- Részletek
- Találatok: 213
- Részletek
- Találatok: 779
Szarka Zille és Szép Júlia 10. évfolyamos diákjaink a tanév elején egy hónapot a drezdai St Benno jezsuita gimnáziumban tanultak. A német nyelv és a többi idegen nyelv tanulásását iskolánkban a magas színvonalú, kiscsoportos oktatás mellett az is különösen vonzóvá teszi, hogy diákjainknak lehetőségük van anyanyelvi területen is gyakorolni tudásukat. A cserediák program nemcsak iskolai tudást, de más kultúrák megismerését, új barátok szerzését, életre szóló kalandot is jelent a bátor fiatalok számára.
Szarka Zille beszámolója:
Szeptemberben egy felejthetetlen hónapot tölthettem el Németországban, Drezdában. Ez a város lenyűgöző – a lakossága kb. Miskolc népességének háromszorosa, mégis otthonos és barátságos. Először tavasszal jártam itt egy cserediákprogram keretében, amelyet a JEZSU és a drezdai St. Benno-Gymnasium szervezett. Most ismét lehetőségem nyílt visszatérni – ráadásul ugyanahhoz a fogadócsaládhoz, akiknél korábban is laktam. Így az Elba partján fekvő Johannstadt városrészbe való megérkezés szinte olyan érzés volt, mintha hazatérnék.
A lakásunk viszonylag közel helyezkedett el az óvároshoz, ahová többször is elbicikliztünk, és gyönyörködhettem a város látványosságaiban: a Frauenkirchében, a Zwinger-palotában vagy a híres Semperoperben, ahol két előadást is láthattam – egyet iskolai, egyet családi programként.
Az iskolát, a St. Benno-Gymnasiumot, busszal vagy gyalog könnyen elértük. Ez egy modern, tudatos keresztény szellemiségű iskola, saját iskolakerttel, kápolnával és impozáns üvegépülettel. A 10.b osztály tanulójaként fogadódiákommal, Frieda Junge-val és projekttársammal, Szép Júliával vettem részt a mindennapi tanórákon. A diákok nagyon kedvesen fogadtak, sok új barátom lett. Nagyon jó volt a kinti mindennapok részesévé válni, német nyelven matematikát és kémiát tanulni. Az iskola egyik különleges eseménye az őszi bál volt, ahol az iskolazenekar is fellépett.
Iskolán kívül rengeteg időt töltöttem a Junge családdal, akik sokkal többet jelentenek nekem, mint szimpla „befogadók”. Egy hónapig ők voltak a családom, és mindenért nagyon hálás vagyok nekik. Együtt jártunk bevásárolni és sétálni éppúgy, mint múzeumokba, éttermekbe, koncertre. Az egyik hétvégét Berlinben töltöttünk – ez különösen emlékezetes marad számomra.
Eleinte kihívást jelentett, hogy minden nap németül kellett kommunikálnom, hiszen ez csak a második nyelvem. Ugyanakkor ez a hónap hatalmas előrelépést jelent a nyelvtudásomban – olyan tapasztalatokat szereztem, amit otthon nem kaphattam volna meg. Mivel minden órát és beszélgetést németül hallgattam, idővel szinte automatikusan ráállt az agyam, és ha valamit nem értettem, tudtam, hogy kérhetek segítséget angolul is.
Ez az egy hónap megtanított arra, hogy mennyire fontos az önállóság és a nyelvtudás. Drezdai élményeimre mindig hálával és szeretettel fogok visszagondolni, és köszönettel tartozom mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az időszak ilyen különleges legyen. Remélem még sokszor eljutok Drezdába, tudom, szeretettel várnak vissza. (Szarka Zille)
- Részletek
- Találatok: 778
A JEZSU közössége együtt emlékezett az 1956-os forradalom hőseire október 22-én, az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon.
Felidéztük azt az időt, amikor a tiszta szándék, a tiszta szív és a lelki szabadság volt a hiteles forradalmi szabadság alapja.
Emlékeztünk azokra, akik életüket és jövőjüket is kockáztatták, hogy a nemzet újra szabad lehessen. Az ő bátorságuk, tisztaságuk és hitük ma is példát ad — különösen akkor, amikor a szabadságot nemcsak külső, hanem belső, lelki tartásként is meg kell őriznünk.
„Ahol Lélek, ott szabadság.” (2Kor 3,17)
Ez az igevers ma is utat mutat: a szabadság a Lélekből fakad, abból az erőből, amely az embert felemeli, megtisztítja, és képessé teszi a szeretet szolgálatára.
Hálásan köszönjük az ünnepi megemlékezés felemelő élményét Sajgál Mónika tanárnőnek, Hutka József tanár úrnak, valamint a 10. Jeruzsálem és 10. Loyola közösségeknek.
(Fotóalbum ITT - Bodai Kristóf fotói)
- Részletek
- Találatok: 837
--
- Részletek
- Találatok: 847
Megfelelési kényszer, szorongás, lelki egyensúly, tudatos munkálkodás belső nyugalmunkon. Vendégünk volt Dr. Márky Ádám az MCC Pszichológia Iskola vezetője, orvos, vezetői tanácsadó, mindfulness kutató. Előadása része a 12. évfolyamosok felkészítésének a Nagybetűsre, ahová hamarosan kilépnek...
A 12. évfolyam diákjai egy különleges beszélgetésen vettek részt dr. Márky Ádám pszichológussal, október 15-én. Az előadás a megfelelési kényszerről, az abból fakadó szorongásról, az elengedésről és a belső egyensúlyról szólt. A gondolatmenet abból indult ki, hogy gyerekkorunkban megtanultuk: akkor örülnek nekünk a szüleink, tanáraink, ha ügyesebbek, jobbak vagyunk, mint korábban. Így sokan felnőttként is úgy érezzük, akkor csak vagyunk értékesek, ha teljesítünk.
A mai világ, amiben vaamennyien élünk, ezt a szemléletet csak erősíti – a közösségi médiában leginkább a sikereket és a tökéletes pillanatokat látjuk, miközben a küzdelmekről kevesen beszélnek. Így könnyen elhisszük, hogy mások élete hibátlan, és nekünk is mindig tökéletesnek kell lennünk.
A beszélgetés során az is elhangzott, hogy az „elengedés” nem azt jelenti, hogy valamit egyszerűen elfelejtünk. Egy tollat például bármikor el tudunk engedni, de a nehéz gondolatainkat, fájó emlékeinket nem tudjuk csak úgy kiejteni a kezünkből. Ezek velünk maradnak, mert hatással voltak ránk – „felültek a buszunkra”, és utaznak velünk tovább. Fontos, hogy tudatára ébredjünk: életünk autóbuszán mi magunk vagyunk a sofőrök: eldönthetjük, merre figyelünk. Ha előre, az útra koncentrálunk, sokkal messzebbre juthatunk, mintha hátrafelé nézve próbálnánk vitatkozni a múlt gondolataival.
Az előadás egy egyszerű, de kifejező gyakorlattal indult: mindenki vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta, ez azért jó gyakorlat, mert „az is csinálja, aki nem akarja”. A légzés ritmusa jól mutatta, hogy az életben sem lehet mindig csak „beszívni” – időnként meg kell állni, kifújni. Ez az egyensúly segít abban, hogy ne a megfelelési kényszer, hanem a tudatos jelenlét és a belső nyugalom vezessen bennünket. (Mozgó Endre)









