Ugrás a tartalomra
AMDG · Miskolc
FacebookKRÉTAÓrarendJEZSU Naptár
JEZSUJEZSU ← Vissza a főoldalra

Erasmus+ program, Drezda

Részletek
Készült: 2025. április 14
Találatok: 934
  • Ökoiskola

Tizenhárom diákunk Drezdában, a 300 éves hagyományra visszatekintő St Benno Jezsuita Gimnáziumban vendégeskedett az Erasmus+ program keretében, április második hetében. A nemzetközi programok remek lehetőséget biztosítanak diákjainknak a világ más országainak megismerésére, új barátságok kialakítására és a tanult idegen nyelvek - jelen esetben a német nyelv - gyakorlására. A találkozások a külföldi tanulókkal és fogadó családokkal nemcsak felejthetetlen élményekkel gazdagítják diákjainkat, de tudásukat és világlátásukat is szélesítik, szinte észrevétlenül, e "nem tantermi tanulás" keretében. Az is igen érdekes tapasztalat diákjainknak, hogy a 30 éves JEZSU és a 300 éves St Benno ugyanazokra az 500 éves szentignáci pedagógiai hagyományokra építkezik.

Grallert László tanár úr beszámolója:

„Ha valakivel egy nyelven beszélsz, amit ő ért, az az értelméhez szól. Ha a saját nyelvén szólsz hozzá, az a szívéhez szól.”– Nelson Mandela gondolata tökéletesen összefoglalja azt, amit mi is megtapasztaltunk egyhetes németországi utunk során. 13 diákkal vettünk részt a programban, amelyre a ST. Benno Katolikus Gimnázium fogadott minket Drezdában. Ez a látogatás egy viszont találkozás is volt, hiszen a német diákok egy hónappal korábban jártak nálunk, így most mi kaptunk bepillantást az ő életükbe, iskolai mindennapjaikba és kultúrájukba. A projekt középpontjában a környezetvédelem és fenntarthatóság állt – különösen az, hogyan jelenik meg ez a családok hétköznapjaiban. A német vendéglátóknál lakva első kézből tapasztaltuk meg mindezt, miközben rengeteget fejlődött a nyelvtudásunk is.

Jártunk Berlinben, Drezdában, valamint Meissenben is, ahol a híres porcelángyártás történetébe nyerhettünk betekintést. Drezdában a Volkswagen gyárban egy látványos és modern bemutató keretében ismerkedtünk meg az autógyártás legújabb technológiáival és a fenntartható ipar lehetőségeivel. A hét rendkívül tartalmas és eseménydús volt – fárasztó, de minden pillanatát élveztük.

A hét végén közös búcsú estet tartottunk, ahol a közelgő húsvét jegyében tojásfestéssel is készültünk, majd a záróprogramon közösen reflektáltunk az elmúlt napokra az Ignáci pedagógia szellemében. Ez segített abban, hogy tudatosítsuk, mit kaptunk ettől az úttól – nyelvi fejlődést, új ismereteket, élményeket és barátságokat.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget és a támogatást minden szervezőnek, a fogadó családoknak, tanárainknak és a partneriskolánknak – valamint  az Erasmus+ programnak, amely nélkül mindez nem jöhetett volna létre.

További képek ITT

(Grallert László)

 

Interdiszciplináris tudományterülettel ismerkedtek a 10-11. évfolyamosok

Részletek
Készült: 2025. április 11
Találatok: 733
  • Ökoiskola

Dr. Kereskényi Erika geológus, a Bükki Nemzeti Park Geopark-jának szakmenedzsere volt iskolánk vendég előadója április 10-én. A 10-11. évfolyamos diákok számára tartott paleoklimatológiai előadást a Teremtésvédelmi témahét keretében. (Fotók)

A paleoklimatológia a földtörténeti korok éghajlati viszonyait vizsgáló tudományág, amely eredményeit rendkívül különböző tudományterületekről nyeri. Az éghajlatváltozás szorosan kapcsolódik a fenntarthatóság témaköréhez. 

Április 7-től a Seregély teremben három tudományos témájú információs plakát látható, melyek bemutatják a Szent-István barlangban végzett kutatások eredményeit. Az UNESCO támogatásával zajló kutatás során nyomon követték a barlang levegőjének szén-dioxid mennyiség-változását, a levegő hőmérsékletét és mintákat vettek a cseppkövekből is. A mintavételek során izotópokat kerestek, melyekből következtetni lehet az elmúlt földtörténeti időkben lezajlott klímaváltozásra. Ennek a kutatásnak a lépéseit és eredményeit ismertette Dr. Kereskényi Erika geológus, a Geopark szakmenedzsere. A rendkívül érdekes tudományos előadás végén a 10. és 11. évfolyamos tanulók egy kérdéssorra válaszoltak. Kiderült, hogy nem csak érdekelte a tanulókat az előadás, de meg is értették a kutatás lényegét. 

Köszönjük a rendkívül érdekes előadást!

(Czagáné Iván Noémi a természettudományos  munkaközösség vezetője)

Nem a szeretet hiányzik - Örökzöld témát vetett fel a JEZSU Szülők Akadémiája

Részletek
Készült: 2025. április 11
Találatok: 756

Negyvennél is több szülőt vonzott a JEZSU Szülők Akadémiája áprilisi rendezvénye, melynek témája különösen aktuális. Az elfoglaltságokkal, kötelességekkel elhalmozott és gyermekeik jövője érdekében hatalmas áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot, az egyensúlyt: “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?" 

Melyek a támogatandó szülői viselkedésminták és reakciók? Szülőként mi a szerepünk a gyermekeink tanulmányai, társas kapcsolatai, feladatvállalásai és döntései kapcsán? Hogyan támogassuk anélkül, hogy "helikopter szülők" lennénk? Hogyan lehet jól szeretni, bizalmat (vissza)építeni?

Április 10-én délután a hagyományos JEZSU Szülők Akadémiája programsorozat legújabb alkalmának témája "Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?" sokakat érdekel, hiszen a család, az iskola, a különórák, a sport és az online világ küzd az időnkért és figyelmünkért. 

A beszélgetést Dr. Demjén Péterné Rivasz-Tóth Kinga ignáci lelkiségi bevezetővel indította, majd Bejczi Tímea a JEZSU iskolapszichológusa válaszolt a szülők kérdéseire. Ezután a szülők kiscsoportokban megosztották tapasztalataikat, a témával kapcsolatos érzéseiket. A jó hangulatú együttlét - tea és pogácsa mellett - azzal az elhatározással zárult, hogy feltétlenül folytatni fogjuk a gyermekeinkről való közös gondolkodást. 

 

Vigyázat, a versek szeretete ragadós lehet!

Részletek
Készült: 2025. április 11
Találatok: 818

A Költészet napján hagyományosan valamelyik tanári munkacsoport szokott műsorral készülni a JEZSU közössége számára. Volt már matematikai, biológiai, testnevelés ihletésű költészet műsor. Ebben az évben a JEZSU mindenféle szakos verssszerető tanárai és bakosné Vass Krisztina iskolavédőnő álltak ki kedvenc verseikkel a diákság elé. 

A tanárokhoz csatlakozott két sztár-versmondó diákunk, Sári Veronika és Prekop Bence, akik a ki nem hagyható József Attila: Születésnapomra című versének innovatív előadásával alapozták meg a hangulatot. Az előadott költemények intenzív érzelmeket - meghatottságot, megrendülést, nosztalgiát, Bodrogi Tamás tanár úr Weöres Sándor imperszontátorként pedig kuncogást váltott ki a végig figyelmesen hallgató, majdnem ezer fős hallgatóságból. Bizonyíték ez arra is, hogy a költészet ma, az AI korszakban is hatással van a fiatalokra, vagyis köszöni szépen, jól van, és arra is, hogy tanáraink nemcsak a tantárgyaik iránti lelkesedéssel, de az általuk szeretett költészettel is képesek inspirálni a JEZSU-s diákokat.
(Szelenge Judit)

Kalandtúra az egyetemen a fenntarthatóság jegyében

Részletek
Készült: 2025. április 09
Találatok: 479
  • Ökoiskola

Az 5.c osztály és a 8.b osztályból  egy csapat, április 4-én a Miskolci Egyetem Föld-és anyagtudományi karának kalandtúráján vettünk részt. A túra témája a fenntarthatóság volt. (Fotók)

A túrát az egyetem dísz aulájában rendezték meg. A diákokat érdekes, változatos feladatok várták az állomásokon.  Minden csapat kapott egy pecsétgyűjtő lapot, pecsétet úgy lehetett szerezni, ha az egyes állomásokon teljesítették a feladatokat. Az esemény végén egy online kvízt töltöttek ki a diákok, amelyben olyan dolgokat kérdeztek amelyekre, ha a résztvevők jól figyeltek az állomásokon, akkor tudták is a választ. Diákjaink lelkesen járták végig az állomásokat. (Bialkó Mónika tanárnő)

 

  1. Jezsuita diákok parlamenti ülése - JEEP Project
  2. Robotika az osztályfőnöki órán
  3. Frankofón napok a JEZSU-ban
  4. Teremtésvédelmi témahét a JEZSU-ban

31. oldal / 52

  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
JEZSUJezsu