- Részletek
- Találatok: 737
Október 7.-én szombaton került sor az 5. A osztály első kirándulására, ahol tanulóink a szüleikkel és testvéreikkel együtt vettek részt. (Fotók itt). Összesen 110 fővel töltöttük együtt az egész napot az Északerdő Csanyiki Erdei Iskolájában. Hihetetlen élmény volt látni azt az összefogást és együttműködést, amelyet képviseltek a szülők! Mindenki segített, amiben tudott, üstben készült a babgulyás ebédre, lagziba illő mennyiségű egyéb finomságot hoztak a szülők és aktívan részt vettek a gyerekekkel együtt a napi programban. A napot családonkénti bemutatkozással kezdtük, majd tettünk egy túrát a Bükkben, barlangásztunk, és a nap csúcspontjaként sor került a kötélhúzásra, ahol a sportnapon győztes apukákat kihívta az egész 5.a osztály. Természetesen a gyerekek nyertek.
Hálásak vagyunk a nap minden értékes, együtt töltött percéért! (Jancsurákné Kiss Henrietta osztályfőnök)
- Részletek
- Találatok: 757
A 2022/23-as Erasmus + biotechnológiai projekt őszi színhelye volt iskolánk, ahol 11. évfolyamos diákjaink osztrák és lengyel gimnazistákkal együtt folytatták a "Production of bioethanol out of startch/cellulose " című projektet. A diákok nemcsak a laboratóriumban dolgoztak természetesen, hanem megismerkedtek a gimnáziummal, Miskolccal éa a magyar kultúrával. A nemzetközi projektek nagyszerű alkalmat nyújtanak diákjainknak arra, hogy más országok középiskolásaival együtt értelmes, tanulságos programokon vegyenek részt, barátkozzanak, világot lássanak, gyakorolják az idegen nyelveket (angol, német, spanyol), és új szemmel tekintsenek rá saját kultúrájukra, környezetükre és iskolájukra. A projektek színhelyei nemcsak az osztályterem, hanem az iskola falain kívül is megtalálhatók, jelen esetben a Debreceni Egyetemen tettek játogatást a diákok. Köszönet az Egyetemnek az együttműködő támogatásért! Diákunk beszámolója:
"Október 16-20. között zajló biotechnológiai projekten vettünk részt, 14-en az évfolyamról. Ezen az alkalmon 7 lengyel és 7 osztrák diákot fogadtunk ,és velük együtt érdekes programok keretében tanultunk a DNS-ről, a fehérjeszintézisről és az elektroforézisről. Számomra a legérdekesebb program a kísérlet és a debreceni egyetem meglátogatása volt.
Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy a különböző kultúrák és nyelvek adta nehézségeken milyen hamar túllendültünk. A csapat megismerkedését mi is próbáltuk segíteni közös délutáni programokkal, amit magunknak szerveztünk. Talán egy kicsit zsúfoltra sikerült így a hét, de úgy gondolom mind maradandó élményeket szereztünk.
A későbbiekben ellátogathatunk majd szintén egy hétre Bécsbe vagy Krakkóba, ahol folytatjuk az itt megkezdett téma részletesebb megismerését. "
Demeter Boglárka, 11.b
Résztvevő iskolák:
Kostka publiczne liceum, Cracow, Poland;
pGRG Kollegium Kalksburg, Vienna, Austria
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc, Hungary;
- Részletek
- Találatok: 405
Október 20-án a JEZSU közössége megemlékezett az 1956-os forradalomról. A 10. s osztály diákjai Paholics Erzsébet tanárnő és Bodrogi Tamás Tanár úr vezetésével nagyszerű műsort adtak elő. Az ünnepélyek évről évre ismétlődnek, mintegy rítussá emelik a visszaemlékezést. Az események dramatizálása, a retró ruhák, zene, a foci, de még a megfelelő időjárás is segíti a fiatalokat, és nemcsak a diákokat, de tanáraikat is, hogy a majdnem 70 évvel ezelőtti események - tényleg rég volt, a nagyi is csak kisbaba volt akkor - valódi értelmet nyerjenek a számunkra. A játék, dráma, ének, költészet segítségével a történelem élőbbé válik, és a múlt leckéi, tanulságai talán még jobban érthetővé válnak. Hiszen mi más lenne a történelem óra célja, mint hogy felismerjük a jelenben ugyanazokat a sémákat, csapdákat és kísérleteket, melyekkel elődeinknek is szembe kellett nézniük? Ugyanakkor a történelemórákon és történelmi megemlékezéseken Mózes helyén állhatunk, aki a sziklahasadékból, védett helyről, hátulról megláthatta, ahogy Isten elvonul. Mi is, visszatekintéseinkkel keressük Isten részvételét az életünkben. (Fotógaléria)
- Részletek
- Találatok: 619
- Részletek
- Találatok: 712
"Nagyon hálás vagyok a JEZSU vezetésének, hogy annak idején az iskola honlapján keresztül megismertették az Mcc-t fitt programját. Köszönöm a volt és a jelenlegi tanáraimnak az átadott tudást, ezáltal a felkészítést ami miatt bekerülhettem - a megmérettetés után - a Skóciai tanulmányútra és ott megnyerhettem a csapatversenyt. Csomós Réka 11.c osztályos diákunk az MCC-fitt program keretében tanulmányúton vett részt Skóciában."
Diákunk beszámolója:
Idén ősszel lehetőséget kaptam a Mathias Corvinus Collegium pályázatának jóvoltából, hogy 11 diáktársammal együtt ellátogassunk Skóciába, ahol elmélyíthettük tudásunkat a kisebbség, függetlenedés és a Brexit témájában is.
Utunk kezdete előtt az MCC budapesti központjában vettünk részt közösségépítő játékokon, ezen az estén került sor a csapatbeosztásokra is, aminek köszönhetően kerültünk igazán közel egymáshoz. Másnap amint megérkeztünk Skóciába, már a repülőgép ablakán át kipillantva is elvarázsolt a látvány ami fentről fogadott. Amint elhagytuk a repteret és elindultunk Edinburgh szívébe, az izgalom mindenkiben a tetőpontjára hágott, ahogyan rácsodálkoztunk, hogy ezen a mesebeli helyen fogjuk tölteni a hetünk elkövetkező részét. Az első programunk helyszíne az edinburghi magyar főkonzulátus volt, ahol betekintést kaptunk annak működésébe és feladataiba, végül pedig egy izgalmas előadást hallgathattunk meg a diplomáciai élet sokszínűségéről. Ezt követően szabadidő keretében csapattársaimmal bebarangoltuk a belvárost, egyúttal elkezdtük a hétre kitűzött kihívások teljesítését, még egy lépéssel közelebb érve a szemünk előtt lobogó győzelem felé. A vacsora után az estét egy Lázár Ervin mese követte, majd a hét folyamán hasonló, a történetekhez fűződő bölcsességgel teremtettünk méltó szellemi környezetet kalandos napjaink lezárásának. A második nap a bőséges reggeli után utunk a Royal Mile-on át vitt a lélegzetelállító Holyroodhouse palota bejáratához, ahol az én előadásomon keresztül kaphattunk élesebb képet a történelmi jelentőségű épületről, annak múltjáról és jelenéről. Ezután saját magunk is bejárhattuk a palota zegzugos szegleteit, megcsodáltuk az elbűvölő és precíz kialakítást. Dél körül ismét csoportokra osztva jártuk be az óvárosi utcákat, ahol sikerült elcsípnünk két helyi lakost, aki interjút adott nekünk a skót függetlenedés témájában, megmutatva ezzel más perspektíváit is a kérdésnek. Következő programunkhoz vonattal érkeztünk Musselburghba, a Queen Margaret Egyetemre, ahol Prof. Dr. Paul Gilfillan szociológus tartott egy részletes és érdekfeszítő beszédet a skót-angol viszonyról, annak gazdasági és társadalmi hátteréről. Skóciában tartózkodásunk harmadik napján a skót parlamentbe látogattunk el, melynek stílusa kétségkívül egyedülálló, mint megtudtuk, a tervezésnél a legfontosabb szempont a nyitottság volt, mely az összes tér, terem kialakításában megfigyelhető. A parlament előtt most először mutattuk be nyilvános közönségnek a még Budapesten tanult koreográfiánkat, amely meglepően nagy sikert aratott, több járókelő is megállt megcsodálni táncunkat. Gyors ebéd után -melynek során sikerült megkóstolnunk pár skót ínyencséget- Edinburgh várába
nyertünk bebocsájtást, ahol többek között megtekinthettük a magyar gyökerekkel rendelkező Skóciai Szent Margit tiszteletére emeltetett kápolnát és a nemzet katonáinak állított emlékművet is. A délutáni szabadidő keretein belül többen azt választottuk, hogy meglátogassuk a közelbe lévő Saint Mary katedrálist, meghallgattunk egy angol szentmisét is, felemelő élmény volt skót földön részesülni az oltáriszentségben. Másnap kezdetét vette a tanulmányút második nagy fejezete, mely során busszal jártuk be Skócia északabbra fekvő vidékeit. Első megállónk a Scone-i Palota volt, ahol a helyszínre érkezést követően pár klánháború és közös tánc után testközelből is láttuk a skótok koronázási kövének másolatát, a Scone-i Kőt, illetve magát a szemgyönyörködtető palotát is. Következő megállónk a Hermitage mellett található zuhatag volt, ahonnan indultunk is tovább a Cullodeni csata mezejére. Itt idegenvezető ismertette az ütközet felállását, az erőviszonyok megoszlását és bemutatta az egykor alkalmazott harci teknikákat is. A nap utolsó programja a Clava Cairns volt, mely romok mintegy 4000 éves múltra tekintenek vissza. Szállásunk elfoglalása után jöttek a várva várt csapatversenyek, majd egy hosszas, filozofikus gondolatmenet tanulságával tértünk nyugovóra. Következő reggel folytattuk is körutunkat a Loch Nessi-tó mentén az Urquhart kastélyig, ahol saját bőrünkön tapasztalhattuk meg (a már hiányolt) híres skót időjárást. Habár a szörnyet nem sikerült lencsevégre kapni, a pompás táj és az ezt díszítő várrom felejthetetlen látványt nyújtott. Következő állomásunk a festői Eilean Donan kastély volt, melyet már sokan ismertünk világklasszis filmek jeleneteiből. A nap hátralévő részét már Skye-szigetén töltöttük, ami számomra az egyik legemlékezetesebb eseménye az itttartózkodásunknak, ugyanis célba vettük az Old Man of Storr hegycsúcs megmászását. Az időjárás viszontagságainak köszönhetően a túra felejthetetlen élménnyel gazdagított mindnyájunkat, a végére már nem a megerőltető fizikai munkától lett izomlázunk, hanem a félbe nem szakadó nevetéstől. A szállásunk felé tartva útközben még megálltunk Portree színes házainál, majd a bőséges vacsorát követően azonnal elnyomott minket az álom. Utolsó előtti napunk nagy része utazással telt, első programunk Glenfinnan falujába vezetett, ahol a Harry Potter filmnek több jelenetét is forgatták, többek között itt zakatolt végig a Roxfort Express is. Itt húzódik végig a Loch Shiel tó is, ahol plusszpontért cserébe jómagam és még pár elszánt (önként!) jelentkező megmártóztunk a jéghideg vízbe, ezzel is előrébb lendítve csapatunkat a győzelemhez vezető ösvényen. Végül hatodik napunk záró eseménye Glencoe völgyében zajlott, ahol megemlékeztünk a Glencoe-i mészárlás áldozatairól, majd ittlétünket bizalomjátékokkal zártuk le. Késő este ismét visszatértünk utunk kiindulási helyszínére, Edinburghba, ahol következett a csapatversenyek eredményhirdetése. Szoros küzdelem után sikerült megszereznünk az első helyet, ami hatalmas büszkeséggel töltött el minket, azonban
ez az öröm eltörpült amellett, amit az éjszaka hátralévő részében tapasztaltunk. A tanulmányút összegzésének céljából sor került még több játékra is. Ezek közül szeretném kiemelni az utolsót, melyben minden egyes diáktársamnak személyre szabott üzeneteket kellett írnom, mely során reflektáltam a kialakult kapcsolataimra. Ezeknek megfogalmazásakor döbbentem rá arra, hogy mennyire értékes embereket ismerhettem ebben az egy hétben. Külön felemelő érzés volt átnyújtani az értékeléseket és látni a mosolyt, egyesek szemében az örömkönnyeket, amiket velük szembeni pozitív tapasztalataim kifejezése okozott.
Úgy érzem kérve se kaphattam volna ennyire nagyszerű csapatot, akikkel egytől-egyig élmény volt együtt dolgozni. Hálás vagyok továbbá kísérő tanáraimnak is, Fehér Bernadetának, akinek felhőtlen jókedve végigkísérte az egész utat, és Bartusz-Dobosi Lászlónak, akinek lenyűgöző szakmai ismeretei és élcelődő megjegyzései nélkül nem lett volna teljes a skóciai tanulmányutunk.
Szakmai beszámolóm végén szeretnék köszönetet mondani, hogy tagja lehettem egy ilyen nagyszerű, páratlan közösségnek, valamint annak, hogy Skóciáról minden téren órási tudást, tapasztalatot, ismeretet szereztem. Köszönöm MCC!
Nagyon hálás vagyok a JEZSU vezetésének, hogy annak idején az iskola honlapján keresztül megismertették az MCC-fitt programját. Köszönöm a volt és a jelenlegi tanáraimnak az átadott tudást, ezáltal a felkészítést ami miatt bekerülhettem - a megmérettetés után - a Skóciai tanulmányútra és ott megnyerhettem a csapatversenyt.
Csomós Réka 11.C
