- Részletek
- Találatok: 764
A gimnáziumban kiemelt esemény a versenyek megünneplése. Diákjaink a tanév folyamán több száz vesenyen indulnak, és azért rendezünk külön rendezvényt, amelyen diákjaink kitartó, kreatív és bátor, sokszor áldozatokat követelő felkészülésének, valamint és a felkészítő tanáraik munkájának gyümölcseit megünnepeljük, mert az eredmények sokasága nem férne bele az évzáró keretei közé.
A tanév során 284 különböző versenyen 685 diákunk indult el. A jezsu.hu honlapon mindig azonnal közöltük, amint megérkezett egy-egy megyei vagy országos eredmény. Az ünnepség idejére az elért eredményeket és helyezéseket láthatóvá tettük a paravánokon.
Bár nem lehetett minden versenyeredményt részletesen ismertetni és egyenként megtapsolni, büszkeséggel töltött el mindenkit, és szívmelengető volt látni, ahogy ürülnek ki a sorok, és diákok tucatjával sorakoznak fel egy-egy tantárgycsoport versenyzőinek felsorolásakor. A diákokat tantárgyak szerint szólította ki a munkaközösség vezető pedagógus, készült róluk egy-egy csoportkép, és a közösség megtapsolta őket. (A képeket ITT tekinthetjük meg)
A JEZSU-ban a tehetséggondozás egyik hatásos formája a versenyekre való felkészítés, ezért már az ötödik évfolyamos diákok is bátran elindulnak különböző egyéni és csoportos tanulmányi versenyeken versenyeken. A felkészülés és a versenyzés során rutinra tesznek szert, nő az önbizalmuk, és a megmérettetés arra is jó, hogy saját tudásukról és képességeikről reális képet kapjanak. Ezen kívül olyan készségeket sajátítanak el, melyeknek később is, mind a tanulás, mind a munkájuk során nagy hasznát fogják venni.
A művészeti és kreatív versenyeken, az előadóművészeti minősítő versenyeken valamint a sportversenyeken és diákolimpián induló diákok szintén sok időt, munkát és erőfeszítést fektetnek be azokba az eredményekbe, melyeket elérnek, sezzel képességeik, készségeik, kreativitásuk bontakozik ki. Elmondhatjuk, hogy a versenyekre való felkészülés és a versenyzés jellemformáló ereje minden diákunknak javára válik.
P. Holczinger Ferenc SJ igazgató atya fő üzenete a hála volt; köszönetet mondott a diákoknak a befektetett munkájukért, és minden egyes pedagógusnak megköszönte, hogy a gimnázium tanulóit hűségesen kísérik fejlődésük és kibontakozásuk útján.
Végül P. Kovács György SJ iskolalelkész újra kiemelte, hogy a diákok látványos eredményeiért köszönettel tartozunk a gimnázium minden tanárának.
Az egész közösség felállva imádkozott és énekelve Isten áldását kérte a JEZSU valamennyi tanárára.
- Részletek
- Találatok: 707
A félidős hálaadás alkalmából a nyolcadik évfolyam szülői közössége különleges módon is kifejezte háláját a gyermekeiket tanító pedagógusoknak: vendégül látták gyermekeik tanárait egy különleges élmény-vacsorára a Grál pincében, Görömbölyön. Az élmény-vacsora ízletes, a barlanglátogatás pedig látványos és szórakoztató volt.
Köszönet a Tisztelt Szülőknek ezért a szép ajándékért! Ahogy az egyik tanár megfogalmazta: "Ritka és értékes alkalmat teremtettek számunkra, amely rólunk és nekünk szólt, ahol - csak úgy - együtt lehettünk kollégáinkkal, pihenhettünk és élvezhettük egymás társaságát."
- Részletek
- Találatok: 163
A félidős hálaadás, mini ballagás - bár a diákok nem kerülnek új iskolába, kisgimnazistákból nagygimnazisták lesznek. A Diák-tanár-szülő hármas szövetsége elé még nagyobb kihívások kerülnak, még szorosabb együttműködésre és közös gondolkodásra lesz szükség.
Ezt ünnepelte a JEZSU közössége június 12-én. Nyolcadikosaink kisgimnazista életük utolsó napján életükban először viselték a nagyok egyenruháját. Rendhagyó osztályfőnöki órán vettek részt, ahol felidézték az első négy JEZSU-s évük eseményeit, a sok vidámságot, közösségépítő alkalomat, vicces és érdekes élményt, amelyben részük volt. (Fényképek)
Az ünnepi szentmisét a nemrégen felszentelt P. Tímár Dániel SJ atya celebrálta, aki éppen akkor szolgált ifjú magiszterként iskolánkban, amikor a mostani nyolcadikosok frissen bekerültek a JEZSU-ba.
A Magis udvaron rendezett szentmise csak az első része volt az ünneplésnek, a végére eleredt az eső, a szentáldozás már esernyők alatt történt, majd a roppant rugalmas nyolcadikosok és családjaik átsétáltak a templomba, ahol zökkenőmentesen folytatódott az ünnep műsorral, az oklevelek átadásával és a köszönetekkel.
Köszönet a JEZSU-s szülőknek a bizalomért, hogy részt vehetünk gyermekeik nevelésében, kísérhetjük őket fejlődésük és kibontakozásuk útján!
- Részletek
- Találatok: 853
Az ici-pici, de roppant kompetensen táncoló Jezsu Ovisoktól a komoly arccal koncentráló 5-6. évfolyamosokon át a felszabadultan nevető, virtuózan táncoló és éneklő 9-12. évfolyamosokig, mindenki beleadott apait-anyait a 2026. évi Jezsuita Népművészeti Gála sikerébe. (fényképalbum)
A gimnázium és a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola együttműködésének gyümölcse az elmúlt évtizedekre visszanyúló munka eredménye képpen mára színpompás, magas színvonalú néptánc és népi ének, valamint népzene oktatássá érett, melynek leglátványosabb bemutatója minden évben a Jezsuita Népművészeti Gála.
Büszke szülők és családtagok százai és a JEZSU tanárai töltötték meg a napfényes Templom teret, hogy gyermekeik szereplésében gyönyörködjenek. A műsor húsz számból állt: összesen 6 osztály, 7 népdalkör, valamint az ovisok és a néptánc fakultációsok bemutatóját tekinthettük meg. A JEZSU Táncházat szervező diákok is bemutattak egy látványos kedvcsináló zenés-táncos műsorszámot. A Tényleg zenekar biztosította a talpalávalót és a zenei kíséretet.
A JEZSU valamennyi ovisa és 5-6. évfolyamos diákja automatikusan tagja a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskolának, így az órarend keretében néptánc oktatásban részesülnek. Ez a lehetőség nagyszerűen gazdagítja a diákjaink mozgás- és szociális kultúráját, megszeretteti velük a harmonikus, zenére való társas mozgást, és megismerteti velük az érzelmeket és történeteket kifejező magyar néptánc alapjait. A diákok bátran kieresztik a hangjukat, és saját táncukat énekkel is kísérik, és remekül szórakoznak, hiszen a koreográfia általában valamilyen vicces történetet mesél el.
Külön szépsége ennek a hagyományőrző tevékenységnek, hogy a lányokban a nőiességet, a kecsességet, míg a fiúkban a férfiasságot és a magabiztos fellépést erősíti.
A néptáncot 7. évfolyamtól kezdve fakultáció keretében folytathatják diákjaink, ezzel megmaradhatnak a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola kötelékében. Bár akadnak, akik ötödikesként úgy kezdik a néptánc órákat, mintha a fogukat húznák, később ráéreznek az ízére, és egészen 12. évfolyamos korukig folytatják a táncolást a néptánc fakultáción. A Gála mindig alkalom arra is, hogy ezeket a szupertáncosokat megünnepeljük, és elköszönjünk tőlük.
A népi éneket szeretők pedig már egész fiatal korukban népdalköröket alapítanak, melyeket rendszerint valami szép virágról neveznek el, és az évek alatt ők is komoly virtuozitásig fejlődnek. A népi ének tanulás magában foglalja számtalan eredeti népdalgyűjtés és hangfelvétel meghallgatását, a dalok kiválogatását, a repertpár összeállítását és magtanulását is, valamit a hiteles előadást. A leány népdalkörök mellett férfi népdalkör is alakult, melynek tagjai kizárólag fiúk.
Mind néptáncosaink, mind népi énekeseink nemcsak ezen a Gálán, hanem iskolai ünnepélyeken és városi, sőt országos rendezvényeken is szerepelnek.
Mint minden nagyobb iskolai rendezvény, a Jezsuita Népművészeti Gála is tiszteletre méltó logisztikai bravúr, és sem valósulhat meg a szervezők, a pedagógusok és a technikai munkatársak szoros együttműködése nélkül.
Köszönet a pedagógusoknak, a zenészeknek és a technikai hátteret biztosító szakembereknek: Őrfiné Kovács Kinga nevelési igazgatóhelyettes (koordináció), Herpainé Velkey Klára tanárnő (népdalkörök), Boncsérné Szinai Tünde, Körmöndi Tamás, Sinka Tímea,epka Gyula, Hadházi Zoé, Körmöndi- Namesnyik Enikő (néptánc, koreográfia), Tényleg zenekar (élőzene), Laczek kft. (színpad és hangosítás), a JEZSU üzemeltetési munkatársai (nézőtér berendezése), Bodai Kristóf (fotó).
- Részletek
- Találatok: 420
A gimnázium közössége a Szent György Sportcsarnokban tartotta meg a Nemzeti összetartozás napi ünnepséget. A nemzeti összetartozás napja iskolánkban mindig a magyar nemzeti értékeknek és a magyar tájegységek kulturális sokféleségének ünneplése. Nagy szerepet vállalnak benne diákjaink, akik szeretettel adják elő a szépséges néptáncokat, népdalokat és verseket, illetve az iskolánkban tanuló és tanító határontúli magyarság képviselői, akik megosztják a közösséggel, milyen érzés magyarnak lenni ott, ahol a magyarok kisebbségben vannak. (Fényképalbum)
Diákjaink számára ez mindig olyan élmény, mely felnyitja a szemüket azokra az értékekre és arra a szabadságra, amelybe beleszülettek, amit megszoktak és magától értetődőnek vesznek. A közösség szívében újra meg újra kibontakozik a hála és a hazaszeretet, a saját népünk, anyanyelvünk és kultúránk iránti tisztelet és törődés.
A szereplők a 11.A, 11 S, 5.c, a 7. évfolyam, egy tornász leány csapat és az iskola néptáncosai adták elő.
A diákok nagyszerű produkcióját Horváth Zsófia, Bugya Anikó, Varga Krisztina, Gulyáa sára és Jancsurákné Kiss Henrietta tanárnők tanították be és koordinálták.








