Ugrás a tartalomra
AMDG · Miskolc
FacebookKRÉTAÓrarendJEZSU Naptár
JEZSUJEZSU ← Vissza a főoldalra

A 6. b néptáncosai a Könyvtári Majálison

Részletek
Készült: 2026. május 20
Találatok: 731

Iskolánk 6. b osztálya mulatságos és látványos néptánc bemutatóval örvendeztette meg  a miskolci Könyvtári Majális látogatóit május 9-én a Népkertben. A 15 perces “Ki vagy te, boszorka?” című kalocsai táncok koreográfia Körmöndi Tamás, Körmöndi-Namesnyik Enikő munkája. Felkészítő tanárok: Boncsérne Szinai Tünde és Körmöndi Tamás. A gyönyörű kalocsai népviseletet a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola biztosította,

A nagyszerű szereplés előzménye a két tanéven át tartó néptánc oktatás, amely része a diákok órarendjének. Az 5-6. évfolyamos JEZSU-s diákok ugyanis egyben “Szinvavölgyisek” is, vagyis két tanéven át részt vesznek a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola néptánc képzésében.

Köszönet a gyakorlásért, hosszas készülésért a diákoknak és felkészítő tanáraiknak, valamint az osztályfőnöknak, Dr. Feketéné Stefancsik Katalin tanárnőnek. Külön elismerés a hajfonásban, öltözködésben segédkező szülőknek, akik ez alkalommal is lelkesen támogatták gyermekeiket. 

A produkciót hamarosan mi is megtekinthetjük június 9-én, együtt a JEZSU Gimi és a JEZSU Ovi valamennyi kicsi és nagy néptáncosának, népzenészének és népénekesének előadásával a Jezsuita Művészeti Gálán.   

 

Projekt a fenntarthatóságról - Spanyolország

Részletek
Készült: 2026. május 15
Találatok: 720
  • Ökoiskola

2026. április 19–23. között 9. évfolyamos diákjaink csoportja Tudelába, Spanyolországba látogatott egy nemzetközi projekt (Csoportos diákmobilitás) keretében, ahol a Colegio San Francisco Javier jezsuita gimnázium tanulóival és tanáraival közösen dolgoztak. A program középpontjában az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (SDG-k) álltak, amelyek a társadalmi igazságosságot és a globális fejlődést szolgálják.

A JEZSU és a tudelai iskola évtizedes együttműködése során számos alkalommal utaztak diákjaink Tudelába, illetve fogadtunk Miskolcon tudelai diákcsoportot. A közös tanulás céljait mindenévben együtt dolgozzák ki a két iskola tanárai.

A 2026-os együttműködés célja az volt, hogy a diákok ne csak elméleti szinten ismerkedjenek meg a fent nevezett ENSZ célokkal, hanem közösen gondolkodjanak azok gyakorlati megvalósításáról helyi és nemzetközi szinten egyaránt.
A szakmai munka angol nyelven zajlott, így a résztvevők nyelvi kompetenciáikat is fejleszthették a közös tevékenységek során, valamint azok a diákjaink, akik második idegen nyelvként spanyolul tanulnakl, remekül gyakorolhattak spanyol diáktársaikkal és a vendégfogadó családokkal. A tanulási folyamat sokrétű volt: interaktív játékok, műhelyfoglalkozások, kiscsoportos feladatok és tanulmányutak segítették a fenntarthatóság komplex kérdéskörének megértését és gyakorlati feldolgozását.

A vendéglátó iskola változatos programokkal gazdagította a projekt idejét; a szakmai tartalom mellett a kulturális élményekre is hangsúlyt helyeztek. Kiemelkedő esemény volt a barcelonai kirándulás, ahol a többek között Gaudí építészeti alkotásain keresztül vizsgálták a fenntarthatóság megjelenését egy nagyvárosi környezetben. A Sagrada Familia meglátogatása különösen maradandó élményt jelentett. A közös séták és a folyamatos megfigyelés szintén fontos szerepet játszottak a tapasztalatszerzésben.

A projektet Buzáné Kiss Judit mentortanár és Jordán Mirjam tanárnő kísérték.

A diákok élményeit Vaktor Sámuel tanulónk foglalta össze.

Élménybeszámoló – Projekt Spanyolországban a fenntartható fejlődési célok jegyében: 2026. április 19-23, Tudela

A spanyolországi projekt számomra egy nagyon különleges és emlékezetes élmény volt. Már az első nap izgalmasan telt, amikor megérkeztünk Barcelonába, és elkezdtük felfedezni a város együtt. Megnéztünk több nevezetes Gaudi épületet, többek között a híres Sagrada Familia templomot, ami nagyon lenyűgöző volt a különleges stílusával. Ezután lesétáltunk közösen a tengerpartra, ahol egy kicsit pihenhettünk. A következő nap délelőttjét is Barcelonában töltöttük, sétáltunk a Gótikus negyedben, majd elmentünk a Camp Nou stadionhoz is. De nemcsak városnézés volt, hanem sokat tanultunk a fenntarthatóságról is. Megfigyeltük, hogy mennyire ügyelnek a környezetvédelemre: sok zöld terület van, kerékpárutak, és sokan használják a tömegközlekedést. Ez segít csökkenteni a szennyezést, ami szerintem nagyon fontos.

Ezután tovább utaztunk Tudela városába, ahol az iskolai programokon vettünk részt a spanyol diákokkal közösen. Együtt dolgoztunk különböző feladatokon, műhelyekben. A projekt során sok szó esett arról, hogy hogyan tudunk környezettudatosabban élni a mindennapokban. Az iskolabejárást követően, ismerkedős és csapatépítő tevékenységekben vettünk részt. Volt kódfejtő játék, „Code Blue: Mentsd meg a vizet, mentsd meg a jövőt!”, mely egy szórakoztató, de hasznos szabadulójáték volt, kreatív projektmunkák, például „Kérdezz-felelek típusú gyakorlatok” (OSD kérdések) a fenntartható fejlődési célokkal kapcsolatban. Sok volt a reflexiós feladat a saját ökológiai lábnyomunkkal kapcsolatban is az identitás és a környezeti hatás összefüggéseinek vizsgálata érdekében. Sok információt kaptunk és rendszerezés és nagyon jó volt a csapatmunka a „Gymkhana” (ügyességi verseny) során is. Sokat tanultam ebből.

A spanyol diákokkal és a családokkal ellátogattunk Pamplona városába is, megnéztünk néhány templomot is, amelyek nagyon szépek és történelmileg is fontosak voltak, de az egyik legkülönlegesebb élmény számomra a Bardenas Reales sivatag volt, ahol egy teljesen más tájat láthattunk, mint amihez hozzászoktunk. Itt is beszéltünk arról, hogy mennyire fontos a természet megóvása, mert ezek az élőhelyek nagyon érzékenyek.

Tudelában a városban is sétáltunk a spanyol diákokkal, ahol megfigyelhettük a helyi életet és kultúrát. A program során végig fontos szerepet kapott a fenntarthatóság: próbáltunk minél kevesebb hulladékot termelni, figyeltünk a vízfogyasztásra, és sokszor gyalog vagy tömegközlekedéssel közlekedtünk.

Összességében ez az utazás nemcsak élményekben volt gazdag, hanem sokat tanultam is. Fejlődött az angol nyelvtudásom, új barátokat szereztem, és sokkal tudatosabban gondolkodom a környezetvédelemről. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a projektben, mert egy életre szóló élményt adott.

Köszönjük szépen a szervezést és kísérést Buzáné Kiss Judit és Jordán Mirjam tanárnőknek, valamint Tringel Mariann projektfelelős munkatársnak a szervezést!

Vaktor Sámuel, 9. Montserrat

Tavaszi tanulmányi kirándulások és zarándoklatok

Részletek
Készült: 2026. május 12
Találatok: 644

Az érettségi szünet igazából senkinek sem szünet. Amíg a 12. évfolyamosok életük első, eddig legnagyobb megmérettetésén vesznek részt, a többiek vizsgáznak és/vagy tanulmányi kirándulásra mennek. A tavaszi osztály- és évfolyam kirándulások a diákok életkorával egyenes arányban egyre hosszabb, komplexebb és érdekesebb programokat tartalmaznak. A kisebbek egynapos, maximum két napig tartó utakra indulnak, általában a régióban, az együtt töltött idő tele van rengeteg játékkal, élmény-alapú tanulással. A nagyobbak programjában viszont már egyre több az intellektuális és lelkiségi tartalom, vagyis a magyarság kulturális és történelmi helyszíneinek megismerése és a zarándoklat elem, és az utazás akár öt-hat napig is eltarthat.

A gondosan, lelkiségi és pedagógiai szempontok alapján felépített, 8 éves, “sokkal-több-mint kirándulás” sorozat vége a 10. évfolyam részvétele a Csíksomlyói búcsún, majd az utolsó állomás, a folyamat megkoronázása, csúcsok csúcsa, a 11. évfolyam római zarándoklata. (Fényképek ITT)

Nagy elismerés az osztályfőnököknek, társ-osztályfőnököknek és mentor tanároknak a logisztikai és pedagógiai bravúrokért! Köszönet a jezsuita szerzeteseknek, akik  csoportokat elkísérve vagy helyben fogadva, Dobogókőn, Csíksomlyón és Rómában segítik a zarándoklatok sikerét.

5 a osztály Gömörszőlősön volt két napos kiránduláson 
5.b osztály Sárospatak-Sátoraljaújhely térségében kalandozott: A programben szerepelt a Rákóczi vár és a Magyar Nyelv Múzeuma, a Tengerszem és a Zemplén kalandpark. 
5.c Két nap a Tisza-tavi Ökocentrumban, Poroszlón

6.b osztály május 8-án Nagykőrösre ment. A Nagykőrösi Múzeumban részt vettek egy Arany János életéről szóló múzeumpedagógiai foglalkozáson, majd a Richter Safari Parkot látogatták meg.
6.c osztály egynapos osztálykiránduláson vett részt Debrecenben. Az Agóra parkban volt egy 2 órás természettudományos foglalkozás, planetárium, játszóház, majd kísérletezés a műanyagok világában. Utána megnézték a Nagytemplomot. Baiktattak szabadidőt és közös fagyizást is.

A 7. évfolyam a Határtalanul program keretében a Felvidéken járt és Szlovákiában található magyar történelmi emlékeket látogatott meg május 5-8. között. Meglátogatták Füleket, a betléri kastélyt, Zólyom várát, Selmecbányát, Besztercebányát, Árva várát, a Szádelői völgyet és Kassát.

A 8. évfolyam Kolozsvárott járt, megnézte a Magyar Színházban az Abigélt, megmászta a Tordai- hasadékot, járt a sóbanyaban, a népi hagyományokat ápolta Válaszúton. A programban szerepelt táncház és kastélylátogatásis.

A 9. évfolyam a Felvidéken, Esztergomban és Dobogókőn járt. 

A 10. évfolyam Pünkösdkor Csíksomlyóra zarándokol a búcsúba

A 11. évfolyam Rómába zarándokol osztályonként, különböző időpontokban. 

 

A "Le Coquelicot" színtársulat Luxemburgban

Részletek
Készült: 2026. május 12
Találatok: 494

Iskolánk francia színjátszóköre, a "Le Coquelicot" (Pipacs) Luxemburgban mutatta be René Goscinny Le Petit Nicolas dramatizált változatát. A francia színjátszókört iskolánk egykori igazgatóhelyettese, a néhai Bölkény Zsuzsa tanárnő alapította mintegy 30 évvel ezelőtt, majd 2005 óta Szalóki Csilla tanárnő vette át és dolgozik vele ma is. A színtársulat nagyrészt 10. évfolyamos diákokból áll, tehát  minden tanévben újjá alakul. Évente színre visznek egy francia nyelvű darabot, melyek között lehet akár francia szerző műve, akár más nyelven író, pl. magyar szerző franciára fordított színpadi alkotása is. 

A színtársulat fő profilja a fenntartható színház, vagyis nincsenek díszletek és kellékek, a fő hangsúly a gyönyörű francia nyelven és az érzelmekkel és értelemmel teli, hiteles színjátszáson van. A nyolc diák az Erasmus+ projektek keretében utazott Luxemburgba, ahol a színi előadáson kívül egyéb, a fenntarthatósággal, a digitális tudatossággal és az innovatív tanulási módszerekkel kapcsolatos programban is részt vettek.

A Le Coquelicot színjátszókör tagjai a 2026-os tanévben: Bárdosy Csaba, Bodó Emma, Bella Angéla, Fedor Johanna, Kádár Zita, Németh Zsombor, Szarka Gergely, Zsiga Hanna. A színtársulat vezetője: Szalóki Csilla tanárnő.

A projektbeszámoló jól tükrözi a program sokszínűségét:

Erasmus+ diákmobilitás Luxemburgban – fenntarthatóság, színház és digitális tudatosság jegyében

2026. április 27. és május 1. között iskolánk nyolc diákja és kísérőtanára Erasmus+ mobilitási program keretében Luxemburgba látogatott. A programot a luxemburgi European School Lux 1 fogadta, ahol a résztvevők a fenntartható színházi alkotás, a digitális tudatosság és az innovatív oktatási módszerek témájában kapcsolódhattak be közös tanulási tevékenységekbe.

A találkozó egyik központi eleme a diákok által színpadra állított René Goscinny Le Petit Nicolas /Kis Nicolas/ dramatizált változata volt. A felkészülés már hónapokkal az utazás előtt megkezdődött: a tanulók nyelvi és kulturális felkészítésen vettek részt, feldolgozták a művet, valamint a fenntarthatóság és a tudatos digitális jelenlét kérdése is felmerült. Külön figyelmet kapott az újrahasznosított kellékek használata és a környezetbarát színpadi megoldások alkalmazása.

A luxemburgi program első napján Kirchberg és Hamilius városrészben tett séta során a tanulók megfigyelhették Luxemburg fenntartható városi megoldásait, például az ingyenes tömegközlekedést és a zöld közterek tudatos kialakítását.

A második napon került sor a Le Petit Nicolas előadásra, amelyet közös reflexió és beszélgetés követett. Emellett részt vettek olyan tanórán is, amely a digitális jólétet, a felelős médiahasználatot és a környezettudatosságot állította középpontba.

A kulturális program részeként a csoport ellátogatott Vianden várához, ahol a történelmi örökség megőrzése és a fenntartható turizmus jegyeit láthattuk. Megtapasztalhattuk, hogyan lehet csökkenteni a turizmus környezeti hatásait, és milyen szerepe van az egyéni felelősségnek a természeti értékek megóvásában.

A negyedik napon a Luxemburgi Természettudományi Múzeum interaktív kiállításai segítették a biodiverzitásról, az ökoszisztémákról és a környezeti változásokról való tanulást.

A mobilitás során a diákok nyitottsága, együttműködése és motivációja kiemelkedő volt. A nemzetközi környezet nagyban hozzájárult francia nyelvi kommunikációjuk fejlődéséhez és önbizalmuk erősödéséhez. Különösen értékes tapasztalatnak bizonyult, hogy a művészeti tevékenységekben egyszerre jelenhetett meg a kreativitás, a fenntarthatóság és a digitális tudatosság.

A program nemcsak a résztvevő diákok számára jelentett maradandó élményt, hanem iskolánk pedagógiai gyakorlatát is gazdagította. A megszerzett tapasztalatok a jövőben hozzájárulhatnak a drámapedagógiai módszerek, a projektalapú tanulás és a nemzetközi együttműködések további erősítéséhez.

Szalóki Csilla

 

 

Erasmus+ Biotechnológia projekt Bécs

Részletek
Készült: 2026. május 11
Találatok: 188

Az Erasmus+ Biotechnológia projekt harmadik, ebben a tanévben befejező állomása Bécsben volt, ahol nyolc, 11. évfolyamos diákunk dolgozott együtt osztrák és lengyel társaikkal. A bécsi Kollegium Kalksburg Gymnasium, a krakkói Kostka Publiczne Liceum Ogólnoksztalcace és a JEZSU diákjai Bécsben zárták le a DNS szekvenálás témájú projektmunkát, melynek első két állomására Miskolcon és Krakkóban került sor. A magas szintű biológia valamint kémia tudást igénylő  természettudományos projektben a biológia és a kémia területén kiváló eredményeket nyújtó diákok vesznek részt, akik mindezek mellett magas szintű angol tudással is rendelkeznek. A három iskola közötti több évtizedes együttműködés minden tanévben nagyszerű lehetőséget biztosít természettudományos érdeklődésű diákjainknak a magas színvonalú projektmunkára.

Beszámolójuk jól tükrözi, hogy egy ilyen nemzetközi projekt sokkal több, mint amit az elnevezésében található “biotechnológia” szó sejtet.  A diákcsoportok nemcsak biotechnológiával foglalkoznak, hanem nagy szerepet kap a nyelvtudás (a projekt munkanyelve az angol), az interkulturális együttműködés, egymás országainak és kultúrájának megismerése, a barátságok kialakulása és a felejthetetlen élmények szerzése.  

“2026. április 13. és 17. között izgalmas szakmai és kulturális programon vettünk részt Bécsben. Az első napon az osztrák és lengyel diákokkal ismerkedős feladatokkal kezdtük a hetet, majd laboratóriumi alaptechnikákat gyakoroltunk, például pipetta használatát. Egy kreatív szerepjáték segítségével az elektroforézis működését is feldolgoztuk, ami a tudományos fogalmak megértését segítette. A második napon komoly laboratóriumi munka következett: a DNS-sel kapcsolatos kísérleteket végeztünk, és agaróz gélelektroforézissel elemeztük az eredményeket. A feladat során nemcsak gyakorlati készségeink fejlődtek, hanem az adatok értelmezésében is tapasztalatot szereztünk. A szakmai programokon túl városnézésre is volt idő. Bécs belvárosában töltöttünk egy délelőttöt és a Schönbrunn-i állatkertbe is ellátogattunk. Az esti kulturális program keretében kötetlen beszélgetésekkel és közös élményekkel erősítettük a nemzetközi kapcsolatokat. Az utolsó napon a tanultak összefoglalásával, játékos feladatokkal és közös értékeléssel zártuk a tartalmas hetet.  

 

A Biotechnológia projektben résztvevő diákok a 9., 10. és 11.évfolyamról kerültek ki. Kovács Borbála, Gánicz Annamária, Nyári Alíz, Sáfrány Anna, Visnyovszky Balázs, Pohl Dávid Patrik, Kasprzak Péter Sámuel, Orosz Borostyán

Kísérő tanárok: Simkó Krisztián, Hillay Zsuzsa

  1. Erasmus+ projekttel Lyonban
  2. Könyvtáros jutalomkirándulás Budapestre
  3. Nagy utat tettek meg - Kollégiumi ballagás
  4. Offline hősök - digitális detox verseny

7. oldal / 52

  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
JEZSUJezsu