- Részletek
- Találatok: 647
A JEZSU közösség Budapesten is él. Négy JEZSU-ban egykor szolgáló jezsuita szerzetes, egy 16 fős gregorián férfikar és 90 JEZSU-s öregdiák jött össze a budapesti Krisztus Király kápolnában a már évek óta minden Adventkor sorra kerülő, hagyományos JEZSU Alumni rorátéra december 11-én hajnalban. (Video)
A JEZSU alumni közössége élő és virágzó folytatása mindannak, ami a gimnáziumban elkezdődött. Öregdiákjaink a Nagybetűs-be kilépve sem engedik el egymás kezét, igazi közösséget alkotnak, melynek dobogó szíve a Jézus Szíve Jezsuita templomban, illetve az attól néhány lépésre található, szintén jezsuita Krisztus Király kápolnában található Oltáriszentség.
A JEZSU végzős diákjai számára is bátortó üzenet ez, hiszen, érettségi után, bár kilépnek a gimnázium megtartó, tápláló közösségéből, nem lesznek egyedül sem Budapesten, sem másik városban, akárhová is menek majd egyetemre. A JEZSU öregdiákjai összetartanak és támogatják egymást, bárhova is kerüljenek.
A hajnali, meghitt hangulatú, - és a férfikarnak, valamint a JEZSU zenei hagyományának köszönhetően művészi szépségű - szentmise után öregdiákjaink és az egykori iskolalelkészek még egy jó hangulatú, zsíroskenyérből és teából álló reggeli mellett beszélgetve, netgélve együtt töltöttek egy rövid időt, mielőtt mindannyian szaladtak tovább - egyetemre, munkába, vissza a családjaikhoz illetve napi feladataikhoz.
(Janka György fotói)
- Részletek
- Találatok: 409
December első hetében az Ifjú Lámpás Missziós Iskola fiataljai tartottak evangelizációs alkalmakat több miskolci intézményben, köztük a jezsuita gimnáziumban. A Jeunesse-Lumière közösség tagjai a 9., 11. és 12. évfolyam diákjaival beszélgettek a hitről, a keresztény élet kihívásairól és arról, hogyan lehet mindezt fiatalként hitelesen megélni.
A Jeunesse-Lumière 1984-ben alakult Franciaországban, és célja, hogy a 18–30 éves fiatalokat bevonja az Egyház megújuló evangelizációs küldetésébe. Magyarországi csoportja 2021/2022-ben indult Roska Péter atya kezdeményezésére Ifjú Lámpás néven.
A JEZSU diákjai személyes történeteken keresztül ismerhették meg a közösség lelkületét, és inspiráló példákat kaptak arra, hogyan lehet mai fiatalokként is reményteljesen és felelősen élni a keresztény hitet.
- Részletek
- Találatok: 602
A gimnazisták már nagyok, nem hisznek a Mikulásban – Szent Miklós püspökben viszont igen. A JEZSU Mikulás látogatása minden tanévben a gimnázium közösségének egyik legkedvesebb eseménye. Ilyenkor megtelik nevetéssel a Magis udvar, ritkán látni ennyi mosolygó arcot egy helyen.
Az osztályfőnökök az alkalomhoz illő sapkában és öltözetben, a Mikulás segítőiként vesznek részt a programban, miközben a Mikulás „kiléte” minden évben meglepetést tartogat.
Idén a legfiatalabb – és legkarcsúbb – jezsuita vállalta a megtisztelő szerepet. Az osztályfőnökök mókás műsorát követően a Mikulás jóra és szépre buzdította a diákokat, néhány tréfás megjegyzéssel is megfűszerezve mondandóját, majd csokoládékkal jutalmazta a közösséget. Virgácsra természetesen nem volt szükség – hiszen nálunk csupa jó diák tanul.
A JEZSU Mikulás idén sem feledkezett meg a legkisebbekről: ellátogatott a JEZSU Oviba, valamint délután a tanárok és munkatársak gyermekeit is felkereste a Seregély teremben. A fiatal vendégek közül sokan még teljes szívvel részesei voltak a varázslatnak. Az eseményt itt is jó hangulat, énekek, buzdító szavak és természetesen csokoládék tették emlékezetessé.
A Mikulás még elment Arlóra is, ahol a Jelenlét Jezsuita Misszió és a Ferences Kisnővérek összegyűjtötték a sok sok jó kisgyereket. Az arlói Mikulás puttonyát a JEZSU diákjai és családjaik töltötték meg édességgel, mint minden évben.
- Részletek
- Találatok: 201
A hetedikes fizikakísérleti verseny kiváló példája volt annak, hogyan válik élővé az ignáci pedagógia iskolánk mindennapjaiban. A módszer lényege, hogy a tanulás ne csupán ismeretszerzés legyen, hanem személyes élmény: a tananyag kapcsolódjon a valósághoz, ösztönözze a fiatalokat az aktív részvételre, és teremtsen olyan közeget, ahol a diákok nemcsak megértik, hanem alakítják is a világot. A verseny épp ezt a szemléletet testesítette meg – játékosan, kreatívan és mélyen elmélyülve.
Komoly felkészülés – önálló kutatással és gyakorlással
A hetedik évfolyamosok számára meghirdetett versenyre több lépcsőben kellett készülniük a diákoknak. Először kutatómunkát végeztek: olyan kísérletet kerestek, amely egyszerre látványos, tanulságos és bemutatható az osztálytársak előtt. A megfelelő anyag megtalálása gyakran hosszabb internetes keresést igényelt, amely közben rengeteget tanulhattak a természeti jelenségekről. Ezt követte a választott kísérlet otthoni kipróbálása, majd a végső bemutató megtervezése.
A verseny napja – november 29.
Ezen a napon lelkes, a fizika iránt érdeklődő diákjaink saját kísérleteikkel álltak a zsűri és társaik elé. A verseny célja az volt, hogy közelebb hozzuk a tantárgyat a tanulókhoz, és segítsünk felfedezni a látható világ láthatatlan összefüggéseit. A bemutatók nemcsak tudományosan voltak értékesek, hanem a diákok előadói készségét, kreativitását és önállóságát is fejlesztették.
A három legjobb bemutató
A zsűri döntése alapján az alábbi tanulók nyújtották a legkiemelkedőbb előadásokat:
-
Deák Lénárd Tamás (7.c) – a folyadékok sűrűség szerinti rétegződését mutatta be látványos, színes kísérlettel.
-
Kostelnik Zalán (7.a) – a nem Newtoni folyadékok különleges viselkedését szemléltette.
-
Koncsol Kolos (7.a) – a hőtágulás tojásra gyakorolt hatását demonstrálta, látványos és könnyen érthető kísérlettel.
Felkészítő tanárok: Olajosné Cseszkó Tünde, Gyüre Judit és Tóth Tibor.
Munkájuknak köszönhetően diákjaink megtapasztalhatták, milyen izgalmas és sokszínű lehet a fizika világa.
Gratulálunk minden résztvevőnek, és bízunk benne, hogy ez a verseny újabb lendületet ad tudományos kíváncsiságuk kibontakozásához!
- Részletek
- Találatok: 191
December 1-jén iskolánk 9. évfolyamos diákjai megismerkedhettek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjával. A tájékoztató betekintést adott abba a lehetőségbe, amely országosan egyedülálló módon ingyenes, magas színvonalú tehetséggondozást kínál a középiskolások számára – rugalmas időbeosztással, modern tanulási környezettel és inspiráló kurzusokkal.
A bemutatót hamarosan a 8. évfolyam számára is megtartjuk, hogy minden érdeklődő tanuló teljes képet kapjon a program működéséről, előnyeiről és a jelentkezés menetéről.
A jelentkezési határidő december 15. A program iránt érdeklődők számára érdemes időben átgondolni, hogyan illeszthető a részvétel a tanulmányok és a szakkörök mellé — a tapasztalatok szerint a kettő szépen kiegészíti egymást.
Az MCC célja, hogy a diákok gondolkodását tágítsa, önbizalmukat erősítse, és olyan készségeket fejlesszen, amelyek hosszú távon is segítik őket — legyen szó egyetemi felkészülésről, pályaválasztásról vagy vezetői kompetenciákról.
További információ és jelentkezés az MCC hivatalos felületén érhető el.




