- Részletek
- Találatok: 765
Tóth-Zádeczki Laura (9.Loyola) partnerével, Bodnár Gabriellel (Show DS-Kassa) Tíztánc Magyar Bajnoki 3. helyezést ért el Algyőn.
Az algyői Tíztánc Magyar Bajnokságot (Forma Kupa) az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokában rendezték meg május 30-án. A rangos eseményen az ország legjobb párosai mérettették meg magukat a bajnoki címekért.
Laura és partnere az éves eredményeik alapján latin táncokból, standard táncokból és Tíztáncból is bekerültek az Ifjúsági korosztályos válogatott keretbe, ahová az ország legjobb 6 illetve 4 párosa kerülhet be.
Tóth-Zádeczki Laura a Miskolcz-Revital TSE sportolója.
A versenytánc is olyan sportág, melyhez a sportoló eltökéltsége, szorgalma és tehetsége mellett a család és az iskola támogatása is maximálisan szükséges. Laura családja köszönetét fejezte ki a JEZSU vezetése és Laura tanárai felé. Laura édesanyja elmondta, hogy az iskola és tanárai támogatása nagyon sokat jelentett Laurának a felkészülésben.
- Részletek
- Találatok: 463
Az Anyanyelvápolók Országos Szövetsége, és a budapesti Szent István Gimnázium által rendezett JátSZÓtárs elnevezésű anyanyelvi verseny kárpát-medencei szuperdöntőjén a Beke Borbála Janka, Brunczel Annamária, Kepics Veronika és Novák Zsuzsanna alkotta 11. évfolyamos csapat a harmadik helyet szerezte meg. Felkészítő tanáruk Hutka József.
A vetélkedőt Grétsy László emlékére rendezik meg minden évben, játékos írásbeli és szóbeli fordulókból áll. A feladványok megoldásához gazdag szókincs, sok ötlet, gyorsaság és jó csapatmunka szükséges. A furfangos kérdések biztosítják az izgalmas, szórakoztató fejtörést, jó játékot.
- Részletek
- Találatok: 449
Az "Assisi Szent Ferenc alakja, kora és karizmái" Kreatív műveltségi vetélkedőn Lénárt András, Gnándt Viktor és Gnándt Levente (9/Manréza) diákjaink 1. helyezést értek el.
A vetélkedőt a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) hirdette meg, 7-11. osztályos csapatoknak. Ebben az évben Assisi Szent Ferenc alakja, kora és karizmái volt a téma. Összesen 75 csapat nevezett, közülük a JEZSU csapata az első helyet szerezte meg. A verseny 3 fordulós volt és nagyon összetett, sokféle feladatot kellett teljesíteni.
A diákok számára különleges kihívás, hogy nem tantárgyból, hanem általános műveltségből versenyeznek. A készüléshez a KaPI irodalomjegyzéket állított össze, ami jó kiindulási alap a versenyhez, ám az elméleti tudás korántsem volt elegendő, hiszen a versenyzőknek tudásukat kreatív módon - szövegírás, újságírás, grafikai szerkesztés, versírás, makett készítés, élőszobor alkotás, képregény készítés, címerkészítés, prezentáció, előadás stb. kellett bizonyítaniuk.
A három jóbarát beszámolójából kiderül, milyen sokrétű, érdekes verseny ez, és milyen remekül szórakoztak, miközben számtalan módon bizonyították műveltségüket és kreativitásukat:
"Az első fordulóban egy Assisi Szent Ferenchez kapcsolódó feladatlapot kellett kitölteni online, amihez lehetett segítségként internetet használni. Ez inkább gondolkodást igényelt, olyan feladatok voltak, mint térkép, képfelismerés, kódfejtés stb.
A második fordulóban egy zarándokújságot kellett készíteni, és meg is kellett szerkeszteni. Ebben kitalált riportot, interjút, beszámolókat kellett megfogalmazni. Rajzolós feladatokat is tartalmazott (címerkészítés, képregény megrajzolása), illetve az ökológiai megtérésről szóló tevékenységeinkről is be kellett számolni írásban (szemétszedés, plakátkészítés/osztás, madáretető készítése). Ez utóbbi feladatnak a döntőben is szerepe volt, mert elő kellett adni prezentáció formájában, három percben.
A döntőben az eddig szerzett tudásunkat mérték össze egy kahoot játékkal és egy képfelismerős feladattal. Kellett verset írni, fiktív konferencián beszédet kellett mondani, makettet/illusztrációt kellett készíteni versrészlet alapján, élőszobrot kellett alkotnunk stb. A feladatokra kb 10 perc felkészülési/előadási időt adtak.
A miénk nagyon jó csapat volt. Összhangban voltunk, jól megértettük egymást és kivétel nélkül mindenki teljesen hozzájárult a feladatok megoldásához. Eleve közeli barátok vagyunk szóval olyan volt mint egy közös kirándulás. Maga a feladatok megoldása és elkészítése is vicces, vidám hangulatban telt. Nagyon örültünk, hogy mi lettünk az elsők. Kétségkívül remek élményekkel gazdagodtunk."
- Részletek
- Találatok: 344
- Részletek
- Találatok: 361
A Balázs Dénes Magyar Földrajzi Felfedezők verseny Kárpát-medencei döntőjén a JEZSU csapata az 5. helyezést érte el.
A hat részből álló versenyen a legjobb három anyaországi és a legjobb három határontúli magyar csapat mérte össze tudását.
A JEZSU- s csapat: Koncz Boldizsár, Szenttamási Márton és Várkonyi András 8.b osztályos tanulók. Felkészítő tanár: Bialkó Mónika
A versenyt május 15-én Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban rendezték meg.






