportgyőztes. Sajnos 3-1-re elbuktuk ezt a mérkőzést, de tovább jutottunk. 

Másnap a torna favoritjával, a Pisont István által edzett Gloriett nevezetű csapattal csaphatunk össze, aki a másik csoportot veretlenül nyerte. Szerencsére a sérült játékosunk is összeszedte magát és vállalta  az összecsapást. ”Dávid és Góliát„ csatájában, egy nagyon izgalmas mérkőzésen 2-2 lett a végeredmény, így büntetőrúgások döntöttek a 4 közé jutásról. Ezt szenzációs kapusunknak is köszönhetően 3-1-re nyertük. 

Következhetett a döntőbe jutásért folyó mérkőzés Dunakeszi csapatával, ahol legalább egy fejjel magasabb és jóval robusztusabb játékosok voltak az ellenfeleink. Célfutballal, a Catenaccio alkalmazásával felőröltük ellenfelünket, megkotráztuk őket, így 3-0-ra nyertünk. A döntőben a Debrecen csapatával mérkőztünk meg, a védelmi reteszünk az utolsó 5 percig kiválóan működött, de sajnos volt egy hibánk, amit kihasznált az ellenfél, így 1-0-ra elveszítettük a döntőt. 

Óriási dolgot hajtottak végre a fiúk, az ország elitjéhez csatlakoztunk labdarúgásban is, nálunk előzetesen jóval magasabban ragsorolt csapatokat megelőzve.

 Gratulálok a srácoknak!

Ráadásul a torna legjobb kapusa címet is bezsebelhettük Pipoly Csongor 7. a osztályos diákunk személyében!

  1. Petőfi 200 országos projektverseny
  2. 3 arany, 6 ezüst az atlétika diákolimpián
  3. Csikász Panni kétszeres bajnok - Target Sprint Diákolimpia
  4. Terhes Hanna újabb nemzetközi aranyérme

38. oldal / 44

  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
JEZSUJezsu