- Részletek
- Találatok: 868
Nem elég matekból jónak lenni - stratégia, logika, csapatmunka, problémamegoldás, bátorság, rugalmasság, önismeret - sok minden kell a Dürer Matematika Verseny országos döntőjén a jó helyezéshez.
Két JEZSU-s csapat ért el kimagasló eredményt a Dürer Verseny országos döntőjén. A rangos országos versenyen egyik csapatunk "E" kategóriában 6. lett, "C" kategóriában versenyző csapatunk a 10. helyezést érte el.
Az eredmények jelentősége, hogy a JEZSU-s csapat TVG iskolák (Tapasztalt Versenyfelkészítő Gimnáziumok), matematika oktatásáról híres budapesti, vidéki és határon túli gimnáziumok csapataival versenyzett, akik közül számosan matematika tagozatosok, OKTV vagy más rangos versenyek helyezettjei, és többen is felsőbb évfolyamban tanulnak, mint a mi versenyzőink. Az egyik versenyszám pedig egy stratégiai játék volt, abban kell a csapattagoknak legyőzniük a szervezőket (matematika szakos egyetemi hallgatókat). Csak álmélkodtunk, ugyanis ebben a versenyszámban mindkét csapatunk maximális pontot ért el.
A 3 napos döntőn mindkét kategóriában végig nagyon szoros volt a mezőny, a helyezések között egy-egy pont volt csak a különbség.
Nagyon büszkék vagyunk diákjaink sikerére, és köszönet a felkészítő tanároknak tehetséggondozó munkájukért.
A JEZSU csapatai:
6. helyezés, E kategória: Béres Hedvig 11C, Lukács Kristóf 9Manréza, Váradi Áron 9Manréza;
10. helyezés, C kategória: Bollók Róza 10Manréza, Nagy Zalán10 Manréza, Steiner Botond 9Manréza;
Felkészítő tanárok: Bredács Éva és Szabóné Kató Hajnalka.
- Részletek
- Találatok: 1001
A Bolyai Matematika Csapatversenyen, Hunnia-Észak régiós fordulójában 4. helyezést ért el iskolánk 9. évfolyamos csapata.
A Bolyai Matematika Csapatverseny az egyik legnívósabb és legnépszerűbb megmérettetés az általános iskolás diákok körében, ahol a logikus gondolkodás, a kreativitás és a csapatmunka kap központi szerepet. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai immár több éve bizonyítják, hogy méltán helyük van a matematika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó iskolák között. A verseny során bemutatott elmélyült tudás, kitartás és a problémamegoldás iránti lelkesedés mind azt mutatja, hogy a matematika nemcsak tantárgy, hanem valódi szenvedély az iskolában tanulók számára.
A Hunnia-Észak régióban 9. évfolyamosaink 1 ponttal lemaradva a dobogóról 4. helyezést értek el.
Csapat tagjai: Lukács Kristóf Pál, Váradi Áron, Lénárt András, Steiner Botond
Felkészítő tanár: Bredács Éva
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáruknak, és további sikereket kívánunk a jövőben is!
- Részletek
- Találatok: 1126
Iskolánk diákjai kiemelkedő eredményeket értek el a Hebe Kft. Csodálatos emlősvilág című egyfordulós, levelező projektversenyén. A 6. évfolyamos JEZSU-s csapat országos 1. helyezést, míg az 5. évfolyamos csapat 2. helyezést szerzett a 40 induló csapat mezőnyében.
A tanulmányi versenyek iskolánk tehetséggondozó munkájának meghatározó elemei. A játékos, élményalapú versenyek már alsóbb évfolyamokon is rendkívül motiválóak a diákok számára, és fontos, hogy a versenyzéssel minél korábban megismerkedjenek. Azok a tanulók, akik már fiatalon szívesen vesznek részt ilyen megmérettetéseken, később nagyobb önbizalommal és rutinnal indulnak el a komolyabb tanulmányi versenyeken – például az OKTV-n.
Bialkó Mónika tanárnő szerint a levelező projektversenyek kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy a gyerekek megszeressék a tanulmányi versenyeket. A verseny témája szorosan kapcsolódott az 5–6. évfolyamos tananyaghoz, amely az állatvilág csoportjait dolgozza fel, ezen belül az emlősök világát, különös tekintettel a kutyákra és a macskákra. A tanulók rejtvényes feladatokon és izgalmas projektmunkákon keresztül mélyíthették el ismereteiket.
A csapatversenyek további nagy előnye, hogy a diákok megtapasztalják az együttműködés, a közös gondolkodás és a szinergia erejét. A közös munka során olyan kulcsfontosságú készségekre tesznek szert, mint a kommunikáció, a feladatmegosztás és az egymásra figyelés – ezek a kompetenciák nemcsak a tanulmányi versenyeken, hanem a későbbi tanulmányaik és életük során is meghatározóak lesznek.
Eredményeink:
A 6.c osztály csapata országos 1. helyezést ért el. Csapattagok: Lengyel Léna, Márton Tamara, Molnár Dóra
Az 5.c osztály csapata országos 2. helyezést szerzett. Csapattagok: Keresztény Orsolya, Koncsol Sára
Felkészítő tanár: Bialkó Mónika
A Hebe levelezőversenyek célja, hogy a hagyományos tananyagot élményszerűen, kreatív és rendhagyó feladatokon keresztül dolgozzák fel. A diákok komplex projektmunkákat készítenek, miközben megtanulják a csapatban való hatékony működés fortélyait – mindezt örömteli, motiváló versenyhelyzetben.
- Részletek
- Találatok: 1204
A JEZSU-ban a tehetséggondozás középpontjában az elkötelezett pedagógus–diák együttműködés áll. Iskolánk matematika fizika és kémia szakos tanárainak közös pedagógiai munkájának, hosszú évek elkötelezett odaadó versenyeztetésének, felkészítésének egyik gyümölcse, hogy hét diákunk a 2025/2026-os tanévre elnyerte a BorsodChem DVTK tanulmányi ösztöndíjat.
Iskolánkból – korábbi tanulmányi és versenyeredményeik alapján – sikeresen pályáztak:
Béres Hedvig Johanna (11. évfolyam) – matematika
Csehil Nándor (11. évfolyam) – matematika
Tóth Szabolcs (10. évfolyam) – matematika
Orosz Borostyán (10. évfolyam) – kémia
Szarka Zille Szonja (10. évfolyam) – kémia
Váradi Áron (9. évfolyam) – matematika
Lukács Kristóf Pál (9. évfolyam) – fizika
A tanulmányi ösztöndíj egyrészt anyagi támogatást jelent, valamint ingyenes részvételt is biztosít egy magas színvonalú tehetséggondozó programban matematika, fizika, kémia és digitális kultúra tantárgyakból. A program célja, hogy a kiemelkedő képességű tanulók rendszeres, tudatos fejlesztésben részesüljenek, és eredményesen készüljenek a tanulmányi versenyekre.
A DVTK – a sport mellett – kiemelt figyelmet fordít az élet más területein sikeres fiatalok támogatására is. Ennek jegyében a 2025/2026-os tanévben a BorshodChem-mel közösen ismét, - nyolcadik alkalommal - pályázatot hirdetett matematika, fizika, kémia és digitális kultúra tantárgyakból kiemelkedő teljesítményt nyújtó, miskolci gimnáziumokban tanuló diákok számára. A BorsodChem DVTK tanulmányi ösztöndíj célja a rendszeres, magas színvonalú tehetséggondozó szakköri munka biztosítása, valamint a tanulmányokhoz és a versenyeztetéshez szükséges anyagi háttér megteremtése.
A pályázatot elnyert tanulók a 2025/2026-os tanév során hetente egy alkalommal térítésmentesen vesznek részt tehetséggondozó foglalkozásokon, emellett havonta ösztöndíjban részesülnek. A tanév végén a versenyeken elért eredmények és a szakköri munkában való aktív részvétel alapján további elismerések is kiosztásra kerülnek.
A tehetséggondozó program tanári team-jében több éve már is meghatározó szerepet vállal Svidróné Grallert Marianna, aki a 2025/2026-os tanévben a BorsodChem DVTK foglalkozásainak 9. évfolyam matematika tehetséggondozó szakkörét vezeti. Munkája jól példázza a JEZSU pedagógiai szemléletét: a tehetségek felismerése, személyre szabott fejlesztése és hosszú távú támogatása intézményünk egyik legfontosabb értéke.
- Részletek
- Találatok: 1029

