- Részletek
- Találatok: 488
Milyen érzés valaki másnak lenni? És ha az a másik alig, vagy rosszul lát? Vagy kerekesszékes? Esetleg autista, hallássérült, vagy értelmi fogyatékos? A 8. évfolyamosok számára szervezett EgyforMás Napon vendégeink voltak a Szimbiózis alapítvány munkatársai, valamint 17 fogyatékkal élő fiatal felnőtt, akik az általuk összeállított "Együtt egymásért" projektet hozták el iskolánkba. A fogyatékkel élő vendégek, akiket "tapasztalati szakértőként" mutattak be, meséltek a diákoknak életükről, mindennapjaikról. A diákok kipróbálták, milyen kerekesszékben kosarazni, hogyan lehet bekötött szemmel, egyedül a fehér bot segítségével kikerülni az akadályokat, vagy eligazodni a tárgyak között. A rendezvény során a résztvevő 8. évfolyamos diákok nemcsak a fogyatékkal élők életéről alkotott ismeretekkel gazdagodtak, hanem megpillanthatták a fogyatékosság mögött az embert, annak méltóságával együtt. Az ilyen, és ehhez hasonló foglalkozások talán nem hoznak azonnali változást, de elindítanak egy folyamatot, mely gazdagítja diákjaink ismereteit, értékrendszerét, nyitottságát, valamint érzelmi és spirituális intelligenciáját.
Kulcsárné Babik Blanka, ifjúságvédelmi felelős, a program megálmodója és szervezője az alábbiakban az immár második alkalommal megszervezett program céljait mutatja be:
"2026. május 12-én megrendezésre került az EgyforMás Program. Az EgyforMás az egyformán más kifejezésből származik. Azt sugallja, ami a program fontos alapgondolata is, hogy mindannyian egyformák vagyunk és mégis mindannyian mások. Az emberi méltósághoz mindannyiunknak jogunk van, függetlenül bármilyen hiányunktól vagy fogyatékosságunktól, ugyanakkor sajátos és egyedi vonásaink tesznek minket mindenki mástól különbözővé.
Iskolánkban második alkalommal szerveztünk EgyforMás napot a 8. évfolyam számára. A programot a Szimbiózis Alapítvány munkatársai és 17 fogyatékkal élő személy hozta el számunkra az Együtt Egymásért pályázat keretében. A szemléletformáló program célja, hogy bemutassa, a fogyatékkal élők hogyan élik a mindennapjaikat. Az diákok belepillanthatnak a nehézségekbe, de megtapasztalhatják azt is, hogy milyen sok erő lakik a fogyatékkal élő személyekben, és mennyi mindent meg tudnak oldani kreativitásuk és akaraterejük segítségével. Az ismeretátadás során megtapasztalt érzések segíthetnek abban, hogy fogyatékkal élő embertársukra más szemmel tekintsenek, és hogy a többségi társadalom tagjai és a fogyatékossággal élők valódi találkozást tapasztaljanak meg egymással.
A program során a diákok négy helyszínen találkoztak a vendégekkel: a vakok és gyengénlátók bemutatták a segítés helyes módját, a diákok játékosan kipróbálhattak vakoknak és gyengénlátóknak kifejlesztett eszközöket. Hallássérült szülők gyermeke a jelbeszéd különleges világába kalauzolta el a tanulókat, míg az autizmus esetében előadás és kvíz várta a hallgatóságot. Az értelmi fogyatékossággal élők csoportjában három tapasztalati szakértő beszélt az életéről, mindazt megosztva, amit fontosnak tartottak önmagukkal kapcsolatban. A Kaszap István Sportcsarnokban pedig a mozgássérült emberek mindennapjairól meséltek kerekesszékes vendégek, majd a fiúk által közkedvelt kerekesszékes kosárlabda mérkőzés következett.
A rendezvény során a 8. évfolyamos diákok nemcsak a fogyatékos világról alkotott ismeretekkel gazdagodtak, hanem meglátták a fogyatékosság mögött az embert, annak méltóságával együtt. Az ilyen, és ehhez hasonló foglalkozások talán nem hoznak azonnali változást, de elindítanak egy folyamatot, mely gazdagítja diákjaink ismereteit, értékrendszerét, nyitottságát, valamint érzelmi és spirituális intelligenciáját.
Kulcsárné Babik Blanka
- Részletek
- Találatok: 369
- Részletek
- Találatok: 592
A JEZSU matematika munkacsoportja nyitott szakmai napot szervezett, melyre meghívták a környékbeli iskolákban tanító, érdeklődő tanárokat is. A szakmai napok lényege a tapasztalatcsere, a mószertani fejlődés, a jógyakorlatok megosztása, a közös cél érdekében: megszeretteni és megtanítani a matematikát a gyerekeknek. A hazai és vendég matematika tanárok ezúttal a felfedeztető matematikai módszertan hatékony fogásaival foglalkoztak.
2026. március 30-án az immár negyedik alkalommal megszervezett matematika szakmai nap vendég előadója a Varga Tamás Alapítvány módszertani csoportjának tagja, Jakucs Erika volt. Erika a budapesti Fazekas Gimnázium nyugdíjas vezetőtanára, aki egyszerre volt, és van jelen a tehetséggondozásban, az átlagos, és nehezebben boldoguló gyerekek között, és a tanárképzésben is.
A szaktanárok az egész délután tartó alkalmon az előadó segítségével bepillanthattak egy, a Varga Tamás felfedeztető módszer alapján feldolgozott témakörbe: néhány számelméleti feladat megoldásához vezető út felépítésének segítségével.
Jakucs Erika tanárnő számos egyszerűen elkészíthető eszközt mutatott a kollégáinak, például felfedeztető problémasorokat, titkot megtartó kérdéseket a gyerekek válaszaival együtt. Igazi tanórai hangulatot varázsolt a terembe.
Németh Anna matematika mestertanár, a Varga Tamás felfedeztető módszer lelkes alkalmazója iskolánkban, elmondta: "Az előadáson lehetőségünk volt átérezni, hogy valósággá lehet tenni Pólya György népszerű gondolatát: A tanár segítsen, de se túl sokat, se túl keveset, hanem annyit, hogy a munkában ésszerű hányad jusson a diákra.”
- Részletek
- Találatok: 1076
A 2024–2025-ös tanévben intézményünk ismét eredményesen vett részt az Erasmus+ programban. Az akkreditált KA121-SCH projekt keretében diákjaink és pedagógusaink nemzetközi tapasztalatokat szerezhettek. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium pedagógiai küldetésének és stratégiai céljainak középpontjában a teljes ember nevelése, a tapasztalati tanulás és a felelős, nyitott gondolkodás áll – ezekkel az értékekkel szorosan összhangban működnek az Erasmus+ programok.
A nemzetközi mobilitások valódi élettapasztalatokon keresztül segítik diákjaink személyes, szellemi és közösségi fejlődését, miközben erősítik európai elköteleződésüket és társadalmi érzékenységüket. Ugyanakkor az Erasmus+ kivételes lehetőséget biztosít pedagógusaink szakmai megújulására is: a továbbképzések, szakmai látogatások és nemzetközi együttműködések hozzájárulnak a reflektív tanári szemlélet, az innovatív módszertanok és a jezsuita neveléshez illeszkedő pedagógiai gyakorlat elmélyítéséhez.
Számokban az Erasmus+ program
A projekt megvalósítása során összesen 96 résztvevő kapcsolódott be a különböző mobilitási tevékenységekbe.
Közülük 80 diák vett részt csoportos tanulói mobilitásokban, míg 16 pedagógus és munkatárs szakmai látogatásokon, tanfolyamokon és továbbképzéseken bővítette tudását.
A mobilitások együttes időtartama 464 nap volt, ami jól mutatja a program intenzitását és az elmélyült szakmai munkát.
Nemzetközi kapcsolatok – európai tapasztalatok
A program során diákjaink és tanáraink több európai országban jártak, ahol fogadó iskolákkal és képző intézményekkel működtek együtt. A nemzetközi környezet lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők más oktatási kultúrákat ismerjenek meg, idegen nyelvi környezetben tanuljanak, és valódi európai tapasztalatokat szerezzenek.
Kiemelendő, hogy a mobilitások jelentős része környezettudatos, „zöld” utazással valósult meg: összesen 52 résztvevő választott fenntartható közlekedési megoldásokat.
Fókuszban a jövő kihívásai
A mobilitások tematikája tudatosan illeszkedett az iskola pedagógiai céljaihoz.
A diákprogramok során hangsúlyosan megjelent:
- a természettudományos tantárgyak népszerűsítése,
- a fenntarthatóság és környezettudatosság,
- az európai értékek és a társadalmi sokszínűség megértése,
- az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése.
A pedagógusmobilitások fókuszában többek között:
- a digitális módszertanok és eszközök használata,
- a projektalapú tanítás és CLIL-megközelítés,
- az érzelmi intelligencia és a reflexió szerepe az oktatásban,
- valamint a vezetői és szervezési készségek fejlesztése állt.
Kimagasló elégedettség és kézzelfogható eredmények
A résztvevői visszajelzések alapján a program rendkívül sikeres volt.
A diákok és pedagógusok 100%-a nagyon elégedettnek értékelte a mobilitásokat, legyen szó a szakmai tartalomról, a szervezésről vagy a fogadó intézmények munkájáról.
A diákok beszámolói szerint a program hozzájárult önállóságuk, magabiztosságuk és felelősségtudatuk fejlődéséhez, miközben erősítette nyelvtudásukat és európai identitásukat.
A pedagógusok új módszereket, konkrét tanórai eszközöket és friss szakmai szemléletet hoztak vissza az iskolába, amelyek hosszú távon is gazdagítják a tanítási gyakorlatot.
Előretekintés
Az Erasmus+ program ismét bebizonyította, hogy a nemzetközi együttműködések valódi hozzáadott értéket jelentenek az iskola életében. A megszerzett tapasztalatok, kapcsolatok és módszertani újítások nemcsak az érintett résztvevőkre hatnak, hanem az egész iskolai közösséget gazdagítják.
Büszkék vagyunk diákjainkra és pedagógusainkra, akik nyitottsággal, kíváncsisággal és elkötelezettséggel képviselték iskolánkat Európában.
- Részletek
- Találatok: 1352
A nyár folyamán egy, a fizika iránt elkötelezett, tehetséges diákokból álló csoportnak volt lehetősége az Energiaügyi Minisztérium támogatásával nemzetközi tanulmányúton részt venni. Iskolánkból Imre Eszter 2023-ban ballagott öregdiák vett részt az úton. Az út célja a fúziós plazmafizika területén való ismereteik elmélyítése volt, betekintést nyerni a magfúziós kutatások menetébe, és erre a szakmai kirándulás során maximálisan sor került. Sokakban erősítette meg a műszaki, illetve természettudományos pályaválasztást az út, illetve vannak, akik a későbbiekben nukleáris pályán tervezik a hazai tudományos életet szolgálni. A diákok jűliusban Münchenbe látogattak a Max Planck Intézetbe, ahol az ASDEX Upgrade fúziós reaktort látogatták meg a kutatóközponttal együtt.
Energiatudományi Kutatóközpont munkáján keresztül számos magyar mérnök és fizikus dolgozik a fúziós energiatermelés megvalósításán, a részben vagy teljesen magyar fejlesztésű rendszerekkel, például a pellet belövővel is megismerkedhettek a diákok. A JEZSU segítségével valósult meg ez a tanulmányút, amiért Eszter nagyon hálás.



